Nem enged lájkolni az Instagram?
,,A fiókod ideiglenesen le van tiltva erről a műveletről. Sérti a közösségi irányelveket, ha a fiókodat olyan szolgáltatással osztod meg, amely segít több kedvelést vagy követőt elérni. A tiltás lejárata: 2023-06-14. Jelezheted, ha úgy gondolod, tévedtünk."
Ezt a hibaüzenetet kapom, ha megpróbálok valamit lájkolni. Először kb. három hete volt ez, akkor egy hétig tiltva volt ez a funkció, feloldották, majd kb. egy nap után ismét ez történt. Utána szintén egy hétig nem tudtam lájkolni, majd tegnap igen, ma pedig ismét letiltottak. Miért lehet ez? Többször jelentettem a problémát, szinte soha nem rakok ki semmit, nem osztottam meg semmivel a profilomat, kevés a követőm, csak az ismerőseimnek engedélyezem a követést is, tehát nem értem. Így lassan inkább letörlöm az egészet, mert ennek így nem sok értelme van.
Valaki járt már így? Mit tudnák tenni?
mostanában az egész metával gondok vannak. sorra jönnek a facebook problémái, az instagrammal is vannak problémák. az a baj hogy nem is igyekeznek kijavítani ezeket, vagy ha igen akkor se látszik hogy igyekeznének. egyszerűen annyi de annyi hiba van. pl a múltkor facebooknál volt olyan hogy jön egy értesítés hogy xy visszaigazolta az ismererettséget (vagy nem tudom hogy van) pedig te be se jelölted ismerősnek.
csak remélni tudjuk hogy kijavítják a sok hibát amit ők okoztak. sajnos sok olyan van hgogy olyan fiókokat is letiltanak felfüggesztenek akik nem is posztolnak kb semmit. :(
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!