Akik nagy változáson mentek keresztül! Mesélnétek?

Gimiben farmert, edzőcipőt meg sima pólót hordtam, nagy pulcsikkal. Ünnepségre is fekete farmert, fehér inget vettem fel tornacipővel. Alapvetően akkor is csinos voltam, csak így öltözködtem.

Most meg szeretek szép blúzokat, szoknyát hordani, és jóformán hétköznap is úgy nézek ki, mintha valami alkalomra mennék (ezt az egyik barátnőm jegyezte meg a múltkor, hogy "úgy vagy felöltözve, mint aki készül valahová" :D ). Igazából szerintem nem én változtam meg, ugyanolyanak érzem magam, mint akkor voltam. Annyi a különbség, hogy már nem 17 éves vagyok, hanem 22, és több fogalmam van arról, hogy mi a nőiesség, nőies öltözködés. Tudom, mik állnak jól, és szeretek olyan lány lenni, aki tudja viselni a testét, szeretek "jó nő" lenni, annak ellenére, hogy nincsen hibátlan alakom.

Nálam semmi belső folyamat nem indult el, meg ilyen nagy átalakítás sem volt, mint a tévében. Egyszerűen csak "benőtt a fejem lágya", elkezdtem foglalkozni azzal, hogy nézek ki, változott az ízlésem. Most elégedett vagyok.

Én voltam a legrondábbnak tartott lány az egész suliban, mindenki engem szekált, majd elegem lett. Kb 14 évesen.

Akkor átfestettem a hajam szőkére, az elég nagy változás volt sötétbarnából. Új frizurát vágattam, már emiatt sokkal szebb lettem, a hófehér bőrömhöz, kék szememhez jobban áll a szőke. A ruháimat is kezdtem lecserélni, rocker voltam, bő pólókban, szakadt gatyában, ezt váltottam le nőies, vagány, szexi cuccokra. Így is rocker maradtam, de ez már mindenkinek tetszett. Főleg a pasiknak. Sminkelni is elkezdtem, bár azt nem durván, max fekete szemceruzát használtam meg korrektor. Fogytam is 7 kilót, de az nem tudatos volt, csak úgy lement.

Ma már szépnek tartanak az emberek, a pasik oda vannak értem, én meg vagyok elégedve magammal. Kár hogy a belsőt nem lehet így megváltoztatni.

Húú, erről rengeteget mesélhetnék...

Általánosban olyan kis nyomika voltam, kicsit kövérkés, nagyon népszerűtlen, állandóan csúfoltak. Szerettem a rockzenét, kis rocker-palánta voltam, tornacipővel (persze azóta ez az egyik "legtrendibb" dolog, pedig mennyit cikiztek miatta!), zenekaros pólóval, régi farmerral, és borzalmas hajjal (rövid volt, de göndör, szrönyű, egyszerűen pocsék). Persze engem, a kis különcöt állandóan cikiztek, úgyhogy "csakazértsem" akartam olyan lenni, mint mások, és ebbe valahogy beleszoktam. 9.-ben japánmániás visual keier lettem fekete vagy épp tarka hajjal, ami agyonlakkoztam, extrém kiegészítőkkel és szokatlan ruhaösszeállításokkal. Aztán elkezdtem kinőni ezt a Japán iránti rajongást és új "szerelmem" lett, a punk:) Acélbetétes, szakadt harisnya, lila haj, lázadtam minden sz@rság ellen, dühös voltam és tele voltam keserűséggel.

Majd jött egy új szerelmem, nem egy ország, és nem is zenei stílus, hanem egy nálam 2 évvel fiatalabb srác személyében, akivel barátok voltunk, majd szerelmesek. Tudom, hogy feltűnési viszketegségben szenvedő lányként szeretett meg, de jobban szerettem volna, ha inkább csinosnak tart, mint érdekesnek, kedvesnek nem pedig szúrós, undok lánynak. Megvettem az első magassarkúmat (fél óra sétálás után már alig tudtam benne járni), a hajamat elkezdtem növeszteni és hagyományosabb színre váltottam (persze azóta is elég gyakran cserélem a színeket), csinos ruhákat vettem, a sminkemet is szolidabbra cseréltem (előtte volt, hogy pandasminket használtam, sőt, még fekete rúzst is), csinos fiata lány lettem. Persze mindenki csodálkozott, dícsérgettek, aki régóta nem látott, rám sem ismert! Persze nem volt rövid folyamat, úgy 1-1,5 évbe tellett, mire rendesen megtaláltam a nőies énemet. Igazából ahhoz képest, hogy 180°-os fordulat volt, nem volt természetellenes - emlékszem, amikor 9. osztályba jártam és csupa feltűnő vackokat aggattam magamra, akkor is úgy gondoltam, hogy érettségi után azért majd levedlem ezt a stílust, szóval valahogy "természetes" volt, hogy előbb-utóbb váltok. 17 éves korom körül történt, most pedig már úgy gondolom, hogy eltaláltam azt a stílust, ami nekem való. Nem viselek feltűnő dolgokat, az emberek mégis észrevesznek, nem olvadok bele a tömegbe és ez jó.

Úgyhogy igen, elégedett vagyok.