Szerintetek van rá esély, hogy bevezetik minden középiskolában a programozás oktatását?
Most volt a HírTv-n, hogy legalábbis az MSZP elnöke a Kunhalmi Ágnes nem engedné ki a közoktatásból a gyerekeket anélkül, hogy nem tudnak folyékonyan angolul, azt mondta "sőt továbbmegyek nem szabad kiengedni a közoktatásból, míg nem tud programozni"...
Szerintem nem kéne. Aki ezt akarja tanulni, úgyis olyan suliba megy. Nem kéne mindenkitre ráerőltetni, főleg akit nem érdekel. Ráadásul aki rossza matekból örül, hogy abból átmegy, erre jönne ez, és nem mindenkinek van meg a gondolkodása hozzá.
Remélem, a tanárod nem gondolta komolyan, csak irgalomból nyilatkozott a szád íze szerint. Nem tudom, milyen nyelvet tanultok majd, de a középiskolás szinten szükséges elemeit valószínűleg egy délután be tudod biflázni, az egésznek minden öröme a felhasználásukban, a fejtörők megoldásában van.
„a gép közelébe se kell menni... ez megnyugtatott”
Álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik ilyen elfajzott lelkű kamasz. Én csak igen-igen távolról ugatom a programozást, de az egy élvezetes építőjáték, ki nem hagynám az életemből, akármennyire nem használom semmi értelmesre, és akármilyen béna vagyok is benne.
Na mindegy, legyen a kedved szerint, de ha mégsem, nehogy a Dunának menj, itt még mindig kérhetsz segítséget.
"sőt továbbmegyek nem szabad kiengedni a közoktatásból, míg nem tud programozni"
Micsoda ostobaság. Ehhez heti 3-4-5 óra kellene. Miből vennék ezt el? Vagy lenne heti még ennyi óra? Ne vicceljünk már. Arról nem is beszélve, hogy aki egy icipicit is ért a számítástechnikához az ezer százalék, hogy nem megy tanárnak éhbérért, ki a franc tanítana ennyi extra programozást? Meg eleve sincs semmi értelme. Normális, modern számítástechnikai alapismereteket kell tanítani. Akinek meg van kedve az úgyis tanul magától.
"Én mindig gyenge voltam matekból, és ennek megfelelően utáltam is. A főiskolán egy jó tanár kellett hozzá, hogy megértsem, milyen szellemes, ötletgazdag és hasznos lehet a matematikai gondolkodás."
Magával a hsz. tartalmával egyet tudok érteni, de azt be kell ismerni, hogy a "matematika" helyére a mondatban bármelyik tárgyat be lehet helyettesíteni és úgy is jól hangzik.
@#24:
Kunhalmi Ágnest mindenesetre páros lábbal kéne kitessékelni minden olyan helyről, ahol beleszólása lehet bármibe, akár tud programozni, akár nem. Ebben az országban elég kevés ember mondhatja el, hogy tud programozni, de a maradékban is vannak zseniális koponyák. Középiskola után más tárgyakból sem várható el kész tudás, nemhogy a programozásból, amelyhez amúgy is sajátos irányba billent agyvelő kell. Én sokkal általánosabb okokból tartanám hasznosnak, és eszembe sem jutna a piac igényeinek megfelelő szintet követelni.
K. Á. akart valami nagyot, ütőset mondani, csak ahhoz valamelyes rálátás is kéne a kérdésre. Ha ez Kérdezőt megnyugtatja, szerintem ennek a bámulatos tervnek ebben az otromba formában nincs esélye, mert megvalósíthatatlan.
@#25:
Szívemből beszélsz, de kérdezőnek pont a matekkal gyűlt meg a baja. Arra utaltam csupán, hogy a legriasztóbb tantárgy sem ab ovo emberkínzás, megvan annak a szépsége, csak legyen, aki képes megmutatni. De igaz, ami igaz, ennek nem sok köze van a politikusok korlátolt nézeteihez.
"Szerintem nem adnának plusz órákat, hanem az informatikán belül tanulnánk."
De ahhoz, hogy a programozásnak legyen értelme, ahhoz normális informatikai alapismeretek kellenek. Ha ebből vesznek el, akkor mire fogják építeni a programozást? Meg van egy ilyen általános tévhit, hogy a gyerekek, csak azért mert kisgyerek koruk óta használják a számítógépeket és az internetet alapból értenek is hozzá. Lehet, hogy néhányan igen, de 90% meg nem. Az, hogy valaki be tudja kapcsolni a gépet és tud like-olni a facebookon, még nem jelenti azt, hogy ért is hozzá. Régebben ez másként volt: a számítógép önnmagában minimális felhasználói élményt adott, nem volt felhasználóbarát, a puszta használata feltételezett mémi tudást.
Kérdező nyugi, nem kell semmi hasznosat megtanulnod... amíg érdemben bevezetnék ezt, addig még legalább 10 év van vissza, de inkább több.
Amúgy nem értem, hogy ettől mi a fenéért ódzkodsz. Próbáltál már valaha programozni? Akkor honnan tudod, hogy nem szeretnéd?
Nem is értem, középiskolákban miért csak 2 évig kötelező az informatika oktatás, heti 1-2 órában. Egyedül az informatika és az idegennyelv az olyan középiskolás tudás, ami közvetlenül használható a való életben. A tanári pályán kívül hirtelen nem is tudnék olyan szellemi foglalkozást mondani, ahol nincs szükség számítógép használatra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!