Kezdőoldal » Szépség és divat » Egyéb kérdések » Mit csináljak, hogy megváltozz...

Mit csináljak, hogy megváltozzak ezen a téren?

Figyelt kérdés

Régebben jobban adtam magamra, mint mostanában. Imádtam öltözködni, összeválogatni a ruháimat, sminkelni, fodrászkodni. Most pedig rendesen nehezemre esik megerőltetni magam, hogy leüljek a tükör elé és legalább egy minimális sminket tegyek fel, hogy ne úgy nézzek ki mint egy zombi. Először a sminkelés nehézségét azzal magyaráztam, hogy csak lemosni ne kelljen, mert rosszul voltam attól, hogy össze vissza maszatolom az egészet, hiába mostam le utána még arctisztítóval meg mindenféle kencékkel. Ennek kiküszöbölésére vettem sminklemosót, hátha úgy nagyobb kedvem lesz hozzá, de ez csak az újdonság hevében volt állandó..

Öltözködni sincs kedvem, azt veszem fel, ami éppen a kezem ügyébe kerül, a kiegészítőimet se hordom már, pedig tele vagyok velük, épp úgy, mint ruhákkal. Már csak egy farmert hordok 2-3 pulcsival.

A hajamat általában összefogom, ha zsíros nincs kedvem megmosni, csak ha már nagyon muszáj.

Tudom, hogy ez gáz, és felfogtam azt is, hogy változtatnom kellene, de egyszerűen nincs kedvem hozzá...Nem akarok ilyen lenni, de nem tudom mit tegyek, hogy megjöjjön a kedvem hozzá, jobban mondva visszajöjjön.. Elkeserítő, hogy ennyire nem adok már magamra, de hiába gondolkozok, nem tudok rájönni, hogy ez a negatív változás mi miatt következhetett be.

Ha a fejembe veszem, hogy a mai naptól változtatok és igen is akarom, hogy jól nézzek ki, akkor az első alkalommal még megy, de utána minden újra ugyan úgy: slamposan, lustán, nemtörődve semmivel.

"Irigykedve" nézek azokra a nőkre, akik minden nap a toppon vannak, és nem értem, hogy hogy tudják ezt az állandóságot fenntartani önmagukkal szemben. Én is akarom, de egyszerűen nem megy..

Segítsetek, mit tegyek?


2012. dec. 22. 14:38
 1/5 anonim ***** válasza:
Van baratod? ( ha nincs gondolj arra ,hogy igy nem is lesz)
2012. dec. 22. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ez a depresszió első foka. Fordulj szakemberhez vagy gyógyítsd magadat. Ha így marad ki fog hatni az életed többi részére is, majd dolgozni sem lesz kedved menni stb. Még ha nem is a smink a minden na de az hogy ápolt legyél pl tiszta haj az minimum dolog. Jó hogy fürdeni szoktál még egyáltalán.
2012. dec. 22. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Párkapcsolatban élek már jó pár éve, ez lehet az oka?
2012. dec. 22. 15:03
 4/5 anonim ***** válasza:

én is pont ilyen vagyok

jól van ez így nekem


19f

2012. dec. 22. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Hú mintha a barátnőmet hallanám...

Igen, sztem ez az oka, jól látod. A párkapcsolatban nagyon elkényelmesedtél.

(Valószínűleg a barátod se dicsérget, bókol eleget. Vagy igen? Pl. ha szépen kisminkeled magad, szép ruhában van illene megjegyeznie figyelmesen h milyne csinos vagy. Ellenkező esetben magára vessen!)

Én mondjuk hiába dicsérem a barátnőmet ha nagyon ritkán kicsípi magát, nem töri magát. Na mind1, ez egy másik történet...

Gondolj arra, h előbb utóbb bele fásul a barátod ebbe h ilyen vagy... mindenki a csinos nőkre vágyik... még azok is akik azt hangoztatják, h jajj fő a természetesség, a nők legyenek olyanok mint amikor reggel felkelnek, ne is sminkeljenek soha. Én is ezt mondogattam még régen aztán rájöttem h magamnak hazudok... nekem is a szép, csinos, jó kisugárzású csajok jönnek be. Mint a férfiak 99.999%ának.


Igazából tanácsot nehéz adni, én fiú vagyok, nekem is van h semmi kedvem lemenni edzeni, vagy épp megmosni a hajam :D de sokal jobb érzés utána. Neked is jobb érzésed lesz tőle h csinos vagy és a kisugárzásod is jobb lesz, hidd el! Ne legyél "trampli"! Az szörnyű amikor egy szép nő elhanyagolja magát. Csak erőt kell venni magadon nem nyafogni. Ezek szerintem különben se olyan nehéz dolgok... bár én azért nem vagyok annyira szakavatott a sok kencefice történelmébe :)


22/F

2012. dec. 22. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!