Csajok, ti levágatnátok nagyon rövidre a hosszú hajatokat?
Hoszzú (hát középig érő) hajam van. Eléggé unom már és ezért szeretnék változtatni magamon. Még sosem volt rövid hajam és most úgy döntöttem hogy kipróbálom milyen. Barátnőim szerint ne vágassam le mert nagyon meg fogom bánni.
Felvetettem a dolgot a barátomnak is és egyedül Ő nem volt ellene. Mivel nekem a párom véleménye mérvadóbb így úgy döntöttem hogy levágatom ilyen rövidre:
http://www.youtube.com/watch?v=ZfarGJv1vLc
Tapasztalatokat várok olyanoktól akik hasonló döntést hoztak. (Az igazság az hogy nem vagyok túl határozott, mert egy kicsit tartok attól hogy hogy fogok kinézni, de ennek ellenére mindenképp meg szeretnék szabadulni a hajamtól.)
Lehet, hogy ez a haj nagyon rövid, de egy-két hónap múlva pont jó lenne. :D
Nyáron jó az, főleg valami szuper platinaszőke, fekete, vagy élénkvörös színben.
Én soha!
Még általánosban vágattam le a hajam, ami a fenekem alá ért vállig érőre. Napokig sirattam, azóta is bánom, mert azóta sem tudtam olyan hosszúra visszanöveszteni, pedig ez már több mint 15 éve volt.
Hmm, nekem hosszú hajam van, és én is szeretnék kezdeni vele valamit, de semmiképp nem vágatnám rövidre. Még olyan Victoria Beckham típusúra sem. Ilyen rövidre meg főleg nem. Szeretem, hogy hosszú, valószínűleg sírva kelnék fel a fodrászszékből, ha ekkorára levágnák...
Ha eldöntötted, hogy levágatod rövidre, akkor nyugodtan, de ne ennyire rövidre! Szerintem egyáltalán nem néz ki szépen.
A röviddel semmi baj, de ez csúnya és nőietlen fazon. Egy kis frufruval, picit hosszabban teljesen jó, amolyan pixie fazon. De ez ocsmény, nekem is valami punk leszbit jutatt eszembe. Plusz ha nincs baromi sok hajad, elég csúnya, ahogy kilátszik a fejbőröd. A forgókról nem is beszélve, na meg ha egész életedben hosszú hajad volt, akkor a választéknál ki van kopva, ami elég problémás egy ilyen fazonnál. És ezt még variálni se lehet igazán, még egy hajráffal vagy csattal se lehet feldobni.
Amúgy meg vagy megbánod, vagy nem. Abból, hogy határozatlan vagy, úgy gondolom, hogy megbánnád, főleg ha meglátod a fejedet ilyen hajjal. XD
Ennyire extrémen rövidre sose vágattam a hajam, de elég hosszúból vállnál kicsit rövidebbre. Akkor tetszett, egy darabig jó volt, jól is állt, de utána meguntam, hiába volt elég hosszú a variáláshoz. Azóta növesztem, néha baromira elegem van és le akarom vágni tök rövidre, de tudom, hogy utálnám. XD
Bocs a kifejezésért: de meg vagy húzatva?!
Azon a vidin amit kitettél a csaj nagyon de nagyon nagy változást kapott, és nem jó értelemben.
Érdemesebb volna nem sokkal kisebb fajtát választanod, ami vállig ér min., az is elég drasztikus változás lesz neked a hosszú hajad után és ha nem nyeri el olyannyira a tetszésed hát hamar megnőne. De könyörgök ne vágasd olyan kicsire!
pl ilyen megfelelne?!:
Köszi a válaszokat és a linkeket! Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét! :) Nem gáz amit írtatok! :D
Barátnőm szerint az arcomhoz jól állna a rövid haj is és ezért hajlok jobban arrafelé hogy levágassam. Egyszer ki kell próbálni. :P
Barátom egész este azt kérdezi hogy: "JÓL MEGGONDOLTAD?" Én meg folyton csak azt mondom hogy: "JÓL"! :D
Úgyhogy valószínű hogy közel ilyen lesz a hajam.
A hátulját és az oldalát gépeltetni akarom, de a tetejét csak ollóval, talán még egy picivel rövidebbre is mint a csajnak, hogy arányosabb legyen. Vállig érőre nem akarom mert az nem tetszik. Nem akarok átlag rövidet sem, mert az sem jön be.
A kérdező által belinkelt videóban lévő haj már nagyon rövid. Ennyire ne vágasd le. Fiúnak fognak nézni, csúfolni fognak. Téged pedig zavarni fog!
Nálam is így volt, pedig nem volt olyan rövid a hajam sosem, mint a videóban. Egy idő után már nagyon zavart, hogy mindenki fiúnak néz. Holott az arcomon látszik, hogy lány vagyok, ha már a melleim nem olyan látványosan nagyok. Sok az ostoba ember, aki ezért be fog szólni. Olyan is, akitől a legkevésbé várnád.
(15 éve rövid hajam van.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!