Ezen a számítógépen lehet játszania a S. W. I. N. E. magyar stratégiai játékkal? ABIT BH7 - ATX - Socket 478 - i845PE
A honlapon látható első számítógépet meg szeretnénk venni 30 ezer forintér a papának
internetezni, Tv nézni, és a kisöcsém játszana a S.W.I.N.E. magyar stratégiai
játékkal ha futna a számítógépen. Ezért kérném a segítséget, és megvennénk,
ha lehet játszani a S.W.I.N.E. magyar stratégiai játékkal.
Ja, ezen biztosan menne mert a S. W. I. N. E. gépigénye
CPU: PII 500
RAM: 96 MB
VGA: 32 MB
30 ér vehetnél erősebb gépet!
Elhiszem de ez itt egy megbízható hely, és azt a tanácsot kaptam, hogy ha nem tudok új számítógépet venni,
akkor olyan helyről vegyek használt számítógépet, ahol tudom, hogy nem csapnak be.
A barátnőm a Gabi vett egy használt számítógépet a HardverAprón, állítólag jó árba volt és erős,
sőt még 1 hét garanciát is vállalt a számítógépre. Két hetet bírta azután meg elromlott,
a tulaj azt mondta, hogy 1 hét garanciát vállalt rá, hogy tönkre tették a számítógépet az nem az ő problémája.
Végül kiderült, hogy a táp, ami nem tudom, hogy micsoda, hibásodott meg.
Vettek egy új tápot. Ezután kiderült, hogy a kép megjelenítő is elromlott.
Végül kiderült, hogy nem is volt olyan jó vétel az erős számítógép. Gabi édesapja azt tanácsolta,
ha nem tudok új számítógépet venni, akkor olyan helyről vegyek használt számítógépet,
ahol tudom, hogy nem csapnak be, még ha picivel többe is kerül.
Szia.
A számítógépen amit kinéztetek, biztosítlak, hogy szépen fut a S. W. I. N. E. Magyar stratégiai játék. ÉS egyetértek veled, ha megbízható az eladó, akkor nyugodtan vedd meg a számítógépet.
Én Vaterán 5 ezerért vettem ehhez hasonló erősségű gépet, különbség, hogy kicsit gyengébb a procija, de erősebb a videokártyája(monitor nélkül, de ezek a régi crt-k nem érnek többet egy ezresnél, és már homályosak). És olyan helyben nem bíznék, ahol ilyen szinten lehúznak, ez a gép bizományiból sem ér 15 ezernél többet.
Vaterán meg egy csomóan árulnak 15-20 ezer körül ennél erősebb márkás gépeket, 1 hónap garanciával.
Ha rám írsz, nekem van egy ennél erősebb eladó gépem 15 ezerért, monitor nélkül, de annak használtan kb. 1 ezres az értéke, de itt újonnan is kapsz 11600-ért(a használt monitorok 90%-a homályos, mert a képcső elhasználódik):
A gép:
P4 2,8 Ghz
512 mega ram
80 gigás vinyó
Geforce MX440
És igen stabil gép. 1 hónap garanciát tudok rá vállalni. Ha érdekel írj rám!
Vaterán meg egy csomóan árulnak 15-20 ezer körül ennél erősebb márkás gépeket, 1 hónap garanciával.
És 2 hónap múlva tönkre megy, és úgy jársz mind ahogy Margitocska írta az előző hozzászólásbába.
Margitocskával kell egyetértenem, inkább olyantól vegyél használt gépet, akibe megbízol, még ha kicsivel többe is kerül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!