Hogyan tudnám elérni azt, hogy rendeljenek tőlem?
Adj okot arra, hogy miért pont tőled rendeljenek ne pedig Marikától.
Röviden: marketingeld meg magad.
Közösségi oldalakon kívül kollégákat lehet rávenni. Mamám is Avonozik, míg dolgozott, egy csomó kolléganője rendelt mindig, sőt, papám meg anyukám kolléganői is szoktak néha, meg a szomszédok. Mióta nyugdíjas, már leginkább csak a családból szoktunk rendelni, esetleg anyukám kolléganői vagy a szomszédasszony, de így már nincs is akkora haszon rajta, mint korábban.
Viszont manapság egyre inkább elterjedt ez a tudatos bőrápolás, hogy ne kenj magadra semmi illatosított, színezett dolgot, ha ez így folytatódik, nem tudom, milyen jövője lesz az Avon, Oriflame és hasonlóknak. Én azért még mindig rendelek, sosem lett bajom semmitől.
Én Avonozok! Mikor kezdtem akkor még annyira nem volt elterjedt hogy közösségi oldalakon hirdetünk. Egyből bevittem a munkahelyemre is a katalógust, és szóltam hogy van katalógus, ha szeretnének bármit rendelni szóljanak, és rendeltek is tőlem. Valamint ismerősöknek, családnak, barátoknak is felajánlottam a katalógust. A lényeg az, hogy tukmálni, erőszakoskodni nem szabad. Közösségi oldalakon is rendszeresen hirdetek, emiatt sok ismerősömnek az Avonról egyből én jutok eszébe. Van olyan ismerősöm aki sose rendelt tőlem, de mikor az egyik ismerőse Avonost keresett akkor engem ajánlott.
Valóban úgy van egyébként hogy kell valami okot adni arra hogy tőled rendeljenek. Nekem mondjuk bevált, hogy nem csak 1 hónapban egyszer rendelek, hanem ahogy jön a rendelés már küldöm is el. Több olyan vevőm is van aki azért rendel inkább tőlem, mert nem kell heteket várnia rá. Van olyan vevőm aki emiatt szomszédos városból átjön inkább hozzám az Avonért ezért.
Kedves Kérdező!
Bocsi, de az önmagában nem elég, hogy "Tőled rendeljenek".
Ahhoz, hogy ne legyen több a kiadásod, mint a rendelések hasznából származó bevételed- sok összegű rendelést kell gyűjtened.
Jelenleg ugye minimum 3500,- Ft-os rendelés kell, különben 400,- Ft kismegrendelési díjat számolnak fel.
Ez azért lényeges, mert ha Te jófejségből azt az üzletpolitikát folytatod, hogy nem várod össze a havi rendeléseket, hanem rögtön megrendeled Manci néninek a 399,- Ft-os kézkrémet,amit kért, akkor lesz:
400,- Ft kismegrendelési díj
249,- Ft posta költség/2 napos
(799,Ft- ha házhoz kéred)/2 napos
És 0% hasznod.
De Te jófej tanácsadó vagy, ugye adsz újabb katalógust és illat mintát is.
Katalógus 1 db: 199,- Ft
3 db-ot os szett 399,- Ft
Illatminta: 350,- Ft/ 5 db (ugyanolyan)
Ezeket (opcionálisan) add a kiadásaid mellé.
Minél nagyobb értékben rendelnek Tőled, annál nagyobb lehet a hasznod.
5000,-Ft- tól 10%
9000,- Ft- tól 15%
21999,- Ft-ért tól 20%
(Többi lásd a Fókuszban)
De ami fix 10%- os termék (az akciós, a vásárláshoz kötött és a szettek zöme) -arra Neked is csak annyit adnak. Hiába van pl. 25.000,- Ft-ért os rendelésed.
Én már nem vagyok jófej.
Online katalógussal dolgozom, és csak nagyobb összegű vásárlás mellé adok ajándékot.
Nem sajnálom, ha a Vevő emiatt Gizi tanácsadótól rendel, aki a saját pénzéből finanszírozza a jófejkedést.
Ennek ellenére megvannak a törzsvásárlóim, akiket-
-nem zaklatok minden hónapban és
-ha már régen rendelt, akkor is megkérdezem, küldhetek- e online katalógust- és lehetősége van nem kérni
Extraröviden ennyi...
Bármilyen felmerülő kérdésedre szívesen válaszolok.
Az Oriflame hasonló, de itt mindenre megkapod a 20%-ot rendelési összegtől függetlenül.
Legolcsóbb szállítás 100BP alatt (kb.22000, -Ft)
999,- Ft
Minta:79,-/db
Katalógus:349/db, 899,-/3db
Ezeket a "marketing" miatt írtam le.
A jó marketing:
- nem várakoztatod a Vevőt, tehát 1 héten belül megkapja az árut
- Adsz neki papíralapú katalógust
- adsz neki termék mintát
De a jó marketinget csak nagy összegű rendezéssel tudod úgy csinálni, hogy ne legyen több a kiadásod, mint a hasznod.
Ha adsz egyszer is katalógust, illat mintát,ajándékot-
Onnantól mindig elvárja a vevő és nehezményezni fogja, ha nem kap.
Nem tudja, hogy neked ezeket a saját pénzedből kell megvenned- a legtöbben azt hiszik, hogy ingyen kapod a cégtől.
Ahhoz, hogy Tőled rendeljenek, a marketinghez szükséges kiadásokon kívül (szállítási díj, katalógus, termék minta+ az időd, amíg elmész a postára, elviszed a vevőnek a megrendelést /+költséged az igényes átadáshoz a cég papírzacsija/)
-legyél ápolt, igényes
-légy naprakész az újdonságokkal, termékekkel, akciókkal, különleges vevő ajándékokkal
-mindig hiteles információt adj, vagy mondd meg, ha valamit még Te sem próbáltál (ha valami neked nem jött be, nem kell lebeszélni róla a vevőt, de elmondhatod a tapasztalatod és ajánlhatsz másmilyen minőséget ugyanabból a terméktípusból)
-rendelhetsz ajándéksorsolást a vevőid között a vásárlás ösztönzésére
-ha tudod, melyik terméket szereti a vevőd, felhívod rá a figyelmét, ha éppen akciós
-"preparált" katalógust adsz, megjelölve benne a legjobb ajánlatokat.
-Mosolyogsz és kedves vagy, ha már 5-ödjére adsz is neki katalógust úgy, hogy soha nem rendel
-Szereted és használod a termékeket
-Megtalálod az optimális egyensúlyt a "tukmálás" és az ajánlás között.
Utolsó 3 hsz. voltam.
Remélem, tudtam segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!