4 hónapja szedem az isotretinoint az arcomra pattanás utáni piros foltokra és pattanásokra. A pattanások már szépen elmúltak. Alig jön ki 1-2 kisebb. de viszont a piros foltok/hegek nem igen javultak. Mikortól fognak javulni?
Májusban fejezem be a gyógyszer szedését. addig még van 4-5 hónapom. Addigra elmúlnak?
pontosan Szeptember 6.-án kezdtem el szedni.
Nekem is ugyan ez a problémám. Pattanások szépen eltűnnek, már szinte sima az arcom, csak a piros foltok..
Ilcsi AHA-s biológiai hámlasztó peelinget használok és arcradírt felváltva 3-4 naponta már 2 hete kb. Én is csak remélem a változást. Legvégső esetben mikrodermabrázió, ha a kozmetikus is úgy látja.
Én novemberben kezdtem szedni, nem volt sok pattanásom, de sok volt a piros meg barna folt. Nekem a pirosak halványodtak sokat azóta, de azt mondta a bőrgyógyász, hogy nyárra lesz csak szép.
Használom a Balea pigmentfoltokra való krémjét (nappalit és éjszakait), szerintem az is segít.
Kérdésem lenne hozzátok (ha a kérdezőt nem zavarja). Mielőtt elkezdtem szedni a cuccot (40 mg - ti mennyit szedtek egyébként?), iszonyat zsíros volt a hajam és arcom, aztán 3 hét után egyik napról a másikra mintha elvágták volna, úgy is maradt 3 hétig, most meg megint egyik napról a másikra tiszta zsíros. 2 napja mostam hajat, és tök lapos, előtte 8-9 nap után is frissen mosottnak tűnt. Ez miért lehet? Az arcom is megint kezd fényleni. Tapasztaltatok ilyesmit?
A másik, hogy ti miket használtok arclemosásra, ápolásra? Nekem semmit nem mondott a doki, mit lehet, csak egy borzalmas mosakodókrémet kaptam, amit nem használok.
17:59-es vagyok. Nekem a pattanásokat tetracyclin wolff vitte le, tehát arról és a zsírosságról nem tudok nyilatkozni, de amúgy nekem is 2 naponta kell hajat mosnom.
Most még használok azért Akneroxid 5-öt, ez a pattanásokra jó, mert azért még akad, (meg mattítja is a bőrömet, amitől halványabbnak tűnnek a foltok) de azok már elhanyagolhatóak, a piros foltok zavarnak nagyon.
Valami fahéjas természetes szappant használtam tegnapig, az is jó volt, de most meg ilyen Avonos 3 az 1-ben tonik, és hidratáló is. Ez után kellemes érzése van az arcomnak. De ezektől nem lesz jobb. A foltokon tényleg csak a különböző hámlasztások segítenek ha belegondolsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!