Mit jelent az, hogy, , programozni''? Ha valaki programozik tulajdonképpen mit csinál?
Nyomd meg a CTRL + U.
Az a forráskódja egy weblapnak. Azt a kódot a böngésző értelmezi. A kódot meg a programozó gépeli be. Elmenti a megfelelő fájlkiterjesztéssel és feltölti a webszerverre amit te meglátogatsz, a böngésződ letölti a gépedre és megjeleníti a képernyőn.
Programozni azt jelenti, hogy létrehoz a programozó egy utasítás-sorozatot, amivel adatokat dolgoztat fel a számítógéppel, illetve különböző feladatokat tud ellátni.
Alapból a számítógép nem csinál semmit. Így viszont túl sok értelme nem lenne a használatának - ezért szükségesek a különböző programok, hogy vezéreljék a működését.
Alapból a számítógép processzora (a központi egység, kvázi a számítógép "agya") mindössze egyetlen egy dolgot képes megtenni - adatokat mozgatni. Viszont, ha a regiszterekben (körübelül úgy képzeld el őket, mint apró fiókok - a CPU [ a processzor angolul rövidítve] ide helyez be különböző adatokat, és módosítja őket) megfelelő technikával változtatjuk meg az adatokat, akkor már lehetségessé válnak alapszintű matematikai műveletek - mint például az összeadás. Innentől kezdve igazából az összes matematikai művelet rendelkezésre áll. Mindent le lehet vezetni összeadásra, maximum egy ember számára értelmetlen sok műveletből állna - a számítógép viszont sokkal-sokkal-sokkal gyorsabb, mint az ember, így egyszerű műveletekből ki tudja hozni a rendkívül bonyolultat is, sokkal gyorsabban.
Viszont, itt jön képbe a probléma - a számítógép számára minden adat egyforma. Csupán elektromos impulzusok sokaságra. Nem "tudja", hogy mit kell vele kezdeni. És itt jönnek képbe a programozók. Az ő dolguk az, hogy meghatározzák a műveletek sorrendjét, és egyáltalán, az elvégzendő feladatokat. Nagyon leegyszerűsítve, a programozó dolga az, hogy kitalálja, mit csináljon a gép, hogy a kívánt végeredményt adja.
Ez egyértelmű feladatoknál nem túlzottan nehéz dió, hiszen az "add össze a kettőt és a hármat" egy egyértelmű feladat, a végeredménye ismert - viszont ilyen feladatot meglehetősen ritkán várunk a számítógéptől. Így a programozónak egy adott sémát kell kitalálnia - egy vázlatot, ami a lehető legtöbb szóba jöhető esetben a várt végeredményt adja vissza. Így a programozónak időnként rendkívül komplikált feladatok is adódhatnak. :)
Az előző válaszoló válaszát azért egy kicsit pontosítanám.
A programozó nem azt szöveget gépeli be, mint pl. ennek az oldalnak a forrása, hiszen abban benne van a te kérdésed is, és azt ő honnan tudná?:)
A programozó egy olyan dolgot készít, ami legenerálja (kb összerakja részekből, fentre a fejléc kódját íratja, baloldalra a menüt, középre a dinamikus tartalmakat, pl a te kérdésed és az arra érkező válaszok)azt a forrást. És ez csak az u.n. webbprogramozó/webprogramozás.
a html nem programozási nyelv, hanem egy leírónyelv
forráskódot esetleg a "<script..." és a "</script>" rész között találhatsz, de előfordulhat, hogy egy külső fájlból tölti be, és akkor közvetlenül a CTRL+U-nál nem látszik
Az első válaszolót már megfelelően szétcincálták, úgyhogy most jöjjön a többi.
"Alapból a számítógép nem csinál semmit. Így viszont túl sok értelme nem lenne a használatának - ezért szükségesek a különböző programok, hogy vezéreljék a működését."
Ilyen program pl a BIOS, azaz a számítógép mégiscsak csinál valamit "alapból" is.
"Alapból a számítógép processzora (a központi egység, kvázi a számítógép "agya") mindössze egyetlen egy dolgot képes megtenni - adatokat mozgatni. Viszont, ha a regiszterekben (körübelül úgy képzeld el őket, mint apró fiókok - a CPU [ a processzor angolul rövidítve] ide helyez be különböző adatokat, és módosítja őket) megfelelő technikával változtatjuk meg az adatokat, akkor már lehetségessé válnak alapszintű matematikai műveletek - mint például az összeadás. Innentől kezdve igazából az összes matematikai művelet rendelkezésre áll. Mindent le lehet vezetni összeadásra, maximum egy ember számára értelmetlen sok műveletből állna - a számítógép viszont sokkal-sokkal-sokkal gyorsabb, mint az ember, így egyszerű műveletekből ki tudja hozni a rendkívül bonyolultat is, sokkal gyorsabban."
Ez nettó hülyeség. Ha csak adatot mozgatni tudsz, akkor nem tudod őket manipulálni, tehát nem tudod összerakni az összeadásodat sem. A valóság ezzel ellentétben az, hogy az adatmozgatás az minimális része az utasításkészletnek, a legtöbb utasítás az adatok manipulálásáról szól. No de ez lényegtelen is, ugyanis a programok döntő többsége nem Assemblyben születik, így nagyon lényegtelen, hogy mit tud a processzor.
A többi korrekt.
"a html nem programozási nyelv, hanem egy leírónyelv"
Ha Bucser definícióját nézzük, akkor bizony a html is egy programozási nyelv, és amúgy is, ha úgy általában a programozási nyelv definícióját nézzük, nem ad egy éles határt, hogy mikortól programozási nyelv valami. Szóval óvatosan ezzel.
IOSTREAM: jogos a felvetésed, a BIOS-t bányásszák... :D :D
Hogyne a gép BIOS nélkül még csak be se tudna kapcsolni. Nem hogy kiírjon egy sort a képernyőre.
Az operációs rendszerről csak halottak már remélem. Az meg úgy megszületik?
Gondol egyet bill gates? hogy legyen windows 8 és lett?
Hát kemény évek munkája mire készen van egy.
A linuxról meg ugyanez a helyzet, csak itt 6 hónapi periódusokkal adnak egy új verziót( disztrótól függően persze)
A játékokat megint valakinek meg kell csinálni, az se úgy van, hogy lett és kész.
A programozók legegyszerűbb esetben használnak egy szövegszerkeztőt, nem túl bonyolultat de használnak.
Ez a szövegszerkeztő felismeri az adott programnyelv utasításait( notepad++, gedit, kwrite rullez)
Mi is a programnyev?
Hát hogy nem korrekt definícióval érjek, egy eszköz a programozó kezében. A gép nem fogad el más utasítást mint egy gép kódnak nevezett valamit. Ez lehet 2-es illetve 16-os számrendszerbeli adat. Elvben ha még 1940-50 környékén járnánk akkor még mindenki nagyban 2-es számrendszerben írna programot egy lyukasztókártyára. ( már a programozók)
Később rájöttek, hogy hoppá tök nehéz ez, hogy végig kell mindenkinek gondolnia, hogy hogyan adok össze két számot 2-es számrendszerben, hogy milyen adatokat mozgatok, kéne valami egyszerűbb.
Ez lett a assambly programnyelv. Itt már nem kell minden utasítást úgy írni, ahogy a processzor( már ha a kezdetekben beszélhetünk egyértelműen processzorról)
Rövid angol szavakat kellett írni, egyszerűbbé vált az összeadás és a kivonás művelete, sokminden sokkal egyszerűbb lett.
Ezután rájöttek, hogy még ez is bonyolult( közben megjelentek a valódi procik)
Hát kéne valami egyszerűbb, amiben már nem kell gondolkodni hardver szinten, hogy milyen adatot hova mozgatok, és ekkor megjelent egy olyan program amit fordítónak neveznek. Ez egy adott programnyelv utasításait fordítja le gép kódra. Az adott hardverre, amin a fordítás történt. Ezek a programnyelvek a BASIC, a PASCAL, a FORTRAN volt, később jött a C nyelv ami lényegében ugyanazt tudja mint az Assambly csak egyszerúbbé váltak a dolgok.
Aztán jött BIll gates, és megcsinálta a DOS operációs rendszert, amiben már nem kellett programozónak lennie az embernek ahhoz, hogy használni tudja a gépet( a korrektség kedvéért természetesen voltak más operációs rendszerek is a UNIX, a PGP-10), de legalább a DOS-t mindenki ismeri. Később rájöttek, hogy kéne egeret is használni, és még egyszerűbben programozni. Megszületett a Windows és a MAC is, és azóta már csak nagyon kevesen programoznak ASSAMBLY-ben, mert hát mára minek(max akkor kell ha egy művelet nagyon számításigényes, és gyorsítani szeretnénk) Létezik még ma is BASIC, FORTRAN, PASCAL, nyelv, illetve a a c nyelv is. Bár a c nyelv maradt meg igazán, mert ezzel lehet operációs rendszer/BIOS-t írni. Remélem korrekt voltam, bár a történet nem teljes.
"Iostream. Szóval a BIOS-t azt biztos úgy bányásszák, véletlenül sem programozók készítik el. Imádom amikor kezdő, hozzá nem értők okoskodni próbálnak."
Majd ha egyszer találsz egy gépet, ami nem csinál semmit, szólj. Ha egy gép nem csinál semmit, akkor nem tudsz neki utasításokat sem adni, hiszen nem is vár utasításokat. Ilyenformán a BIOS elengedhetetlen és elválaszthatatlan része a gépnek (ahol BIOS van és nem valami más), és az az állítás, hogy a gép nem csinál semmit, hibás. Sehol nem állítottam, hogy az csak úgy születik, de hát nem mindenki tanult meg értő módon olvasni az általános iskolában. Ugye, funkcionális analfabétizmus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!