Alig használt cipő válik szét. Mit tegyek?
Tom Tailor cipőt vettem alig két hónapja, kb. 6 alkalommal volt rajtam, mikor elkezdett szétválni a talpa belül. Bevittem két hete az üzletbe, ahol azt mondták 12 nap után menjek vissza érte, megragasztják. Ma volt barátnőm a cipőért, a ragasztás nem jó, és a másik oldali talp is elkezdett leválni. Most azt mondták még ma megragasztják menjek vissza érte, de holnaptól már nem javítják, ha hibás.
Milyen lehetőségeim vannak, hogy visszaadják az árát a cipőnek, ami nyilván eleve gyári hibás, és ennyi gányolás után törvényszerűen szét fog menni néhány alkalom után újból? 20e Ft-os cipőtől nem ezt várja az ember..
Tisztelt Kérdező!
Lábbeli esetében a vásárlástól számított két éven belül érvényesítheti szavatossági igényeit. A kétéves igényérvényesítési határidő során a bizonyítási teher a felek között megoszlik. A vásárlást követő első hat hónapban a bizonyítási kötelezettség a kereskedőt terheli. Ennek alapján, ha a hiba hat hónapon belül merül fel, és a kereskedő vitatja a fogyasztó kifogását, neki kell bizonyítania, hogy a termék hibája a nem megfelelő használatból adódott, nem pedig gyártási eredetű. Hat hónapon túl a bizonyítási kötelezettség a fogyasztót terheli, azonban ha a hat hónapon belül feltárt, és bejelentett hibát nem sikerül megfelelően kijavítania a kereskedőnek, úgy amiatt hat hónapon túl is - újabb bizonyítás nélkül - helytállni tartozik.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a javítást megfelelő határidőben, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni, figyelembe kell venni továbbá a termék tulajdonságait és a fogyasztó által elvárható rendeltetését is. A javítástól elvárható, hogy a dolog rendeltetésszerűen legyen tovább használható, és a hiba ne térjen vissza.
Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a javítás nem felel meg a fentieknek, kérheti a javítás megfelelő módon történő, ismételt elvégzését, illetve ha a kijavítás teljesítése lehetetlen, vagy azt nem tudják oly módon elvégezni, hogy az elfogadható legyen, úgy kérheti a lábbeli ugyanolyan típusúra történő cseréjét. Abban az esetben, ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, illetve nem hajlandó, a fogyasztó árleszállítást érvényesíthet vagy elállhat. Elállás esetén a kereskedő köteles visszafizetni a vételárat (a hibás árucikk visszavétele mellett). Jelentéktelen hiba esetén azonban elállásnak nincs helye.
Ezért azt javasoljuk, hogy a fentiek alapján kíséreljen meg egy egyeztetést a kereskedővel. Amennyiben nem tud vele megegyezésre jutni, jogai érvényesítése érdekében bírósághoz, vagy békéltető testülethez kell fordulnia. A fogyasztóvédelmi hatóság ugyanis nem jogosult arra, hogy a felek között fennálló jogvitát érdemben eldöntse. A békéltető testületi út választását az eljárás gyorsasága, egyszerűsége, költségkímélő jellege indokolhatja. ( [link]
Üdvözlettel: NFH Ügyfélkapcsolat
További hasznos információk:
#2-es válaszoló:
Tisztelt NFH Ügyfélkapcsolat, köszönöm a kimerítő választ!
#3-as válaszoló: Idézem magamat: az óccó felvetésre a kérdésemben nyomokban el van rejtve a válasz.. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!