Most raktam össze egy gépet és az a gondom, hogy miért csinálja ezt az induláskor?
Na szóval vadi új minden a gépben első indításkor meg a többi próbálkozásnál is nem kapott áramot a billentyűzet amivel elő tudnám hozni a bios-t és ennél tovább nem is jutottam, amikor megnyomom a power gombot akkor a billentyűzeten a visszajelzők felvillannak mint caps lock, num lock ilyenek majd ezek után feltételezem nem kap elég áramotmivel (próbáltam egy pendrive-ot az világított) mivel nem világítanak és a billentyűzet nem használható. Másik "tünet" amikor megnyomom a power gombot a ventilátorok(videókártya, processzor, tápegység) felpörögnek majd megállnak ez kb. három-négyszer majd beindul vagyis ebből tudok következtetni, hogy beindul mert még a bios-t sem sikerült behozni az említett probléma miatt. Én az alaplapra gyanakszom a táp biztos nem rossz mert egy jó használt táppal is próbáltam
vagy az is lehet, hogy én hibáztam valamiben az összerakáskor egyébként ez a második összeszerelésem (ezt most csak ismerősömnek segítek) elsőnek magamnak raktam össze akkor semmi baj nem volt.
confrig:
Prosesszor: [link]
winchester: [link]
Videókártya: [link]
ALAPLAP: [link]
Táp: [link]
Ram: [link]
Még vannak de azok nem lehet közük a problémához.
Próbálkoztam minden felesleges lecsatolásával ami esetleg okozhatná a problémát mint pl.: DVD író, videókártya, előlapi USB panel hang panel. még a gomb akku kivételével is hátha ez "restart" segít de minden hiába ötleteimből kifogytam segítsetek.
tap attol m'eg nem volt tul jo vetel...
alaplapi bios frissites kel valoszinuleg (Refresh cpu miatt), ha friss vagy frissites utan is fent 'all
lehet hibas a lap, de ez frissitesinprobakor kiderulne :)
Vedd ki a videó kártyát.
Az alaplapra csatlakoztasd a monitort.
Úgy bejön akkor kellene a bios frissítés.
Utána restart majd kezdőképernyőnél kikapcsolás.
Videókártya vissza bekapcsolás drivere felrakása.
Elvileg.
iArena szerianak eros minosegbeli problemaji vannak, prohardver.hu n kerdez vagy olvasgas rola,
nem ajanlott tipus
itt osszegzik a legtobbet
de mindegy a tap csak egy megjegyzes volt
szervizbe kelene elvined frissitetni, ha megoldhato gariszervizbe is viheted, ott legalab ha hibas egybol leadod, vagy ha vetel cseregarit cserelteted (mar ha amugy nem cserelnek neked)
hogy mas e lehet hibas? igen lehet de ezt helyszinen es igazabol szervizi eszkozokel lehet kideriteni...
de amikor alaplapra kotve probaltad ugye a 750 vga t kivedted gepbol?
ha ugy mukodik es a bios friss de vga val nem
akkor alaplap pcie slotja is rosz lehet, vagy alaplap tapelatasa a pcie slot fel'e
vagy pedig a vga hibas, vga t mas gepben probaltad mar?
Lett valami megoldás?
Mert úgy emlékszem kb. 1 hete ugyanezzel az alaplap+processzor párossal volt másnak is baja.
Szintén ugyanezzel a problémával de nem tudom lett-e megoldás neki.
Rengeteg kérdés van nem fogom megtalálni.
De az én alaplapomon döglődik az integrált lan és itt tudtam segítséget kérni.Bár az enyém valószínűleg megy vissza garis javításra. Válaszolnak is csak írjál be mindent.
#8 de a BIOS fel van frissitve?
elvited gari szervizbe vagy sima szervizbe BIOS feissitesre?
B85 osok elso BIOS a nem tamogatja az ujabb Refress cpu kat
a tied olyan, de ezt mar a legelejen leirtam
csak ulsz othon es varod a sult galambot hatha megjavul?
ha otthon nincsenek megfelelo eszkozeid te nem tudod megoldani a problemat
>>> "jaj figyeljetek, van egy kis szivprpblemam, meg kell mutenem, en itthon magamnak szeretnem megcsinalni, mit tegyek?"
szerinted kivitelezheto? eleg nehezen az biztos... foleg ha csak egy konyhakesed van hozza
meg kell zyozodnod elsonek errol hogy BIOS megfelelo e a cpu d hoz
es ekozben az is kiderul hogy alaplap hibas e
de hanyszor irjam meg le?
nem nincs smarth phone android alkalmazas amivel wifin kapcsolatba lepsz az alaplapodal es megkerdezed hogy bios a milyen, es hogy van e valami baja
:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!