Ha egyszer véget ér a gazdasági vállság akkor ismét nagy lesz az igény juniorokra?
Csak 2023 szeptemberében 16 000 hallgató kezdte meg az egyetemi tanulmányait programtervező informatikus, mérnökinformatikus és gazdaságinformatikus szakokon. Ehhez még hozzáadódnak az egyéb IT szakokon / BProf-on / FOSZK-on / bootcampeken / egyéb kurzusokon / autodidakta módon tanulók valamint akik februárban kezdték meg az egyetemi képzést. Ez évi szinten több tízezer ember, akiknek ha egy része le is morzsolódik akkor is borzasztóan sok, bőven több, mint amit a piac fel tud szippantani és igény lenne rá.
Ezen felül folyamatosan fejlődik az AI / AI által támogatott eszközök, amik szintén növelik a fejlesztők hatékonyságát / gyorsaságát, így egy-egy feladat elvégzésére nem lesz szükség annyi emberre mint korábban.
Szóval nem, a közeljövőben biztosan nem lesz olyan, hogy ismét nagy lenne az igény a juniorokra, de a távolabbi időszakot vizsgálva (5-10 év múlva) szerintem továbbra sem fog javulni a helyzet. Csak nézd meg mi ment végbe a jogi pályán vagy a gépészmérnökökkel. Még 20 évvel ezelőtt hatalmas igény volt jogászokra, magas bérekkel kezdtek a pályakezdők is, aztán annyira túltelített lett a szakma, hogy örülnek a frissdiplomások, ha minimálbérért dolgozhatnak valahol és szerezhetnek tapasztalatot. Gépészmérnöki területen ugyanez játszódott le a 2010-es években: túlkínálat alakult ki, a bérek megrekedtek, gyakorlatilag annyit keresnek a mérnökök, mint a szalagmunkások vidéki gyártóüzemekben / autóipari vállalatoknál.
Még IT területen nincs akkora baj, egyelőre ott tartunk, hogy juniorként nehéz elhelyezkedni, viszont a kereslet és kínálati arány szépen le fogja tolni a béreket is, mert a több száz jelentkezőből biztosan találnak olyat, aki örülni fog, ha alacsonyabb bérért de őt alkalmazzák. Ha megnézed a nofluffjobs oldalt ahol nyilvánosak a bérsávok, már most is látható pár br 450k-s hirdetés vagy br 700k medioroknak (ami igen alacsony).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!