Az alábbiak közül hol vállalnád be mezítláb?
Az alábbiak közül hol vállalnád be mezítláb? Ha már volt példa rá azt is elmesélheted! (A barátnőimmel akarunk ilyen fogadásokat kötni)
1. Strandra/onnan haza
2. Simán utcán városban
3. Fesztiválon
4. Bevásárlóközpontban
5. Tömegközlekedési eszközön
6. Színház/mozi
7. Suliban
8. Randin
9. Éjszakai buliban (nem házi)
10. Egyéb ötlet
1-es megvolt, mert feltörte a cipő a lábam és nem tudtam máshogy menni. Furcsa volt, meg kellemetlen is kicsit, de muszáj volt.
5. vonaton néha leveszem, ha nem ül ott senki nyáron, hogy kapjon levegőt a lábam kicsit. De sokszor látom azt is, hogy leveszik a cipőt, zoknit és jó bunkó módon felpakolják a lábukat a szemben lévő ülésre.
7. suliban is ki szoktam bújni mondjuk a balerinából óra alatt
12 évesen nyaraltam 5 hétig Tokajban, és egy barátnőmmel végig mezitláb mászkáltunk. Sokan beszóltak, hogy nem telik cipőre? De mivel Pesten ilyet nem lehetett csinálni, ott viszont nyaraltunk és ott nem ismertünk senkit, így csak röhögtünk azon amikor beszóltak nekünk a helyi lakosok valamit.
Amikor sütött a nap, nagyon forró volt az aszfalt, ezért sokszor kellett futni, vagy ugrálni egyik fűcsomóról a másikra. Az út szélén a füves részeken jobban lehetett menni, az nem égette a talpunkat. A kutyákat csodálom ilyen szempontból, hogy azok nem is érzik, milyen forró a talaj, pedig néha tényleg nagyon durván éget.
Pesten nem csinálnám. Pláne a mi utcánkban, itt tele van minden pisával, törött üvegekkel, cigicsikkel. Itt egyszer mennék végig az utcán és lehetne kiműteni a talpamból a sok üvegszilánkot. Biciklivel is mindig kerülgetni kell, meg a kutyámat is össze-vissza rángatom, nehogy belelépjen valamibe. A belváros közepén lakom és itt sok a szórakozóhely, a turista, így ez majdnem olyan mintha itt mindig fesztivál lenne, mert általában részeg fiatalokat kerülgetek az utcán, hétvégén meg így több száz ember is kint van éjjel. A rendőrök is mindig itt cirkálnak a közelben.
A bevásárlóközpontban, a járművön és a színházban is nagyon cink lenne, azt talán még úgy sem vállalnám be, hogyha nem lennék egyedül, ha jönne mellettem valaki szintén mezítláb.
1 és 4. Mikor a tengeren voltunk a barátommal, tíz napig nem is hordtunk cipőt... parttól a szállásig mindig mezítláb mentünk, boltokba, postára is, semmi gáz nem volt, sokan voltak így.
2 és 5. Kétszer, mikor nagy eső alatt / után árvíz volt... de "csak úgy" nem vállalnám be, nagyvárosban lakom.
7. A suliban tornaórán rengetegszer. Ha kényelmesebbnek tartod, vagy nincs cipőd, akkor mezítláb is csinálhatod a gyakorlatokat, semmi különös nincs benne.
10. Egyéb: kiránduláson, túrázáson. Itt persze nem sziklamászásra, magashegyi túrára gondolok, hanem természetjárásra, erdei sétára. Tisztább és veszélytelenebb, mint sok ember elképzeli.
Ha a fogadásnak van tétje, akkor ezek közül talán bármelyikben... kivéve: színház (mert színházmániás vagyok, és nem fogok a kultúra házába bemenni mezítláb), illetve utcán városban csak kevésbé forgalmas helyen, ahol nincs valószínűleg túl sok üvegsuilánk, ilyesmi.
Amúgy meg simán sehol, mert annak ellenére, hogy nem vagyok nagyon bacifób, azért ezeknek a helyeknek a nagy része olyan mocskos, hogy az nem igaz... ritka igénytelen emberek járnak pl. buszon, városban... buszon pl. simán beleléphet az ember egy kis elkenődött csövespisibe, ha nem veszi észre a fekete padlón... talán a strandot megkockáztatnám, ha nem túl forró a homok vagy a beton :D.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!