Egy cégnek kellene appot készítenem, szükségem lenne a waze-nek, uber-nek, és még pár appnek bizonyos forráskódjaira, hol keressem?
Mi nyugodtak vagyunk, csak jókat röhögünk.
Akinek idegeskednie kéne (csak nem tud róla) az a megbízód.
Ez nem irigység...
u.i: 1 évig programoztam Androidban, ebből 2 hónap csak arra kellett, hogy egy normális keretrendszert összerakjak az alkalmazásnak. Ez 2 éve volt, azóta Java EE-ben dolgozom a világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatánál. Akkor még semmit sem mondtam a tök egyszerűnél csak egy fokkal bonyolultabb felületekkel való sz.pásról.
Hogy mondjak is valamit: Spring for Androidot használtam a REST API-hoz (sajnos, ahogy már látom, nem fejlesztik), Eventbus-t az activity-k közötti kommunikációra.
Persze, hogy 90% másolás!
Csakhogy nem másoktól, hanem a korábbi gyakorlásaid alatt megtapasztalt dolgokból.
Kérlek, kérdező, mondd, hogy ez kamu kérdés :D
Nem bírom elhinni, hogy valaki ennyire ne legyen tisztában a saját korlátaival, de ha mégis, akkor:
A "gyorsan tanulok" itt nem érv. Értem, hogy okosabb vagy az átlag embernél, de ez nem sokat ér, amikor olyan társaságba kerülsz, ahol mások is azok. Nem azért járnak ezért emberek öt évet egyetemre, mert 2 hónap önképzéssel meg lehet oldani. Nem kétlem, hogy össze fogsz dobni valamit, mert össze lehet másolgatni egy csomó vackot a netről, én azt kétlem, hogy a végeredmény jó lesz. Egy ismerősöm is programozgat hobbi szinten kb egy éve, egész ügyes amúgy, érti a logikát, rengeteg dolgot megcsinált már, főleg opensource alkalmazásokhoz pluginekre kell gondolni. Nem szép a kódja, de működik és hobbi szinten tök jó. Aztán összerakott egy honlapot, amin 10 perc alatt 3-4 támadási felületet talált ehhez értő ismerős. Szerencsére nem indította el a regisztrációt mielőtt megnéztük neki (egyetemi szerver van mögötte, ciki lett volna...), de szerinted mit fog veled csinálni a megrendelőd, ha ezt bejátszod te is? A neten nem csak tökéletes kódok vannak, bárki feltölthet bármit, ha összemásolgatva építesz várat az csúnyán összedőlhet a végén.
A te érdeked, hogy lemondd ezt, nem a mienk. Én aztán biztos nem irigylem ezt tőled, ha már ezzel vádolsz minket. Tényleg nagyon nem... Az egész webes, appos világot akkora ívben kerülöm el, amekkorában csak tudom, szóval éppen a vesztedbe rohansz egy olyan projekttel amit sok pénzért sem csinálnék.
"hello world már megy"
Ha esetleg egy kicsit tovább szeretnél jutni, akkor előtte olvasd el az alábbi könyvet:
Jaj de buták vagytok! Nem ismeritek az elvárásokat...
Két hónap alatt el tud jutni odáig, hogy legyen egy login.
Szóval nincs speckó, nem mondhattok semmi rosszat.
Amúgy ha egyszerű az app (ami vélhetően így van, mert tapasztalattal sem állnék neki egyébként... tesztelés meg minden, tudjátok), akkor össze lehet dobni valami demo sz...t.
Ha nem egyszerű, akkor csak annyit kérdezek, hogy a design tervből a kész design-ra mennyi időt szántál a 2 hónapból?
Miután már volt olyan válaszadó, aki nem csak a véleményét bökte oda a kérdéshez, hanem ki is fejtette annak okát, nem értem miért olyan nehéz az általános iskola felső tagozatába járó diákok szövegértési szintjével rendelkező figyelem- és szeretethiányos antiszociális személyeknek megérteni, hogy senkit sem érdekel amit írtok. Egy vicces hozzászólásnak még örültem is volna, ezért hagytam bekapcsolva az e-mail értesítést válaszok esetén. Tudom, naívnak tűnik a kérdés, Applikációt programozni nehéz meló. De én beismertem a hiányos tudásomat, és megoldást kerestem. Csak rossz úton. Viszont még mindig nem tudom elképzelni, mennyire keserű élet kell ahoz, hogy ezen az oldalon kelljen 83. Kommentelőként kiélnetek azt, hogy végre valakit ki lehet oktatni, mert teljesen más pályára tévedt, támogatás nélkül. Megpróbálod viccesen előadni magad, de ordít rólad, hogy mennyire nem foglalkozik veled senki. Kitartás srácok.
FELHÍVAS:
Gyűjtsük e komment alá sorstársaitokat, akik a társadalomtól nem kapták meg azt az elismerést amiről kiskoruk óta álmodtak, akik szerelmet vallani még csak online szerepjatekokon tudtak, akik azt hiszik, hogy senkit sem érdekelnek (tényleg senkit sem érdekeltek, de) nem vagytok egyedül! Következő kommentekként ismerkedhettek, barátkozhattok jó szórakozást a Gyakorikerdesek Ponthu Egyetem elit diákjainak.
De a korábbi hozzászólóknak is van esélyük sorstársakkal barátkozni! Keressétek egymás haszontalan, ostoba hozzászólásait és írjatok egymásra! Vessünk itt a barátok nélküli lúzerségeteknek! Legyetek csak lúzerek! (látjátok, ilyen egy vicces hozzászólás)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!