Pattanásos bőrrel strandra/fürdőbe?
30 éves nő vagyok. Évek óta nem voltam se strandon se fürdőben, mert kicsit pattanásos a hátam. Nem hatalmas vörös foltokat kell elképzelni de azért látszik.
A fogamzásgátló segített de abbahagytam mert nem akarok éveken át szedni semmit ha közben párom sincs és híztam is tőle.
Elkezdtem szoláriumba járni mert az jót tesz a bőrnek.
Régen (úgy 10 éve) voltam termálfürdőben, az is nagyon jót tett meg a napsütés is, de mindig szégyelltem, hogy ilyen.
Szeretném kipróbálni a svéd masszázst is, de gondolom így egy masszírozó sem szívesen fogadna, és érthető is.
Van másnak is hasonló problémája?
Azért ne menj strandra, ez egy nyílt seb.
Fertőzöl vele , de téged is jobban elfertőznek.
Ott be juthat minden kórokozó.
De jól írta az aki azt írta hogy a hormonokkal van baj.
Te azt félre értetted. Az is igaz hogy a jó szex az rendbe tudja tenni az embert minden téren.
Menj el egy jó kozmetikushoz, aki profi az arc és háttisztításban.
Nyilván az okot, amiért előjönnek nem oldja meg, de a tünetekre jó, szépen lehúzza majd és meg tudsz jelenni így.
Másik ötletem, hogy vegyél egyberészes fürdőruhát(Vannak nagyon csinosak is) és engedd ki a hajad. Így nem látszódik.
De tényleg jó lenne az okát megtalálni.
Milyen anyagú ruhákat hordasz? Miket eszel?
Lehet ha elmész kozmetikushoz tisztításra kb havonta és pamutot hordasz+ figyelsz a kajára akkor nagyjából elmúlna a dolog.
Menj el egy másik nőgyógyászhoz, mert valóban hormonális problémád van.
Az első válaszolót félreértetted, van olyan ismerősöm, akinek a párkapcsolat (szex) tette rendbe a korábban irtó pattanásos bőrét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!