Mi az a külső merevlemez?
Én vagyok az 5# válaszoló, visszajöttem. Azon kívül, hogy csak én válaszoltam a részkérdésre, jól be lettem oltva, hogy tanuljak meg olvasni.
Nem tudom egyébként mit vitatkoztok a másik 72%-ossal, egyértelműen troll, ha már válaszolni nem tud, csak beszólogatni másoknak. Egyébként ennek mindenkinek le kellett volna esnie a
"Csak mert én mindegyik hdd-tudom hordozni, nem olyan nagy az, simán elfér a kezemben. "
után.
Kérdező, a külső merevlemez olyan merevemez, amely időlegesen a géphez kapcsolható, majd szerelés és más kényelmetlenség nélkül eltávolítható. Ennek az előnye elsősorban a hordozhatóság, ami azt jelenti, hogy igen nagy mennyiségű és gyorsan feltölthető/leolvasható adat szállítható rajta egyik géptől a másikig. A másik előny csak kicsit tér el ettől: a külső lemezegység elzárható, tehát lehet rá igazi biztonsági mentést készíteni, majd külön helyen tárolni. Ez a hely lehet a könyvespolctól a légkondicionált páncélkamráig bármi. A tartalmának az értéke szerint.
A gép és a külső lemezegység között többféle összeköttetés lehet. A "rack" olyan közvetítő elem, amely a gép házába van építve, egy belső csatlakozókábel köti az alaplapra, hívják néha dokkolónak is. A lemezegység a rackbe tehető, a behelyezés során illeszkedve a csatlakózókhoz. Ilyen lemezegységet akkor lehet másik gépbe tenni, ha abban is van egy ehhez passzoló rack.
A külső merevlemezegységek ma gyakoribb típusa az, amikor a lemezegység egy kis lapos dobozban van, amely egy vagy két USB kábellel köthető a géphez. Ilyenkor a rendszer szempontjából lényegében úgy viselkedik, mint egy pendrive. Sajnos az USB csatorna lassabb, mint a belső lemezegységek alaplapra kötéséhez mostanában használt SATA3 csatorna, ezért a külső (vagy mobil) lemezegység olvasása és írása lassabb. A pendrive és a memóriakártyák viszont még lassabbak.
A mobil winchester hátránya az optikai lemezekhez képest az, hogy ha a gép, amelyre dugjuk, vírusos, akkor ez a lemezegység is vírusossá válhat. A másik hátránya, hogy a hordozás során célszerű óvatosan bánni vele, mert precíz mechanikai szerkezete van, ami ha megsérül, elszáll az egész lemez tartalma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!