Miért terjedt el az a téveszme, hogy a magyar nők a legszebbek?
Az alábbi cikk szerzője a maga mámoros-boros áhítatában le merte írni a következő sorokat:
"Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy hazánk méltó az „Európa egyik legdögösebb nemzete” címre."
Lásd itt: [link]
A mítosszal ellentétben azonban magyarok korántsem a legszebbek. Korábban olvastam egy felmérést, ami az európai országokat az alapján rangsorolta, hogy hol élnek a létszebb nők. Magyarország még az első tízben sem volt benne, úgy emlékszem, hogy a svédek nyertek, de mivel a cikk kb. 10 éves, így nem sikerült megtalálnom. Mindenesetre a reddit felhasználók szerint (2019-es cikk) a magyar nők nincsenek a legszebbek közt, de itt is a svédek nyertek:
Egy 2008-as felmérés alapján, az utazók szerint Stockholm-ban élnek a legszebbek nők, ami ugye Svédország fővárosa:
A svéd nők még egy meglehetősen komolytalan (FHM) szavazásban is megállták a helyüket, a 2.-ok lettek:
Mindent összevetve a hazai média mindent megtesz azért, hogy elhitesse: a magyar nők a legszebbek, bár nem értem, mi szükség van erre. Annyi mindenesetre biztos, a magyar nők világszerte ismertek, dehogy milyen okból kifolyólag, arról inkább nem beszélnék, mert törölnék a kérdést...
#20
Igazán ütős a bohócfej a mondat végén! :)
19 megfigyelés
afrikaiaknak sokkal inkább bejönnek az európaiak, mint ázsiaiaknak.
Azért szépségről "komoly" statisztikákat várni elég komoly. A külső tulajdonságok nominális mérési szintű változók, ez a legalacsonyabb mérési szint, aminek a fő jellemzője, hogy a változó értéki nem állíthatóak sorrendbe. Tehát nem lehet mérni őket.
Csak hogy a másik oldalról közelítsem meg, múltkor olvastam, hogy valakik megszavazták Harry herceget a legszexibb hercegnek. Pedig elég béna tipikus belterjes brit lófeje van. Szerintem. Más szerint meg nem. És ez a lényeg, ettől szép az élet.
A magyarok eléggé szeretik különlegesnek hinni magukat, pont arra ne lenne egy teóriánk, hogy a mi nőink a legszebbek? Nem tűnt még fel, hogy mindenben is mi vagyunk a legjobbak? Itt élnek a legnagyobb farkú férfiak, minden híres ember innen származik, itt a Föld szívcsakrája, nekünk vannak a legjobb focistáink, a legokosabb politikusaink, a piramisokat is mi építettük, evidens hogy mellesleg mi vagyunk a legszebbek is.
Szerintem keress inkább valami értelmes hobbit magadnak, mert ez a műmájer okoskodás nagyon gáz, és nem is megy. A forrásaid meg nem hitelesek, ha szeretnél valami releváns megállapítást tenni, ahhoz nem lehet femcafés cikkeket felhasználni.
Nem önmagában a cikkeken van a hangsúly, hanem a benne szereplő adatokon. Ugyanis nem arról van szó, hogy a femcafe eldöntötte, hogy a XY a legszebbek. Arról van szó, hogy voltak szavazások itt-ott, ezekből gyűjtöttem egy csokorva egy párat.
Például az origo álral ismertetett Traveler's Digest utazási magazin adataiból arra lehet következtetni, hogy az utazók szerint nem Budapesten, hanem Stockholmban élnek a legszebb nők.
Ezek szerint a külföldi férfiak annyira nincsenek oda a pesti nőkért. Megértem, hogy ezt a magyar nők nehezen emésztik meg, mert az ő önképük mást sugall, de ez van. Persze a hazai média így is szolgáltat majd elég "bizonyítékot", láttam is erről cikket, de nem is foglalkoztam vele.
Magyarországon azt kell hinnie az embereknek, hogy a magyar nők a legszebbek. Sőt, talán azt is, hogy a legrendesebbek, mert lányaink szeretik magukat erkölcsösnek is tartani. Javaslom azonban, hogy lépkedjetek kicsit a valóság mezején.
#26
Én három forrást használtam az érvelésemben. De sem az FHM, sem a Reddit sem a Traveler's Digest szavazáson nem nyertek a magyarok, sőt még az elsők közt sincsenek ott.
Ez azért több, mint furcsa.
Az, hogy te vitatod Harry győzelmét az adott szavazásban, egy dolog. Azt viszont gondolom nem vitatod, hogy Svédországban szép nők élnek. Vagyis a svédek élőkelő helyének van valóságalapja. A magyar nők szépsége egyébként is 25 éves koruk után elkezd kopni.
Kivéve az olyan szerencsés génekkel rendelkezőket, mint amilyen a Palvin Barbi.
Ez tipikus olyan dolog, hogy mi magyarok oldunk meg minden problémát, nekünk van a legjobb szinkronunk, mi vagyunk a legtalálékonyabbak és itt élnek a legszebb nők.
Bár el kell ismerni, hogy a szinkronunk minősége sokkal jobb, mint a sok rámondásos szinkron és viszonylag szájra is beszélnek.
Ezek csak hiúságlegyezgetések.
Én úgy tudom, hogy a szláv vonalat mondják általában szépnek a külföldi nemzetek. Amibe elég sok nemzet beletartozik, de inkább Cseh, Szlovák, Ukrán, Orosz akiket beleértenek.
Minden nemzetben vannak szép nők, hol több hol kevesebb. Na meg kinek mi jön be. Egy ázsiainak a fehér bőr az ideál, egy spanyolnak pedig a kreol, tehát már itt is bukik a dolog.
Az a helyzet, hogy amikor bemegyek az élelmiszer boltba, és meglátom, hogy "magyar termék" már kissé kétség fog el. 😅
"Bár el kell ismerni, hogy a szinkronunk minősége sokkal jobb"
A szinkronizáló színészeink nem tudom, hogy hivatalosan milyen szinten vannak, de nekem nagyon tetszik a munkájuk. A magyar szinkron minőségi. Kár azonban, hogy ennek is megvan a hátránya:
Állítólag északon (talán a dánoknál, svédeknél?) nem igazán szinkronizálják a filmeket, ezért beszélnek ott jól angolul. Ezt a gyakorlatot hozzánk is be lehetne hozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!