Szerintetek vállalható egy ilyen haj ennyi idősen?
Már 2-3 éve legalább, hogy oda vagyok a felemásra festett hajakért, mikor az egyik fele más színű, mint a másik. Ilyen haja szokott lenni pl Melanie Martineznek is, vagy mondjuk Szörnyellának a 101 kiskutyából.
De én nem miattuk szeretnék ilyet, egyszerűen csak nagyon unni kezdtem a hajam, és keresgéltem, mi tetszene. Jelenleg lilás vörös vagyok, az jól áll, de 2 tesómnak is szénfekete a haja, és nekem is az volt, míg kicsi voltam. Aztán bebarnult ilyen sötét hamubarnára. Kíváncsi vagyok, milyen lennék fekete hajjal, de szeretem a vöröset is, úgyhogy nem válnék meg tőle.
Utolsó éves gimis vagyok (18 éves), nem egyházi suliba járok, láttam már zöld, ezüst, ciánkék, lila, piros meg rózsaszín hajú embereket is a folyosón, kb minden osztályban van valaki színes hajú. Viszont közülük mindenkinek ilyen vagy az egész haja ugyanolyan, mellíres, vagy átmenetes, esetleg elöl van bele 2 csík.
Okozhat-e nekem a tervezett hajam hátrányt az érettségin, ha amúgy jól tanuló, becsületes diák vagyok? Be merjem-e vállalni ezt gimi alatt, vagy fessem be nyáron?
Jelenleg úgy érzem nagyon rossz irányba ment el a kedvem az online suli miatt, és emlékszem, valamennyire a korábbi hajfestésem is csillapította számomra ezt. Talán most is megérné, hogy felvidítsam magam. Az egyetlen bökkenő még, hogy itthon senki se látott még ilyen hajat és nem tudom mit szólnának hozzá.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem festem olyan gyakran azért 😅
Először szeptember eleje/augusztus vége körül festettem, aztán, mivel nagyon el kezdett lenőni, de nem kopott ki 6-8 mosással, mint kellett volna (30-cal, meg áztatással sem), ezért november vége felé befestettem egy hasonló színnel, mint amilyen volt, hogy ne látszódjon a lenövésem.
Ennyi festés szerintem nem gáz, mások akik festik és évekig ugyanolyan a hajuk, ők is csinálnak vele valamit 2 havonta szerintem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az a helyezet, hogy szívem szerint azt mondanám, persze fesd be, fiatal vagy, a bulizás, őrjöngés, kísérletezés korszaka. De sajnos mind tudjuk, hogy milyen sznob, konzervatív, öreg banya tanárok léteznek magyarországon, és nem tudni milyemt fogsz ki, és melyik pöccen be erre (teljesen jogtalanul)
Tehát én ezek alapján azt mondanám, várd ki az érettségi végét, már úgysem annyira sok idő, pikk-pakk elszáll. :))))
Köszi szépen a válaszokat!
Őszintén szólva nem lettem meggyőzve egyik irányba sem. Nekem attól függetlenül, hogy pár válaszoló leszólta, még mindig tetszik ez a fajta haj.
Jelenleg, akik vannak tanáraim, és tanítanak, senki sem az az öreg, begyöpösödött banya/tata. Az egyetlen, aki beszólhatna érte, az a tesitanárom, de nem buktatna meg a hajam miatt, azt nézi, hogyan futok és csinálok gyakorlatokat. Van egy idősebb tanárom, de ő nagyon ciki és most mindenkit szeret, és meg szokta dicsérni a diáklányok haját, ha változik.
Abban igazatok van, hogy később nem tudom milyen tanárokat fogok majd ki (az egyetemen), de itt a suliban, ahol járok, jelenleg nem hinném, hogy bántani fognak random tanárok, akikkel egy darab órám sincs. Annyi, hogy 2 tárgyból emeltezem, mindegyikből az ötös a cél, jó vagyok a tárgyakból, bármilyen hajjal a fejemen ugyanazt mondanám a vizsgán.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Pff, az egyetemen sokkal lazább.
Tapasztalatom szerint inkább telibe sźarják a profok a külsőd. Nálunk fürdőköpenyben, talpig pinkben, szerda reggel másnaposan is jártak emberek előadásra, a prof kb a nevüket se tudta és el se látott addig a katedráról.
Ha tartasz tőle, fesd féltartós színezővel, az könnyen kijön.
Felnőttként ha a villanyszámla be van fizetve, akkor csinálsz amit akarsz.
Na jó megyek befesteni a hajam kékre, mert úgyis itthon vagyok és unatkozom 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!