Elkövettem egy nagy hülyeséget: Másfél évig nem vágattam le a hajam. Most nagyon törik, mit tegyek? Van olyan, hogy úgy feltörik a haj, hogy nem lesz hajam?
2 és fél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megnövesztem az akkor még vállig érő hajam. Masfél évig le se vágtam belőle egy centit se. Fodrászhoz másfél év után mentem, mert már akkor nagyon töredezett volt a hajam.
Most a mellem alá ér, mert sokat vágtam le magamnak belőle. Igazából hiába vágok belőle, úgyis töredezett marad, mert van sok kis szál, ami feltöredezett, és rövidebb a többi szálhoz (remélem érthető). Emellett ma sikerült teljesen elb.sznom a hajam, mert a hajam elejét 10 centiméterrel rövidebbre vágtam, mint a fülem mögötti hajat (képzelhetitek milyen szépen nézek ki).
Ma pedig felfedeztem egy 15 centis tincset a hajam elejébe, ami tiszta töredezett, és az egyik szálból letört vagy 1 cm. Átlagosan 2-3 cm-ek szoktak a hajszálaimból letörni.
Mit tegyek? Fodrászhoz sem mehetek. 1. Kiröhögne. 2. Többet vágna belőle, 3. Nem is nagyon vállalnak a fodrászok.
Mit tegyek?
Pedig muszáj leszel levagatni. A hajnovesztes nem csak úgy működik, hogy x ideig nem vagatod le. Időnként még kell ejteni egy egészségügyi vágást, pont ezért, hogy ne törjön fel egészen a haj. Nem is értem, hogy tudsz így pl fesulkodni.
Vagy megkersz egy családtagot, hogy vágja le.
De már vágtam belőle nem is egyszer. 5-6 centit múltkor is levágtam. És nem akarok többet vágni, mert 2 és fél éve növeszteni próbálom, és nem akarok rövid hajat.
Valami más megoldás?
Kedves kérdező!
Nekem régóta ellenségem a hajvágó olló. 2 éve nem vágtam a hajam, vagy kitudja mióta. Kb hátközépig ér, és lekopogom, de nem töredezik annyira. Nekem alapjáraton lassan nől, mert ilyen fajta, ezért sem vágom, de fésülni birom, minden rendben van vele. Csak a fru-fru részt vágom vissza, mert nem szeretem, ha össze nől a többivel.
Amit ajánlani tudok: hetente max 2 hajmosás (ami nálam néha csak 1), sampon mellett használj balzsamot (lehetőleg sérült hajra), ügyelj rá, hogy a hajad hosszára és végére kend, illetve hajmosás után valami olajat, amit szintén a hajvégekre és a hosszra tegyél.
Én úgy csinálom, hogy amikor megmostam a hajam, törölközőszáraz hajra fújom az olajat. Picit az ujjaimmal "belemaszírozom" a hajszálakba, ezután egysoros ritkább fogú fésűvel kifésülöm (nem csupálom!!!) lentről haladok felfelé! Így sokkal könnyebb kifésülni! Ezután jöhet a hajszárítás, vagy megszárad magától. 😊
24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!