Kezdőoldal » Szépség és divat » Öltözködés » Szerintetek mi legyen?

Szerintetek mi legyen?

Figyelt kérdés

Vettem egy farmer mellényt, amire szeretnék eggyütteses felvarrókat varrni, amiket én rendelek netről, olyan együttesekét amiket szeretek és hallgatok.

Eddig minden rendben lenne, csak, hogy a baj ott kezdődik, hogy van egy haverom akinek már van ilyen felvarrós mellénye és neki a hátán levő legnagyobb felvarró ugyanazt az eggyüttest jelzi, mint amit én is szeretnék legnagyobba felvarni(Amon Amarth), ha most énis felvarrok egy olyat(a minta persze nem lenne ugyanaz, de az eggyüttes igen), akkor megmondja, hogy utánozom, vagy, ha ő nem is mondaná azt(mert ismer és tudja, hogy szeretem nagyon azt az eggyüttest), de a többiek, akikkel kb. ismerősi szinten vagyok, egész biztos, hogy a hátam mögött azt mondanák, hogy utánzom a haveromat(mert, ugye neki jóval hamarabb volt, évekkel). Szóval nem tudom mi legyen, rakhatnék, egy másik eggyüttest(Ensiferum), de az csak a második a sorban a kedvenceim közt és tudom, hogy nem az érdemelné a legnagyobb helyet a mellényemen és nem is ismerem olyan nagyon mélyen, mint az Amon Amarthot.


Szerintetek mi legyen? :/ Előre is köszi az értelmes válaszokat!


20F



2016. szept. 16. 14:58
 1/10 anonim ***** válasza:
83%
Az ismerőseidet nem fogja érdekelni, hacsak nem idióták.
2016. szept. 16. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Sajnos akad az is...
2016. szept. 16. 19:39
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Tudod, madarat tolláról...


Figyelj, ilyenkor az a legtisztább, ha megkérdezed az illető havert, hogy mennyire zavarná, ha... a többieket meg szard le. A legrosszabb, ami történhet, hogy a haverod azt mondja, ne csináld.

Amúgy meg van még néhány opciód... pl. a kedvenc bandád felvarróját rakhatod a szíved fölé. Ha van hímezni tudó ismerősöd (barátnő? nagyi?) az egésznek a hátára lehet kedvenc idézetet, dalszövegrészletet hímeztetni vele, rögtön kevésbé hasonlít és személyesebb. Akár még néhány non-figuratív dizájnelemet is hímeztethetsz hozzá, ami megjelenik a mellényed elején is. Hmmm? :)

2016. szept. 16. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim válasza:
Te most komolyan 20 éves vagy? XD
2016. szept. 16. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Szerintem rántott hús rizzsel :)
2016. szept. 16. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 veterán vas ***** válasza:

Elég oda egy "g" betű is.

Talán próbáld meg így: együttes. ;)

2016. szept. 16. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 1112 ***** válasza:
Hát akkor szerintem csak hordjál sima farmer-mellényt. Ha feszélyezve éreznéd magad attól, és folyamatosan azt gondolnád, hogy azt fogják rólad gondolni, hogy utánzod, akkor folyton csak feszengenél, nem éreznéd egy olyan mintásban jól magad. Egyébként szerintem nem kell feltétlenül a ruháddal is kifejezni,hogy kiket szeretsz. Ajánlgathatod a barátaidnak is, hogyha szeretnéd, hogy osztozzanak veled az élményben. Szóval nem kell , hogy ott legyen rajta a hátadon. Úgyis, akinek benne van a sorsában, az megtalálja, valamilyen úton-módon rátalál. Meg amúgyis , ha látja valaki az utcán , nem is tuti, hogy ilyen speckó neveket egyből meg tudnak jegyezni, hogy osztozzanak ők is az élményben. Szóval szerintem tök mindegy, hogy van -e ott felirat, meg hogy ettől mennyivel lennél, hogy mennyivel néznél ki menőbben:D Szerintem ez nem számít, de semmiképp ne szorongj, ne vegyél fel olyat, amiben szoronganál, viszont esetleg olyankor tudnád hordani, amikor nem a haverjaiddal vagy, hanem csak úgy random kimozdulsz, és akkor nem szólnának le érte. De amúgy meg hát hogyha kinevetnek vagy valami, akkor nem is igazi barátok, és akkor minek lógnál velük, mondjuk az is igaz, hogy itten havert írsz asszem, szóval hát nem tudom. De ha szeretnek, elfogadnak. Hát és mondhatnád, hogy neked is megtetszett az és szívesen hordtál volna olyat, és akkor azért csináltál, de mondjuk nekem fogalmam sincs. Vagy akár felvarrhatnád az összes kedvencedet tök piciben. Mondjuk úgy annak nem tudom, mennyire lenne sok értelme. De én nem raknék rá olyat, mert azt tényleg a haverod találta ki. Herby mondta egyszer egy videóban, hogyha valaki lemásolja vagy valami az ő ötletét, akkor meg utána már őneki nincs kedve olyat csinálni, mert akkor már őrá fognák rá, hogy ő másol, ha esetleg nem látták, hogy ő már régebben csinált olyat. Vagy valami ilyesmi. Szóval nem tudom. :)
2016. szept. 16. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Kedves 3 as!

Köszi a tippet, de a szívem fölötti hely már foglalt egy különleges magyar eggyüttesnek, a Dalriadának :)

Szerintem is az lesz, hogy megkérdem és aztán lesz ami lesz, a többieket meg leszarom, azok még csak nem is haverok, nem véletlenül írtam "ismerősöket" :)...

Barátnőm jelenleg nincs(csajok lehet jelentkezni :P) de a nagyit lehet megkérem majd, hogy egy-két kedvenc soromat hímezze fel valahová:))


Többieknek: az íráshibákért elnézést, nem veszem zokon, ha kijavítasz, neked is ment a "like"


és igen 20 vagyok, hol ezzel a gond?? vagy mi olyan hihetetlen ebben? :)) csak nem 14 évesen kellene mellényt csináljak?Régebb is csinálhattam volna, igen, amint említettem, a haveromnak már amióta ismerem, évek óta van, engem sose vonzott, nem is érdekelt különösebben, mindig csak a pólóim voltak együttesesek...most viszont valamiért megfogott és nekem is megtetszett, nem tudom miért...csak úgy jött :D

2016. szept. 16. 23:06
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem szard le, mit gondolnak az ismerőseid, azt csinálsz, amit akarsz. Ha úgy tetszik, olyan lesz. Biztos vannak még páran, akik mellényén az Amon Amarth foglalja el a legnagyobb helyett, de őket sem utánozod ezzel :D

Dec. 6-án meg krv@nagyot bulizunk a Barba Negrában! :D

16/l

2016. szept. 18. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Utolsó: az egyszer biztos! Remélem eljutok rá! Mindenképp megy csak még nem tudom, hogy pénteken jutok el a bukaresti bulira vagy kedden a budapestire. Valamelyik lesz!
2016. szept. 18. 17:56

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!