Volt olyan, hogy valamit nem mertetek felvenni, mert tartottatok mások reakciójától? Hogy sikerült ezen túllépni?
Összességében nőiesebben öltözködöm, mint a legtöbb korombeli fiatal lány. Nem mindig, vannak napok, amikor totál semmilyen, sportos szettben vagyok én is és az elegáns alatt sem azt kell érteni, hogy kisestélyiben járkálok, de szeretek csinosabban, nőiesebben öltözni. Nekem a mai divatban lévő ruhadarabok nagy része, pl. oversized felsők/ingek, bő farmerek, hatalmas bumszlis cipő, “kukazsák” kabát (:D), tréninggatya utcára stb. nem jönnek be, így nem is hordok ilyeneket.
Sokszor emiatt olyan érzésem van, amikor kimegyek az utcára vagy elmegyek egyetemre, mintha túl lennék öltözve és hogy mások biztos azt gondolják, hogy “Ez meg minek öltözött így fel, kinek akar tetszeni?”. Főleg ha szoknyában vagyok, mert azt tényleg senkin nem látok. És ez olyan frusztráló, meg az is, hogy jobban megbámulnak.
Én magam miatt öltözöm úgy, ahogy, mert nekem azok a ruhák tetszenek, úgy érzem jól magam. Még kiszemelt pasi sincs, akinek be akarnék jönni…:D Csak nekem ez a nőies stílus jobban bejön, nekem tetszene az is, ha munkahelyre csinosabban kellene felöltözni, ott legalább nem érezném azt, hogy kilógok a sorból.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fiú vagyok és van egy műbőr leggingsem, eleinte féltem, hogy mit fognak szólni, főleg hogy egy kisvárosban élek, de már lassan egy éve megvan és rendszeresen hordom, még senki se mondott rá semmit.
Azóta vettem műbőr inget is, azt is szoktam hordani, ugyanígy semmi nem volt belőle :D
Az lehet, hogy nem pont egy csajozós szett, de miért kéne sok csajnak tetsszen, elég ha annak az egynek bejön :D
Szóval leginkább úgy tudsz ezen túllépni, hogy szimplán csak felveszed, amit szeretnél. Meg igazából csak így van esélyed megtalálni azt a pasit, aki mellett mersz is önmagad lenni, anélkül meg eleve felejtős az egész kapcsolat. Lehet, hogy így a legtöbb pasinak nem tetszel, de úgyis csak frusztrált lennél mellettük, szóval nem veszítesz vele semmit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudom mi a gondod.Szerintem te sem.
Mindegy.
Az is jó ha van valami, amit nem tudunk.Legalább izgalmas hogy mások mit gondolnak.
Vagy tilcsuk meg nekik hogy gondoljanak mást ,mint mi.Ez is egy opció szerintem!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én fiúként a tanga alsókkal voltam így. De mostanában már nem foglalkozom vele és hordom. Tetszik és számomra kényelmes.
Mások véleménye legyen az családon belül vagy egy random öltözőben, már nem igazán érdekel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!