Seborrhea és frizura?
Pár hónapja kialakult ilyen viszketésem amit egy ponton a nyakon éreztem, majd homlokon is éreztem, szemöldökön is főleg meg fejtetőn.
Majd elkezdett korpázni a hajam nagyon intenzíven, szinte ha felkapartam kicsit fésűvel egyből egy kupac ilyen apró szemű korpa jelent meg és nem az a tipikus korpa. Majd a homlokom és a szemöldököm is így korpázni kezdett.
Végül a viszketést nem bírtam idegekkel és elmentem bőrgyógyászhoz aki egyből megállapította, hogy valami szeborreás dermatitis-em van és elvileg gyógyíthatatlan és csak enyhíteni lehet rajta (szuper hír) amit már látok is miért hát jó pár hónap telt el azóta és ugyanúgy megvannak a tüneteim sajnos, néha sikerül elmulasztani de amikor visszajön ugyanaz a kín és viszketés van és korpázás.
Korpás fejbőrrel viszont nem szép a hosszú haj.
Nekem csak gyerekkoromban volt rövid hajam olyan fiús azóta sosem, általában váll alatt volt ha rövidet akartam de már ez is kín most.
Régóta szeretném befesteni a hajam és egyféle kép hordani most a sima egyenes hajat terveztem be, frufruval és lila vagy kék színnel.
Viszont mióta van ez a "betegség" azóta jobban megutáltam a hajam mint eddig. Amúgy se szerettem az eredeti hajam ezért festettem régen minden színre, voltam szőke, kék, rózsa stb..
Csak annyira nyűg nekem mindig hajat mosni és szárítani stb..most főleg ezzel az intenzív korpásodással hiába mosok rendesen hajat utána felkaparom és ugyanúgy hullik belőle a korpa pedig még fésűvel is kapartam eleget.
Így viszont lehet be kéne vetnem a másik régi vágyamat ami a pixie frizura lenne. Évek óta gondolkozom ezen, csak rokonom lebeszél róla hogy ez nehéz lenne beállítani minden reggel, elcsúfítania stb..pedig én tökre vállalnám a kockázatokat.
Gondolatban rövid hajat mindig könnyebb kezelni mint hosszút, de a hosszú meg olyan szép. Viszont pixie hajnál jobban átláthatom ha korpás, vagy gyorsabb a szárítás így nem akkora kínlódás, ezt is lehet színezni.
Viszont fogalmam sincs hogy nekem jó ha marad a hosszú haj vagy legyek pixies.
Most kb váll alatt pár centivel van, nem akkora igazán de egy ideje növesztem és sok idő volt ez is mire ennyit nőtt de ez a betegség elveszi az örömöt tőle.
Tanácstalan vagyok, természetesen rendesen használom az orvos által adott gyógyszereket, viszont nekem egy ideig az egyfajta sampon vált be.
Pixie haj előnyök hátrányok, hosszú festett haj előnyök hátrányok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!