Szerintetek csúnya ha egy lánynak 4 db fülbevaló van az egyik fülébe?
Nekem 5 van az egyikben, a másikban 3, de még senki nem mondta, hogy nem jó. Inkább tetszik a többségnek.
Még tizenéves koromban csináltattam őket, ma már biztos nem csináltatnék. Annyira nem bántam meg, de mostanra kinőttem a vad korszakomat. Kivenni viszont nem akarom őket, mert a lyukak akkor is látszanának.
Igaz én is lány vagyok,de nekem nagyon tetszik!Nekem mindkettőben csak 1-1 lyuk van,de tervezek még vagy 2-3 párat : D Mondjuk nekem piercingem is van.
16/L
Anno láttam, hogy nővéremnek lett több fülbevalója, aztán egyik osztálytársamnak is 2-2 lyuk volt a fülébe és megbabonázott engem is ez az egész. Most már a bal fülemben 3, a jobb fülemben 2 lyuk van és imádom. :)
Bár a bal fülemben a 3. és a jobb fülemben a 2. lyukkal sokat szenvedtem, tudom, hogy megérte, mert imádom. Május elején csináltattam ezt a kettőt, de legalább 3-4x begyulladt utána, sokszor nagyon nehezen tettem bele a fülbevalót a fülembe (lehet, hogy hamar kivettem), úgyhogy most állandóan benne van a fülbevaló (korábban is az orvosi fém fülbevaló volt benne, de volt, hogy éjszakára kivettem, s reggel a kapkodásban elfelejtettem betenni). Most kb. 2 hónapja nincs vele gondom hál'istennek.:)
Amúgy szerintem az a lényeg, hogy neked tetszik. Meg végülis, ha nagyon megbánnád vagy valami, még mindig nem olyan feltűnő, ha kiveszed a fülbevalót és ott marad a pici lyuk, mintha tetoválásod van. A hajad pedig akár el is takarhatja a lyukat.
De szerintem nagyon jó!! :)
16/L
Nekem csak 1-1 van mindkét fülemben.
De van 2 tetoválásom, és 1 piercingem.
Most őszintén, nem mind1, hogy ki mit gondol?
Nem kell hasonlítgatni, hogy inkább ez, mint az...
Neked tetszik, hordjad...
Nekem is tetszik, de nem bírta a fülem a plussz lyukat, így ki kellett szednem, de semmi ilyet nem tartok csúnyának, viszont a piercingeket, tetoválásokat SEM, SŐT... Még lesz. Lehet, 1x a fülemet is tele szúratom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!