Régen egy flopinak vagy minek tényleg csak 1 megabájt fért rá ? Ha igen azon hogy tudták akár egy fotót menteni vagy egyáltalán mire volt ez jó ?

Mire jó a cd amikor van blueray is?

A fejlődés egy korábbi lépése, ami nélkül ma nem itt tartanánk ahol tartunk

A HD-s floppira ment 1,2 MB, a DD-s-re csak 360k, ha jól emlékszem.(Az 1,44-es fémkupakos és már nem is annyira hajlékony - ami most a "mentés" ikon - csak utána jött.)

Hát ember, az egymillió karakter! (Akkor még nem volt Unicode, a byte=1 karakter, szóval sok mappába rendezve sok szöveget lehetett rátenni.

Meg akkor 640*480, 16 szín volt a VGA-felbontás, tömörítés nélkül az csak 640*480/2 bájt, szóval jó sok olyan kép ráfért, amit az akkori monitorokon meg lehetett nézni.

Meg a szoftverek se voltak nagyok, a Windows95 volt az első, amit CD-n adtak ki. Mondjuk a nagyobb szoftverekhez, mint pl. a Windows 3.11-hez kellett 5-10 db floppy is. De a DOS elért egy lemezen is.

A hőskorban egyik ismerősömnek olyan PC-je volt, amiben nem volt merevlemez (akkoriban 10-40MB volt, ha volt): az egyik floppymeghajtón volt az oprendszer (DOS) és a TurboPascal, a másikra meg mentette és fordította a programokat, amiket írt.

Elsőként két dolgot érts meg, és próbáld meg aszerint nézni a dolgokat:

1. A számítógépeket nem mindig használták olyan célokra, mint ma. Az, hogy Netfilet nézünk, meg Stadián játszunk, az nagyon új dolog. De maga a számítógépes filmnézés is kb. csak 20 éves múltra tekint vissza.

2. Régen nem csak az adathordozók kapacitása volt kisebb, hanem úgy mindené. Amikor egy gépnek volt 64 kB RAM-ja, nem nehéz elképzelni, hogy a háttértár "csak" 1 MB körüli volt.

A pontos tárolókapacitás egyébként leggyakrabban 170 kB, 360 kB, 720 kB, 1,2 MB, illetve 1,44 MB volt a floppy fajtájától, és a tárolási módszertől függően. Pl. Commodore 64-en 170 kilobájt volt. (Oké, oldalanként... ha kézzel megfordítottad, volt újabb 170 kB-od.) PC-ken pedig a vége felé már 1,44 MB volt az általános.

De mire elég ez?

Nézzük meg, hogy ha nyers szöveget akarsz tárolni, akkor mennyi férne rá! Számoljunk egy átlagos 1 MB-os tárhellyel (bár ekkora kapacitású floppy pont nem létezett, de most csak demonstrálás képpen.) 1 MB = 1024 kB = 1048576 bájt. 1 karakter pedig egy bájt. (Ekkor még nem volt unicode.) Tehát 1 MB-on 1048576 karaktert (betűz, számot, stb) lehetett eltárolni. Ha egy A4-es oldal szövegtartalmát 4 kB-nak vesszük, akkor azt kapjuk, hogy 1 MB-on 256 oldalnyi nyers szöveget lehet eltárolni. Tehát egy 1,44MB-os floppyn lazán elfért egy 300 oldalas könyv.

A digitális fényképezés ebben a korban még nagyon kezdetleges szinten járt, és csak egy szűk réteg használta. Viszont számítógépes grafikák már ekkor is léteztek természetesen. De vegyük figyelembe, hogy pl. a Commodore 64 felbontása 320×200 fixel volt. ("Sokszínű" üzemmódban 160×200.) A színmélysége pedig 4 bit. Azaz 1 pixel fál bájtot foglalt. Így kijönne az, hogy egy képernyőnyi grafika 32000 bájt. De igazából nem annyi, mert kicsit máshogy tárolta a háttérben a képet, egy kép mindössze 9000 bájt. Kevesebb, mint 9 kB. A Commodore 64 170 kB-os floppykat használt, egy ilyenre 18 kép fért rá. Ha mindkét oldalát kihasználtad, akkor 36. Egy 10-es csomag floppyra meg 360. Az mondjuk azért nem rossz.

A mai értelemben vett hang, és mozgókép pedig gyakorlatilag nem volt. Volt a gépeknek hangjuk (a legtöbbnek), de nem lehetett például mikrofonnal csak úgy hangot rögzíteni. Pontosabban: a legtöbb gépnél ehhez külön hardver kellett. (A "késői" PC-knél már nem, feltéve, hogy megfelelő hangkártya volt benne.)

De mondjuk nézzük meg, hogy mennyi program, és játék fért rá! Általános jelenség, hogy a játékok mérete a RAM méretével szokott szinkronba lenni. Legalábbis az adott számítógép életciklusának első felében, mert aztán gyakran megjelentek később a "töltögetős" játékok, de erről kicsit később.

A játékok és programok igazodtak a RAM-hoz, értelemszerűen, hiszen az behatárolta, hogy mekkora program fér bele. Így mondjuk egy Commodore 64-nél kb. 20-40 kB volt egy szokványos program. Játékoknál persze megoldották a kevés RAM jelentette problémát, sok olyan játék volt, ami pl. a pályákat akkor töltötte be (floppyról vagy kazettáról), amikor oda jutott a játékos. Így aztán voltak teljes floppyt elfoglaló, sőt, a végén már többfloppys játékok is.

Felvetődhet a kérdés, hogy "jó, hát de mi a fene fért abba bele? Amikor ma már egy DVD-re is alig fér el egy játék". Igazából nagyon sok minden. Ha a programozó kellően kvalifikált, akkor képes ám nagyon kis kódot is írni. Egyáltalán nem fogom azt állítani, hogy egy C64-es játék képes lett volna mennyiségileg pl. egy Genshin Impact szintjét elérni, de azért nagyon sok olyan játék volt, ami kifejezetten szórakoztató volt, és hosszú időre lekötötte az embert. Ha gondolod, keress rá Youtube-on: Street Rod, Giana Sisters, Commando, Impossible Mission, Elite, Summer Games, hogy csak pár C64-es klasszikust említsek. Lehet, hogy a grafikájuk olyan távol állt a valósághűtől, mint Makó Jeruzsálemtől, de a játékélmény ezt bőven kompenzálta. Némelyikkel még most is szívesen játszok.

Emellett persze léteztek már különböző szövegszerkesztő, táblázatkezelő, adatbáziskezelő, stb. szoftverek is.

Sőt!... Kicsit előrébtekerve az időben: az Excel 5.0 10 floppy volt. Feltelepítve olyan... 15 MB körül lehetett. Nem volt annyira túlcsicsázva, mint pl. az Office 365, de nagyjából ugyanazt "tudta".

Régen (80-as 90-es évek) a az audiovizuális szórakozás szervezést igényelt, ami hozzájárult magához az élményhez, mivel aktivitást igényelt a felhasználótól, nem 2 kattintást.

Például, zenéhez jutni ilyen módokon lehetett: eredeti hanghordozó megvásárlása, hanghordozók házi másolása akár egyedi szempontok alapján is (válogatások készítése), felvétel a rádióból, tévéből.

A 90-es évek első felében én nem emlékszem olyan szituációra, hogy a házi PC-ken egyáltalán képeket tároltak volna bárhol is. Ugyanis, nem volt rá forrás. A worldwide web (avagy a ma ismert ismert internet) még nem indult el lakossági szinten, digitális fényképezőgépek nem voltak a "consumer grade" elektronikai szegmensben, tehát nem is volt forrása az esetleges képeknek. A digitális fényképezés (emlékeim szerint) az ezredforduló körül jelent meg hétköznapi felhasználásra.

A PC-s (3,5") floppynak az általam ismert körökben 2 nagy felhasználási területe volt: munkához dokumentumok és szoftverek, valamint játékok. A kedvenc PC-s játékaim mérete nem haladta meg a játékonkénti 1 floppyt (pl. a Stunts nevű autós játék és a Wolfenstein)

A legnagyobb nosztalgiát a C64-es időszak iránt érzem, de az annyira komplex téma, hogy kár lenne pár mondattal elintézni. Mint már elhangzott, a floppyk ott még kisebb kapacitásúak voltak, ennek ellenére a szórakoztató értékük hatalmas volt.