Hogy viszonyultok a saját testetekhez, alakotokhoz ebben a csak külsőségekkel foglalkozó világban?

Nehezen. Ha úgy fekszem le, hogy tudom, hogy tettem valamit magamért (egészséges táplálkozás, mozgás vagy ilyesmi), akkor jobban érzem magam, de alapból sokat elégedetlenkedem. Bár másoknak nem rinyálok.

Amúgy igazad van, mindenkinek csak ez számít. Talán ha nem lenne ilyen divatcentrikus a világ, csomóan el sem kezdenének foglalkozni a kinézetükkel. Én sem leszek soha teljesen elégedett, de az segít elfogadni magad, ha változtatsz. :)

pont a héten voltam így.amúgy se vagyok magammal hú de nagyon megelégedve.de most szabin voltam vízpart mellett.a héten minden nap kifeküdtem napozni,és teljesen kiszívta a hajamat a nap,kijött 2 herpeszem.ja igen és problémás a bőröm,de a kozmetikus is pont szabadságát tölti,szóval azzal is várnom kell jövő hétig.

a lényeg az hogy nem vagyok a toppon,bementem a boltba vásárolni tegnap,fiatal kis diáklány,olyan kis helyes volt.végignéztem rajta,meg magamon,el is ment a kedvem mindentől :(

utálom hogy minden a külsőről szól,alapból se vagyok egy szépség,de viszont normálisan viszonyulok mindenkihez,nem ilyen nagyképűen vagy lekezelően,mégis egyre többször veszem azt észre hogy megbélyegeznek úgy,hogy nem is beszéltek velem.szimplán azért mert első pillantásra nem vagyok szimpi...

utálom ezt a világot nagyon...

Szerintem sokat elárul a testemhez való viszonyomról az, hogy gyűlölöm kimondani: "a testem". Utálom, amikor valaki ugyanabban a mondatban említ engem és a "test" szót.

Mióta az eszemet tudom, kövér vagyok. Kiskoromban alig ettem, állandóan beteg voltam, akkor az orvos tanácsára Polivitaplexet szedettek velem. Meghíztam, ellenállóbb lettem. A gyerekkorom (9-13 korom között) úgy telt el, hogy az osztálytársaim csúfoltak, bocinak, bálnának, meg tehénnek hívtak. Képzelheted ez mennyit segített...

A középiskola már kicsit jobb volt. Akkor kezdtem hastáncolni, még mindig hatalmas súlyfeleslegem volt, de sokkal formásabb lettem, a hasam izmosodott, a fiúknak már feltűntem egy-egy szórakozóhelyen... Az első középsulis nyaramat végigmelóztam, napi 12-16 órát dolgoztam, nem ettem, lefogytam. Végre volt egy olyan testem, amit a tánccal szerettem volna még formásabbá tenni, de abba kellett hagynom a táncot. A kilók nagyon gyorsan visszaszaladtak rám, azóta sem tudom leadni, sőt, minél jobban próbálkozom, annál tovább hízok. Nem jó, nagyon félek, hogy cukorbeteg leszek, vagy infarktust kapok, de nem tudok lefogyni.

Az emberek, ha kövér nőt látnak, mindig azt mondják, hogy biztosan azért van, mert egész álló nap zabál, és nem mozog. Kövér vagyok, és nem zabálok. Naponta egy órát szobabicajozok, sokat lépcsőzök, sétálok, DVD-ről hastáncolok, és este még van egy 10 perces nyújtás is, amit el szoktam végezni. Ebédre féladagos kaját eszem, sok folyadékot iszom, és rendesen eszem zöldséget, gyümölcsöt. Édességet, csokoládét csak nagyon ritkán, mondjuk két hetente fogyasztok. Ennek ellenére gurulok.

A hajam szép, és egészséges. Fogszabályzóm volt, a fogaim egyenesen állnak. A körmöm egészséges, mindig szépen, frissen van manikűrözve, festve. Odafigyelek a bőrömre, radírozom, ápolom, hidratálom, sminkelek. Próbálok csinosan öltözködni. Mindezek ellenére egy darab szemétnek érzem magam... Főleg azok után, hogy egy állásinterjúról azzal az indokkal dobtak ki, hogy kövér vagyok.

Párom/pasim/barátom nincs. Félek tőle, hogy le kell vetkőzni valaki előtt. Rettegek, hogy egy srácnál csak fogadás leszek, hogy "Na, le tudtam fektetni a bálnát." A legjobb barátnőm mellett én vagyok a "pótkerék", a csinos lány mellett az elhanyagolható plusz, akivel nem kell törődni. A srácok észre sem vesznek. Néha azt hiszem, hogy egyedül fogok megöregedni. Na jó, talán lesz egy kutyám, vagy egy macskám.

Nem hiszem, hogy ezen az egészen át lehetne lépni. Én nem tudom magam elfogadni.

21/L

Nem is értem ehhez az értelmes kérdéshez miért írtak ilyen kevesen. Pedig most,hogy így kiírtad, komolyan nekem is eszembe jutott abban a pillanatban mikor elolvastam a kérdést, hogy ez nekem is eszembe juthatott volna..:-O

Bizony, nagyon jó kérdés és főleg azért mert aktuális a téma.

Ebben a mai világban csak a tökéletes külsőt tudják reklámoztatni. Az ember pedig így nem tudja magát elfogadni, mert akárhányszor megnéz egy reklámot, vagy egy újságot, mit lát benne? A tökéletes nőt, tökéletes külsővel szép hajjal, gyönyörű fogsorral, bőrrel stb...

Ha valaki nem így néz ki, mert mondjuk nem olyan pici az orra, nem olyan vastag a szája, nem szép a bőre akkor természetesen elkezdi magát sz@rul érezni, hogy ő miért ilyen, neki miért nem lehetnek ilyen adottságai...És ez napról napra(ha nem elég erős személyiségű az az ember) csak rosszabb lesz. Napról napra csak magát kezdi el "öldösni" ezekkel a gondolatokkal. Ameddig arra jut, hogy nem lesz barátja/barátnője. Teljes önbizalomhiányban szenved, és befelé fordul. Még, ha ez nem is látszik meg rajta, de belül gyilkolja magát, pusztítja az ami valójában.

Én is ugyanígy vagyok ezzel, általános 4. osztályos korom óta bajom van magammal. Főleg az arcommal. Lapos vagyok, mint a deszka, bár ez annyira nem zavar már.

De az arcom hihetetlenül zavar. Tudom, hogy így születtem így kéne magunkat elfogadni, de olyan nehezen megy mikor a plakáton olyan szép nőket látok, hogy legszívesebben eladnám a lelkemet az ördögnek, hogy én is olyan lehessek. Tudom, tényleg hüly.én hangzik ez, de ilyen h.ülye gondolataim vannak gondolom másnak is, aki hasonló problémákkal küzd. Barátom az nem volt még.

Annyira sz@rul érzem magam én is, mikor mellettem áll egy szép lány,és tudatában vagyok annak, hogy én nem vagyok ilyen és nem is lehetek olyan, mint ő. Sz@r érzés azt tudni, hogy ilyen testtel kell leélni az életed és az még rosszabb, hogy mellette hiába próbálod magad elfogadni. Mindig lesz olyan helyzet, amikor azt kívánod bár olyan lennél, mint ő, vagy bár megszűnnél most létezni.

Még is csak más olyan embernek lenni, aki külsőleg szép (itt most hagyjuk a belsőt) és nyugodtan néz tükörbe minden áldott nap, és nem kerítik hatalmukba a rosszabbnál rosszabb gondolatok, hogy na most ezzel van bajom, jaj hogy nézek ki, miért vagyok ilyen :( stb...

Az elfogadás és a beletörődés között pedig sok különbség van.

Szeretnék én is szép lenni, megkönnyítené a mindennapjaimat. De gondolom sokan éreznek így, hiszen mindennap befolyás minket a külvilág, az amit látunk. Én nem is más miatt szeretnék szép lenni, hanem magam miatt. Elégedett akarok lenni. Nem vagyunk erősek. Talán ha egy kéz nyújtana kezet, aki segít nekünk a bajban, de még akkor sem éreznénk magunkat erősnek. Ezt magunkban kell tisztázni.

De néha nehéz, vagy nehéznek tűnik. Lehet az is, hogy csak mi bonyolítjuk túl a dolgokat. De, ha tényleg így lenne akkor nem lenne ilyen sok ember, aki önbizalomhiányban szenved. Szerintem kevés ember lehet, aki teljesen meg van elégedve a hibáival úgy ahogy van.

Az teljesen lényegtelen, hogy vannak ilyen műsorok mint pl a Szeresd a tested! vagy azok a műsorok ahol átváltoztatják. Az még nem oldja meg a jelenlévő problémákat. Ideig, órákig, vagy csak percekig jobban érezzük magunkat, de nem tart örökké.

Hát, 50-50, h úgy mondjam. Alapból jól nézek ki, szép az arcom, ha kivasalom a hajam akk az is jó, és nem vagyok kövér. Egyetlen hatalmas problémám az, h 16 évesen semmi mellem sincs. K.rva drága a mellműtét, szóval arra még soká fog telni. Ha az meglesz akk tökély, legalábbis nekem.

De hadd mondjak valamit... Egyáltalán nem ez a lényeg. Én pont most 'gyógyultam' ki a depresszióból, aminek a központja az volt h gyűlölöm magam. Vagyis így gondoltam. Mert így, hogy már nem utálom magam, rájöttem, h egyáltalán nem az volt a baj. És ugyanolyan szomorú vagyok. Jól nézek ki, mégsincs egyetlen barátom se. A 20 tonnás oszt. társamnak meg vagy egy tucat. NEM ezen múlik. Sokat számít, de... nem ezen múlik...