Egy programozónak miért nem elegendő 16giga rám?
16 GB RAM biztosan elegendő lehet sok programozó számára, különösen ha a fejlesztői feladatok kevés memóriát igényelnek. Azonban más programozók számára, akiknek a fejlesztési folyamataik nagymértékű adatfeldolgozást, vagy több virtuális gépet, bonyolult rendszereket, vagy nagy projekteket igényelnek, a 16 GB RAM már kevés lehet.
Ezenkívül, ahogyan a fejlesztési folyamatok, illetve a szoftverek igényei változnak, úgy nőhet a memóriaigény is. Azt is figyelembe kell venni, hogy a memória mérete hatással lehet a rendszer teljesítményére is, így minél több memória áll rendelkezésre, annál gyorsabb lehet a rendszer.
Tehát a válasz, hogy a 16 GB RAM lehet elegendő egy programozónak, de attól függően, hogy milyen projekteket, illetve milyen fejlesztési folyamatokat végeznek, ez a szám a fejlesztők számára is kevés lehet. A legfontosabb, hogy a programozónak a fejlesztési folyamataikhoz megfelelő memóriamennyiségre legyen lehetősége, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassák.
Csak kihasználnak bennünket!
Az első microsoft BASIC futtatásához elég volt 4 kilobájt is. Már Bill Gates is megmondta, hogy 640 k mindenre elég, és tessék, mi van most?
Ugye, hogy ugye?
Hát nekem munkámhoz kell a 32gb.
-4-5gbt alapból megesz a windows
-még 4-5 gb az intelliJ főleg mivel egszerre több projekt is nyitva van és néha váltani kell köztük + adatbázis terminál
- jupyter szerver az adatokkal való munkához, ha sokminden be van töltve akkor csak ez meg tudja tölteni a ramod
- chrome megintcsak eszi a ramod, plusz teams, esetleg docker stb stb mind mind gyorsan felnyomja a ramhasználatot.
Technikailag lehet le tudom csökkenteni odafigyeléssel a dolgot, de az időm sokkal többet ér mint 15 ezerért +16gb ram
17, de igen, mondta.
Volt is rá alapja, ugyanis az első személyi számítógépekben még 4,8,16 kB RAM volt csak. Később ez a címezhető terület okán 64 kB lett, gépenként.
Ehhez képest az IBM PC ezt a 64k-t tízszerezte meg, a címbusz multiplexálásával.
Akkoriban, elképesztően sok memória volt ez az elérhető 64k-hoz képest.
Az első PC-ket az IBM, a "standard" 64k-val adta el, de érkezett rendelés 32 sőt, 16k-s gépre is.
Akadtak olyanok is, akik 256k-val rendelték, na, ők voltak a krőzusok.
A lényeg: Az első, szélesebb körben, nagyobb darabszámban eladott PC az altair 8800 volt. Erre írta meg Gates az első termékét, az MS BASIC-et. Ennek alapverziója, ami egyben a gép operációs rendszere is volt, NÉGY kilobájtot igényelt. Ehhez a 4k-hoz képest a tízszer 64 kilobájt tényleg úgy tűnt, hogy bármire elég lesz. Na meg, nem is volt arra reális esély, hogy a közeljövőben megabájtokat birtokoljon a legtöbb PC tulajdonos, legalábbis elérhető áron.
Ami bő tizen év múlva, az ezerkilencszázkilencven utáni években standard lett, az a 4 MB, de ez is méregáron, 20 000 forintért, ami akkoriban sok embernek nagyjából egy havi jövedelmét jelentette.
A könnyen megfizethető memória valamikor 1996-97 tájékán jelent meg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!