Kezdőoldal » Számítástechnika » Programozás » Közel 40 évesen (38) érdemes...

Közel 40 évesen (38) érdemes lehet a programozást elkezdenem abból a célból, hogy karriert váltsak?

Figyelt kérdés

Jelenleg egy angol MA szakos diplomám van és azzal dolgozom évek óta egy középiskolában. De érdekel az IT terület is.

Sokszor kérnek segítséget tőlem a kollégák infós területen és akkor tudok is segíteni nekik. Még amikor nekem is új a probléma, hamar (1 napon belül) találok rá megoldást úgy, hogy közben a saját tanári munkámat is el kell látnom, tehát nem csak annyi a feladatom.

Igen, van informatika tanárunk is, de ő elvan a termében és nem foglalkozik kis "piti halandókkal"... Arra pedig nincs időnk várni, hogy a rendszergazda megérkezzen a sulinkba, hogy segítsen.


Teljesen önszorgalomból, munka mellett kezdtem el honlapokat készíteni HTML, CSS és Javascript használatával. Ismerek több tartalomkezelő rendszert is, ahol a PHP, valamint az adatbázis is szükséges...


Ezzel a háttérrel szeretnék elkezdeni programozni.

A programozás alapjait a JAVA nyelvvel gondoltam elsajátítani, mert arra szeretnék specializálódni is majd.


Ha ennyire érdekel a programozás, megvan hozzá az angol nyelvismeretem is (angol nyelven szoktam olvasni infós cikkeket, fórumokat), illetve hajlandó vagyok "visszaülni az iskolapadba" is tanulni, akkor érdemes elkezdeni a programozással foglalkoznom?


Igen, tudom, ez mind idő- és energiaigényes.

De akármibe kezdenék bele, minden idő- és energiaigényes, ami változást hozhatna. Az előttem álló évek pedig így is, úgy is eltelnek.



2020. dec. 23. 12:18
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
16%
Inkább menj villamosmérnökire. Oda is szükséges némi programozás tudás, de ebbe dolgozni is fogsz tudni. Másrészt nem annyira fejlődő mint az informatika. Ami 30 évvel ezelőtt volt, az ma is használható. Informatika már nem.
2020. dec. 24. 03:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
34%

Érdemes programozónak tanulnod. Akkora hiány van belőle, hogy egyáltalán nem számít a kor, csak a tudás, mert örülnek a cégek, ha találnak megfelelő embert. A Java nyelv jó választás, mert lehet vele állást is találni, és meg is fizetik. Php-val is lehet állást találni, bár kezdőknek talán pont nem, de nem fizetik meg igazán. Javascriptet is megfizetik, ha ismersz valamilyen elterjedt keretrendszert (Angular, React.js), és állást is lehet vele találni.

Én egy kicsivel fiatalabbon, 16 év vasúti forgalomirányítás után kezdtem programozóként dolgozni. Előtte minden IT előismeret nélkül, munka mellett, levelezőn végeztem el a főiskolát. Most már 9 éve Java programozóként dolgozok.

Sok sikert kívánok a váltáshoz!

2020. dec. 24. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
21%
A jó programozóból van hiány. Ezt mindig kihagyják a propagandából. Amúgy nincs hiány. Junior már alig kell valahova....
2020. dec. 24. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
0%
Érdemes és azt ajánlanám csak autódidakta módon tanulj elején és úgy próbálj melót szerezni, mert jó eséllyel találnál is, ezzel megúszva az iskola padot. Nem mintha mindenáron megkéne, de idő és pénz pazarlás, ha egyszerűen anélkül is mehet.
2020. dec. 26. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!