Mi a megszokott eljárás arra, ha egy adott fájlból beolvasott adatokra épül az egész program, rengeteg metódussal?

Két órája ülök dermedten, és keresem a szavakat. Az első választól fogva négy oldalon át sírva könyörgünk, hogy először olvasd be az adatokat valahová, és ha rendben megvannak, csak akkor kezdjél velük bármiféle tevés-vevésbe. Ehelyett te létrehozol, meghívsz, megmondasz, vizsgálsz, átadsz és listázol mindenféle kacskaringós nevű dolgokat, és ha ez az össze-vissza fortyogó szutyadék kicsap a fazékból, akkor kiíratod, hogy beolvasás vagy feldolgozás vagy az ajókamártás kanalazása vagy molylepkecsapkodás közben valami rejtélyes dolog történt. Ebből okoskodjon ki valamit az ember...

Feltételezem, hogy a beolvasandó boldogtalan fájlnak van valami előre ismert szerkezete, legalább annyi, hogy egy szöveges listába, vagy horribile dictu, bináris adatként holmi számtömbbe lehessen tölteni. A beolvasás minden lépése vizsgálható, kezdve attól, hogy a fájl létezik-e egyáltalán, folytatván azzal, hogy olvasható-e, a kapott adat típusa megfelel-e a vártnak, kevés, vagy túl sok van-e belőle, meg mit tudom én, mi minden adódhat még. Az esetleges problémák mindegyikét megfelelő, precíz hibaüzenetben közölheti a program. Ha viszont minden stimmelt, akkor már foglalkozhatsz a feldolgozással. Az azt végző metódusok nem fognak üres listát, helytelen típust, alkalmatlan értéket és egyéb disznóságokat találni, mert mindent bölcsen oda és úgy rendeztél el, ahol és ahogyan arra szükségük van.

„Szerintünk a medve jó kis élőlény,

hogyha álmos, alszik, de ha nem, nem.”

                  (Dolák-Saly Róbert: A szerelem olyan, mint egy medve)

„Én pont akkor vizsgálgatok, ha NEM üres a lista. Pont ezért van az if... Ha üres volt, a beolvasás végző osztályban kiírják a kivétel szövegét, meg a végén is ott van...”

Nem tudom, miféle különleges szerepet tulajdonítasz a NEM-üresség vizsgálatának. Két lehetőség van:

1. Sikerrel beolvastad az adatokat. Minden rendben, indulhat a feldolgozásuk.

2. Cigányútra ment a beolvasás, és ezt, éppúgy, mint az okát is, már közölted a felhasználóval. További teendőd nincs. Igaz, ahogy látom, te az édes semmittevés helyett inkább ismét ki akarod íratni hibaüzenetet, ezúttal nemcsak fölöslegesen, hanem egyszersmind pontatlanabbul is. Ám legyen, ha neked ez jó.

A fentieket az általad helyesnek ítélt fontossági- vagy érzelmi rangsor alapján intézheted így is:

ha 𝒎𝒆𝒈𝒗𝒂𝒏𝒏𝒂𝒌 az adatok

      dolgozd fel őket

egyébként pedig

      pótcselekvés

...meg így is:

ha 𝒏𝒊𝒏𝒄𝒔𝒆𝒏𝒆𝒌 𝒎𝒆𝒈 az adatok

      pótcselekvés

egyébként pedig

      dolgozd fel őket

De azt hiszem, látható, hogy a kétféle sorrend különbségének nincs világsorsfordító jelentősége. Lényegalényeg: A beolvasási kísérlet után neked egyértelmű tudásod van arról, hogy az adatok az utolsó bájtig a birtokodban vannak-e, és ennek az alapján indítod vagy mellőzöd a feldolgozást. Ha igen, akkor értelmetlen nekiállnod a feldolgozás közepette mérlegelni, hogy van-e adat a listában (vagy egyáltalán lista), mivel te magad pakoltad tele az imént. Ha viszont sikertelen volt a beolvasás, akkor meg pláne nem, hiszen épp ezért a büdös életben nem fog elindulni a feldolgozó metódus.

Száz szónak is egy a vége, sajnos megint a már többször és többféleképpen felvázolt gondolatmenetnél lyukadunk ki, amelynek szerfölötti csavarosságába minduntalan beletörik a bicskád:

Ha sikeresen beolvastad az adatokat, akkor dolgozd fel őket.

„... de ha nem, nem.”