Programtervező informatiksu MSc. Van értelme?
Már régóta gondolkozom azon, hogy nekikezdek a mesterképzésnek. Viszont amikor meglátom a tantervet, egyből elmegy tőle a kedvem. Azok a tárgyak, amik használható tudást adnának, azoknak az anyagait már ismerem. Arra pedig sajnálom az időt, hogy olyan dolgokat magoljak két éven keresztül, mint a jelenleg hatalmon lévő vezetés által kitalált - máshol sehol nem is létező - kurzosok anyagai. Ahogy azt sem tartom túl nagy értéknek, hogy megtanulhatom, mások szerint hogy kell megfogalmazni a típus definícióját. Ezt az időt ha arra fordítom, hogy a piac számára értékes technológiákat tanulok, akkor úgy érzem mérföldekkel előrébb lennék.
BSn-s is sz*patták a népet a Fóti-féle anyaggal, amit csak az ELTE-n tanítanak, és itt kutatják. Megkérdeztük a gyakorlatvezetőt, hogy hol fogjuk ezt használni. A válasz az volt, hogy PhD-n kutathatjuk tovább..
Tehát érdemes csak a papír miatt elvégezni a mesterképzést? Lesz később hátrányom belőle, esetleg egy magasabb pozíciónál, hogy csak BSc végzettségem van?
Ne mondd már, hogy a munkád során csak gyakorlati tudást használsz :D Vagy még nem dolgozol?
Ha matekot tanítanak, aminek hatására értem és tudom mi az az interpoláció, a Bézier-görbe, akkor fogok tudni valamilyen grafikus API-val ennek megfelelő görbe alakokat rajzolni. Ez egy hasznos elméleti tudás. Ha arra tanítanak, hogy hogyan bizonyítsam be, hogy a = a + 1 "programot lefuttatva" az a megnő 1-gyel, az nem hasznos, sehol nem veszem hasznát, csak ha kutatónak állok, ami nem célom. Nem tudom mi olyan nehéz ezen.
"Ha arra tanítanak, hogy hogyan bizonyítsam be, hogy a = a + 1 "programot lefuttatva" az a megnő 1-gyel, az nem hasznos, sehol nem veszem hasznát, csak ha kutatónak állok, ami nem célom. Nem tudom mi olyan nehéz ezen."
Nem arról van szó, hogy nehéz, hanem arról, hogy hülyeséget mondasz és ezt nem látod be. Ennek alapján én neked nem is javaslom az MSc-t. De úgy is az a célod, hogy megmagyarázd magadnak, miért is jó döntés megelégedni egy olyan tudásanyaggal, ami egy főiskola light szintje.
Nem lesz mesterdiplomád, na bumm. Semmi gond, kellenek a jómunkásemberek is az iparba.
"Nem lesz mesterdiplomád, na bumm. Semmi gond, kellenek a jómunkásemberek is az iparba"
Nincs semmi összefüggés gyakorlatilag, nekem van egyetemi tanár munkatársam is, mellettem ül és ugyanazt csinálja, mint én. De van MSc-t végzett tesztelő is a cégnél.
Kicsit rossz irányba ment el ez az egész. A kérdésem valójában csak annyi volt, hogy van-e egy plafon pozíciók között azért, mert nincs MSc-m. Itt meg azon rugózik mindenki, hogy nekem mi a véleményem a képzésről. Elfogadom, ha mások nem így látják.
Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt a válaszadásra! Ment a zöld kéz, ami már nem is kéz, de legalább zöld.
26:
Pontosan. Korabban dolgoztam olyan 7 fős csapatban, 1 főnök + 6 fejlesztő ugyanolyan pozícióban, ahol egyedül nekem nem volt informatikus MSc-m.
Feleségem gyógyszeriparban dolgozik, ott jobban nézik, pl. van egy BSc biológus kollégája, ő emiatt kap jelentősen alacsonybab fizetést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!