Piercing. Hogy fogják le 14 éves lányomat piercing szúráson? Ez neki az első.
Az oltások fogták le a lányokat? Mivan?
Nem tudom, amikor én voltam középiskolás, nem is rémlik, hogy másokkal együtt kaptam volna oltást, de már általánosban sem kellett senkit lefogni, állati égő lett volna a többiek előtt.
Én meg a felfogásodhoz tudok gratulálni. Pontosan az efféle vélemények miatt tart ott a világ, hogy az emberek többsége fél kifejezni magát akármilyen téren, mert a magadhoz hasonlók arcon köpik az összes véleményt, ami eltér a társadalmi ideáktól.
Tisztában vagy vele, hogy nem a külső teszi az ember lelkületét? Fel tudod fogni, hogy amit te írtál több ponton is bomlasztóbb, mint egy darab ékszer egy számodra vadidegen testében? Baromira nem fogja meghatározni a gyermek fejlődését sem fiziológiai, sem morális értelemben a piercing, amit most csináltatott, mégha nem is feltétlenül tartom helyesnek a történések lefolyását.
Egyáltalán semmi jogod megítélni egyetlen fiatalt sem azért, amit a saját testével önszántából tesz/tenni készül, hacsak az nem veszélyezteti a testi/lelki épségét. És ahogy elnézem, ezzel a segíteni nem kívánó, kéretlen véleményosztogatással te éppen annyira járultál hozzá az előrelépéshez, mint az általad annyira degradált ékszer megcsináltatása: semennyire.
De az is bőven kiderült mennyire konyítasz a gyermekneveléshez. 14 évesen már komoly autonómiával és integritással rendelkeznek a gyermekek. Elkezdenek gondolkodni a jövőjükön, termékenyen fogadják be a külvilágot és igyekeznek a társadalom mechanikájában megtalálni a helyüket. És ahelyett, hogy hagynánk, hogy a magadhoz hasonló felnőttekkel legyenek 0/24 körülvéve, akik kicsinylik és hátráltatják őket, talán elsőnek neked kellene felnőni a gondolathoz, hogy a gyermekek nem “tökéletlen felnőttek”.
Ember, gondolkozz már, mielőtt leülsz a billentyűzetet csapkodni.
17-es hogy lehetsz ilyen inkopetens nagyokos? Egyrészt két gyermeket neveltem fel, nagyon jól tudom milyen egy 14 éves. Ebben a korban feszengetik a határaikat másodszor életükben, msot dől el, melyik irányt válasszák. Ebben a korban mennek líceumba, választanak egy szakirányt. Ebben a korban kapnak személyit, vállalnak felelősséget a tetteikért. Ebben a korban érik a nemi identitása, itt kristályosodik ki.
Ne kezd könyörgöm ezt a nem a külső teszi, hippi dumákat, vagy minek nevezzem a nyálas hozzáállást. Milyen kifejezés? Magadat hazuttolod meg! Ha ez nem határozza meg a személyiségét, akkor hogy fejezi ki azt, hogy ki ő? De amúgy ez nem igaz, mert semmi köze ehhez. Ez divat és a sok hülye megy is rá, mint legyek a mézre. Mert menőzni akarnak, meg akarnak felelni a barátoknak,társadalomank,divatnak.
Másrészt jössz ezzel a saját teste dumával... Van gyermeked? A gyermeket a szülő neveli, egy gyermek sem tesz azt a világban, amit csak akar. Az csak a liberális felfogásúak ideális képzelt világában létezik. Ha van gyermeked... Holnao tegyük fel kitalálja, hogy az összes ujját egymáshoz varratja, hogy egybe legyenek az ujjai, mint egy lapát. Megengeded, mert a saját teste? Vagy kitalálja a lányod, hogy pillangókat tetováltat az arcára, homlokára, ajkára, stb mert ez tetszik neki. Megengeded ezt? Ha a válaszod az hogy igen akkor sajnos rossz sülő vagy. A szülő nem attól jó szülő, hogy mindent megenged a gyereknek, sem attól, hogy végigsegíti egy úton, hanem hogy megmutat neki egy utat és felkészíti a rideg életre.
És hogy egy iylen csömör ékszer pláne nem való egy 14 évesnek, az is biztos. Pláne nem a szülei pénzén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!