A Windows-os fejlesztők miért olyan önfejűek, hogy azt hiszik, az, hogy EGYETLENEGY I/O port ill. hardver ÉS bármely erőforrás sem vezérelhető direkt módon, az majd az emberek érdekét szolgálja?
Vagy ez az "inkább felgyújtom még a saját házamat is, ha tudom hogy azzal a másiknak csak egy kicsit is rosszabb lesz" mentalitás?
Beadják azt a sügér dumát, hogy ezzel csak a gépet meg a rendszert védik a károkozás ellen, de ez több, mint átlátszó:
Nemhogy nem ad hozzá semmit a védelemhez, de ezzel még legalább közvetetten létrehozták a rootkit-ek és hasonló bonyolult, de amennyivel bonyolultabb még annyival károsabb vírusokat is: Ugyanis a windows-nál egy biztos, a vírus lefut. A vírus az megoldja a dolgot, ha kell akkor a kernelt fogja átírni, low-level drivereken keresztül eszi be magát a rendszerbe... Szóval elérték azt, hogy bár ugyanúgy kárt csinál egy vírus, ha akar, de legalább még 3× nehezebben írtható ki - HA egyáltalán kiírtható. Merthát, az a QRVANAGY rohadt védelem innentől már pont azt akadályozza, hogy direkt, OS független parancsokkal valahogy ki lehessen írtani/javítani a bajt a rendszerből.
S cserébe API-kat halmoznak API-ra, DLL-eket DLL-ek ezreire... Az öltönyös programozók nagy örömére egymásra halmozva találják ki a komolynak hangzó hárombetűs rövidítéseiket... Absztrakciós rétegeket húznak absztrakciós rétegre szinte már pánikszerűen : Legyen minél nehezebb (átlátni) és minél erőforráspazarlóbb, hisz bizonyos programozók az absztrakciókra izgulnak... =(
És a végén azért, hogy én egy rohadt ablakot/képet/grafikát kirajzoljak kvázi direktben (mert ugye ténylegesen direkt vezérlésű pixelgrafikáról ne is álmodjak) kitudja hány 10 (vagy 100?) ezer CPU műveletet kell arra a rohadt API-kkal takarózó bürokráciára fordítsak. ='(
Komolyan! Ez miért jó?! Kinek jó?
Mert a végén ezzel szerintem senki sem nyer. Az se, aki azt hiszi... legföljebb ha tényleg elemi szinten élvezetet okoz valakinek mások bosszantása, másokkal való kitolás.
Olyan ez, mintha azt mondanád, hogy KRESZre sincs szükség, hát kilátok én a fejemből, meg nem is akarok nekimenni senkinek, miért ne mehetnék arra, amerre akarok.
Nem csak a vírusok ellen kell védeni a rendszert, hanem egyes fogalmatlan programozójelöltek ellen is, akik készek direkt hardverparancsokkal belebarmolni egy olyan rendszerbe, aminek mindenféle vason el kell futnia, és az összes többi fogalmatlan programozó cuccával együtt kell működnie. Csak persze ha nem szívtál soha DOS-szal, meg kooperatív multitaskinggal, meg nem kezdtél úgy egy munkahelyen soha, hogy nesze, itt ez a szoftver, amit 10 éve fejleszt egy indiai csapat, ebbe kéne belefejleszteni anélkül, hogy darabokra esne az egész, addig nem feltétlenül tudod értékelni az API-kat meg a DLL-eket.
Hidd el, én is voltam már úgy egy feladattal, hogy mi a francnak ehhez library, azt a pár függvényt lefejlesztem magam. Aztán ahogy bővült a program, úgy lett egyre több szívás vele, míg a végére lett egy nagy katyvasz, ami kb. feleannyit tudott, mint a készen kapható library, amit nem akartam használni, csak kb. így működött:
Teljesen fölösleges a kérdezővel vitába szállni, teljesen fogalmatlan.
Valószínűleg pendragonka az már megint.
Oké, akkor úgy mondom : Nem azzal van bajom, hogy egy OS - akár jelentős része - API-kból áll, nem azzal van bajom, hogy akiknek időre kell fejleszteni, vagy nagyobb projecten összedolgozni, azok komplett függvényrendszereket kell felépíteniük.
A C-nek is pár egész jó "találmánya" a függvényekhez kapcsolódik. (sőt, szerintem még jobb is lehetett volna, ha hozzáadnak 1-2 dolgot ezen a téren).
De az azért egy nagy STRICISÉG mát a redvás életbe is, hogy ahhoz, hogy kiküldjek pár byte-ot a hangkártya kimenetre engedett memóriájába, vagy pár byte-ot elküldjek soros/párhuzamos porton : Ahhoz 60+1× kell mindenféle függvényhívássorozatokon KÖNYÖRÖGNÖM az OS-hez - és CSAKIS ez az EGYETLEN járható útja a dolgoknak -, aminek a vége egyébként is az lesz, hogy baromira nem tudom kiküldeni/fogadni úgy a nyers adatot, ahogy azt szeretném.
Pl. miért is kell össze-vissza trükköznie mindenkinek, aki szintetizált hangot akar kiküldeni a hangkártyára?! Basszus, az is csak egy bináris adat, aminek át kell futnia A-ból B-be!? Csak éppen pl. jó lenne, ha folyamatosan lehetne... de ugye ehhez már zsonglőrködni kell, hogy a sűrű engedélykérések közepette az is tudjon folyamatosan futni.
Na, az ^^ ilyenek miatt vagyok most pipa.
Win 98-on még nincs portvédelem.
Egyébként, éppen a portvédelem az, ami hasznos. A sok shit szerviz zöme már nem annyira, de a windowst széles rétegeknek fejlesztik, ergo, hülyéknek is. Azok meg igényik a parvakot, a szines, szagos baromságokat, na meg, az intel is el kell, hogy sózza a procijait valakiknek.
"Win 98-on még nincs portvédelem"
Hát ja... csak bocsátassék meg, azért nem a kőkorszakba kéne visszamenni - mert akkor meg esztergagépem nem lesz. De még fémanyagom se igazán.
Magyarán nem a kőkorszakba akarnék visszamenni, DOS-al, monotaskingal meg 640KB-al szórakozni.
Hanem pl. teszem azt egy ártatlan hangszintetizáló vagy hangeffektező programot megírni egy szerintem elvárható feladathoz. Nem pedig a Windows I/O portokra és driverekre ráhúzott kéttucat absztrakciója közötti tartalomhoz semmit hozzá nem adó adatokkal zsonglőrködni egyik szintről a másikra.
De komolyan : ez olyan, mint magával Fantomassal harcot vívni. (vagy mint egy precízen kimunkált diktatúrával) Akárhány állarcot húzok le róla, sose érhetem el az igazit.
"Még sosem fejlesztettél semmi komolyabb szoftvert, ugye?"
Ha komoly alatt az ilyen ügyviteli szoftvereket, számlázóprogramokat meg egyéb vállalati alkalmazásrendszereket érted, akkor minden további nélkül a válaszom NEM.
Fizikához állok közelebb, nem Java fejlesztőnek vagy ilyesminek készülő trendi fiatal vagyok, ahogy azt Te szerintem elképzelted.
Én egyetemen - még vagy már, ezt nem tudom - egy olyan évfolyamban voltam benne, ahol boldog-boldogtalan kapott C89 prognyelven 1 éves képzést... merthát miért ne, vagy nem tudom...
Én legalábbis, ha már 1 évet szenvednem kellett vele, hogy legyen is haszna, a munkám során közvetlenül próbálom hasznosítani.
Szóval ha úgy kérdezed, hogy egyáltalában, befejezett programokat írtam-e már, arra viszont bátran állítom, hogy igen. Csak én épp nem eladom/kiadom/bérbeadom őket, hanem időt, energiát és/vagy pénzt/informatikus-fejlesztő bérlését spórolom meg vele.
És ha éppen akár képet, akár hangot, akár külső elektronikát/bővítőkártyát használni akarok, SZ¤P¤K mint az állat, amiért ilyenkor átkozom azokat, akik irmagjában megszüntették MINDEN lehetőségét annak, hogy én sz¤pás nélkül boldogulni tudjak.
A win98 azért nem a középkor.
Beágyazott rendszerekbe ma is árulják:
Millió helyen van ilyesmi, de elvétve még DOS is.
Amúgy, az XP vagy w7, stb. portjait is meg lehet kerülni.
Igaz, hogy több meló, de egyszer kell megcsinálni.
Hang effektezéshez meg nem szükséges a hangkártyához hozzáférni. A hangállományt beolvasod és azt csinálsz vele, amit akarsz, saját szoftból le is játszhatod a végeredményt vagy a tesztállományt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!