Régen milyen élmény volt internetezni? Neteztetek betárcsázós modemmel? milyen oldalakat néztetek?
A modemezésböl kimaradtam. Az első előfozetésem 1Mbps sávszélességre volt, az kemény 130kb/s letöltési sebesség.
Az élmény sokkal személyesebb volt, nem olyan nagyvállalati, mint most. Mindennek megvolt a maga feladata. A közösségi oldalak tényleg inkább az ismerősökkel való kapcsolattartásra voltak jók, másra nem nagyon.
Ha ismerkedni akartál, annak chat/irc volt a helyszíne, akivel pedig már jobban összemelegedtél, Skype (mielőtt megvette és tönkre tette a M$) vagy MSN messenger.
Tematikus közösségek pedig dedikált fórumok körül szerveződtek, ahova tényleg csak hasonló érdeklődésű emberek jártak.
Ezek a körök pedig sokkal inkább el voltak szigetelve egymástól és a felhasználókat sokkal jobban érdekelte az anonimitás. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy bárhol, sőt, mindenhol valós névvel, fényképpel legyünk regisztrálva, az meg pláne, hogy egyéni azonosítóval (telefonszám) vagy egyenesen hivatalos iratok másolatával igazoljuk a személyazonosságunkat az oldal üzemeltetője felé.
Egyfelől sokkal lassabb volt, és nem is volt ennyi lehetőség. A sebesség miatt legfeljebb képeket, szöveges anyagokat lehetett letölteni.
Másfelől pont talán emiatt is sokkal izgalmasabb volt, és nem volt a lábunk előtt minden, mint ma a gugli diminanciája idején.
Harmadrészt viszont ennyi szemét sem volt, és leginkább akinek volt nethozzáférése, azok jóval kultúráltabbak is voltak...
Vissza lehetett gondolni mosztalgiával a hőskorra, de azért több a jó a mai internetezésben, mint a régiben.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!