Kezdőoldal » Számítástechnika » Programok » Képes egy elküldött pdf...

Képes egy elküldött pdf letöltés után megváltozni?!

Figyelt kérdés

Egy barátom repül külföldre, és kérte, hogy segítsek neki ügyeket intézni a járatával kapcsolatban, így elküldte nekem a jegyét, mert kellett még adat, amit megadott, és amikor sikerült a repülőtársasággal beszélnem, akkor kiderült, hogy egyértelműen elírták a nevét, amit annyira nem hittem el, hogy gyorsan megnéztem tegnap a barátom által küldött és már megnézett pdf-emet a gépemen, hogy tényleg úgy van-e, ahogy a telefonos kisasszony állította, és tényleg el volt írva a neve, amit rögtön meg is írtam neki, hogy hé, így nem fognak felengedni téged a gépre, azt mondta a telefonos kisasszony, ha nem pont ugyanaz szerepel a jegyeden, mint az útleveledben, és azt mondta a telefonos ügyfélszolgálatos, hogy útlevélmásolatot kell küldeni mihamarabb mailen nekik, a társaságnak a biztonság kedvéért.


Kiderült, hogy a jegyet nem is a barátom vette magának, hanem a sógornője neki, és én kissé anyázva közöltem vele azt, hogy elírta a sógornője vagy a repülőgéptársaság ügyintézője, ki tudja, és küldje mihamarabb az útlevélfotóját nekem, hogy elküldjem nekik vagy küldje ő nekik egyenesen, mert nem fogják elfogadni a jegyét így, mindez tegnap délután, este, történt, ma meg felhív a barátom, hogy nincs is elírva semmi, én vitatkoztam vele egy sort, majd megnyitottam a telefonomról is a pdf-ben küldött jegyét bizonyítékként, mivel nem otthon voltam, ahol viszont már helyesen volt írva a neve, amin én eléggé elámultam, és tök kíváncsi voltam, hogy vajon az otthon megnyitott gépemen mi lesz, és ott is helyesen volt!


Most megöl a kíváncsiság, hogy létezik-e az, hogy a tegnapi telefonos ügyfélszolgálattal való beszélgetést követően a telefonos kisasszony mégis kijavította a nevét akár még az útlevélmásolat nélkül is, bár a barátom tán továbbította az anyázásomat a sógornőjének, és tán ő elküldte nekik, lényeg az, hogy létezik az, hogy egy repülőjegy központi frissítésével a már letöltött pdf is frissül...???!!


Nem tudom elképzelni, de manapság már bármi lehetséges...



okt. 23. 18:20
A kérdező szavazást indított:
Kizárt dolog, rosszul emlékszel tegnapról.
Természetesen lehetséges, hogy frissült a központi frissítéstől.
Nem tudom, jó kérdés.
Egyéb, kifejtem.
5 szavazat
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem.
okt. 23. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
82%

Nem frissülhet a már letöltött PDF nálad. Legjobb esetben is újat kell létrehozni, feltölteni, az teljesen más azonosítót és letöltési linket fog kapni és újra hozzá kell férned letöltés után.


Van ékezetes karakter a nevében? És azon belül is Ő vagy Ű betű? Ezek meg tudják tréfálni a megjelenítést, ha a társított karakter kódolás rossz (olyan betűkészlettel jelenik meg a szöveg, ami nem tartalmazza az adott karaktert, így vagy valamilyen helyettesítő karakter kerül oda, vagy akár semmi).

A héten találkoztam egy olyan nyilvántartási rendszerből generált PDF-fel, ahol feltűnt az adatoknál a nemhez bejegyzett "N" betű (nő helyett), "Magyarországon él magyar" (élő helyett), majd átnézve az összes ilyen karakter ki lett hagyva. És ezt csak Onedrive-on keresztül a böngésző PDF megjelenítője csinálta. Letöltve már benne volt rendesen a karakter. Úgyhogy ilyenbe simán belefuthatsz, ha rossz a megjelenítőd vagy annak beállítása.

okt. 23. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
52%
Hiba a Mátrixban.. 🙄
okt. 23. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Az a durva, hogy még a telefonomba jegyzeteltem is tegnap, amikor a repülőgéptársaság ügyintézőjével beszéltem, és felírtam azt, amit ő lediktált, hogy neki hogy jelent meg, és én is azt láttam a gépem képernyőjén.

Nem tartom valószínűnek, hogy mindezt csak álmodtam!

okt. 23. 18:55
 5/11 anonim ***** válasza:
Ha két különböző megjelenítővel nézted az ügyintéző és a barát esetében, akkor ott lesz a megoldás. Nézd meg ismét abban aminél az ügyintézővel beszéltél, valószínűleg az nem jeleníti meg jól.
okt. 23. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Mit értesz megjelenítő alatt? Mint képernyő? Mint telefon és számítógép?

Amikor tegnap átküldte a jegyét a barátom, akkor gépen néztem meg és nyitottam meg, és amikor végre felvette emberi hang a telefont, akkor nem is voltam gép mellett, de felpattantam a kanapéról megnézni, hogy igaz-e, amit mond, és akkor láttam, hogy tényleg rosszul volt írva a neve.


Amúgy a telefonomba jegyzetbe jegyzeteltem, amit mondott, hogy pontosan mondhassam a barátomnak, ezért fura az egész, mert a jegyzetemben ott van, hogy mi volt az eltérés, és azt láttam tegnap a gépem képernyőjén is.


Ja, azt is hozzá akartam tenni, hogy a barátom Facebook messengeren küldte át a jegyét, így azt megnyitottam a telefonomról is, amikor azt állította, hogy nincs is elírva a neve, és láttam, hogy tényleg nincs, majd hazajöttem, hogy megnézzem, hogy a nyitva is hagyott böngészőablakban, ahol láttam tegnap este a pdf-et hogy van írva a neve, és helyesen volt, ezért tettem fel itt a kérdésemet.


Amúgy nincs extra karakter benne, de érthető a félreírás a magyaros neve miatt külföldön, ezért is segítek neki, mert én jobban beszélem a helyi nyelvet, mint a barátom...

okt. 23. 19:18
 7/11 anonim ***** válasza:
"hé, így nem fognak felengedni téged a gépre" Erre ő mit mondott? Nem nézte meg, hogy tényleg elírták-e a nevét?
okt. 23. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Bocs, ha pontatlan volt. Megjelenítő alatt a fájlt megjelenítő programot értettem. Leírtam a saját példában, hogy az egyik program például a dupla ékezetes betűket nem jelenítette meg, a másik igen.
okt. 23. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Csak ennyit reagált, hogy nincs elírva a neve...
okt. 23. 21:00
 10/11 anonim ***** válasza:
Tud eltérés lenni PDF nézegetők között. Volt hogy idióta karakterekkel volt tele egy PDF a mobilos Drive olvasóban, számítógépen Gmail-ban megnyitva meg hibátlan. Habár az hogy csak a nevet írja el, arra kis esélyt látok, mert akkor máshol is elő kellene jönnie hibának.
okt. 24. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!