Akik nem partícionálnak, mit csinálnak egy Windows-telepítéskor?

Ha nem készítesz külön partíciókat, a telepítő akkor is készít.

De ha nem a rendszer számára fenntartott partíciókra gondolsz, én nem tartom feleslegesnek.

Én a következők miatt készítek külön partíciót az adataimnak saját használatra (ha csak egy fizikai meghajtó van a gépben):

Elkülönül a rendszertől. Ott az van amit én odateszek és az tűnik el amit letörlök. A rendszer nem "szemeteli" tele.

De a fő ok az, hogy a rendszert tartalmazó partícióról image backupot szoktam készíteni. Ha nagy a baj vagy HDD csere van akkor a backupot visszarakva minden a régi lesz, nem kell telepíteni.

Az adatokat, saját anyagokat tartalmazó partícióról file szintű mentést készítek mert arra elég és könnyebben hozzáférhető részlegesen mint az image backup esetén.

"Fölösleges, mert ha elszáll a háttértár..."

A particionálás oka nem a háttértár-elszállás következményeinek kivédése! :)

Ha még mindig HDD-n van a rendszer nálad, akkor nyilván van értelme, de lássuk be azért ez ma már nagyon ritka. Ha SSD-n, és elég nagy méretű (1TB+), akkor ismét van értelme.

Nagyon erősen hiszem (tehát nem néztem utána), hogy ~120-250-500 SSD-k vannak elterjedve rendszer számára, azokat nem darabolnám.

Adattárolás és szoftverekhez pedig semmi értelme szétosztani.

Én azért óvatosan megjegyezném, hogy sok olyan dolog van az informatikában is, amire nem vonatkozik kötelezően követendő irányelv, és sokkal inkább egyéni preferencia és/vagy megszokás kérdése. Sehol nincs előírva, hogy több részbe kell szabdalni a háttértárat. Sőt, kisebb kapacitás esetén egyenesen hátrányos, ha több részbe szabod a tárat, mert előre nem biztos, hogy sikerül jól megtippelni, hogy melyik mekkorára fog "nőni". Ha pedig egy partíció van, akkor abból dinamikusan foglal helyet az, aminek épp szüksége van rá. Vannak a munkahelyemen olyan gépek, amiket egy darab 128-as SSD-vel szállítottak. Ha azt még elkezdeném feldarabolni, azzal több problémát okoznék, mint hasznot. Meg azért azt is tegyük hozzá, hogy hiába van egy tár több részre partícionálva, ha maga a hardver adja meg magát, akkor egyből megy az enyészetbe minden, függetlenül attól, hogy külön volt-e partícionálva. Meg ha jön egy zsarolóvírus, akkor sem fog számítani, hogy valami külön partíción volt-e. Igazából csak újratelepítéskor nyer vele az ember, ha több részbe partícionálja a tárolót, egy rendesen feltelepített, szakszerűen beállított rendszert pedig nem kell túl gyakran újratelepíteni.

Én az adataimat eleve külön merevlemezre mentem, amiről rendszeres időszakonként készül biztonsági mentés. Windowsnál nem szoktam a rendszermeghajtót továbbszabdalni, ott ez nem igazán jár előnnyel, Linuxnál viszont - ha elég nagy a tár - legalább a /home-ot, de általában a /var-t, /usr-t és /tmp-t is külön partícióra teszem. Ha netán valami félresiklik a rendszerben, így könnyebb helyreállítani. Újratelepítéskor meg megoldható az, hogy a /home partíciót változatlanul hagyom, így utána minden ugyanúgy fogadja a felhasználót, ahogy előtte hagyta.

Felesleges 'előre' particionálgatni (telepítés előtt).

[link]

Ráérsz a telepítés után is lezsugorítani a C meghajtót lemezkezelőben és létrehozni egy D -t...

Régen még volt értelme, amikor az ember hetenként rakta újra az xp-t.

Én ma már feleslegesnek tartom.

Az adatokat külön fizikai meghajtón tárolom.

Rengeteg "nagymama" számítógép volt már nálam, azzal hogy tele van a gép. Igen, a C meghajtó. Mellette meg ott volt az üres D, amit az unoka ugyan felrakott, de a nagyi meg nem használta...

Komoly informatikus emberünk inkább komoly hülyének nevezhető. Még ha igaz is az első válaszoló felvetése, akkor ezt hozzá is kéne tenni a mondandóhoz, másképp pont úgy tesz, mint a közmédia a koronavírussal. Kijelentik, hogy veszélyes és halálos, csak azt nem teszik hozzá, hogy nem mindenkire vonatkozik a kijelentés. Akkor már ne sajnálja hozzátenni, hogy külön eszközre tegyük az adatot, legyen szó akár másik merevlemezről, külső eszközről, felhőről, vagy egyenesen NAS-ról, házi szerverről, mert így nem több a kijelentése mint egyszerű hülyeség.

És hogy miért kell külön legalább egy partíció?

- Tegyük fel, bármi miatt újra kell telepíteni a rendszert. Akár csak megszokás, akár az előző telepítés teljes halála az ok, ezt sokkal egyszerűbb megoldani úgy, hogy a telepítőben csak törlöd a "C:" partíciót, majd újra létrehozod, hisz nincs rajta más, csak a rendszer, és esetleg a programok. Ha viszont más is van rajta, akkor azt előbb le kell menteni, és bizony ha elhalálozott az előző telepítés, akkor erre csak egy live Linux marad, vagy szétbombázod a gépet, és átteszed a merevlemezt egy másik gépbe, amin van működő rendszer.

- Tegyük fel, hogy okosabbak vagyunk mint az előbbi esetben, és friss telepítés után egyből készítünk egy teljes biztonsági mentést a belakott rendszerről, hogy csak vissza kelljen állítani ha beüt a krach. Miről egyszerűbb és gyorsabb mentést készíteni? Egy operációs rendszerről és a programokról, vagy az operációs rendszerről, a programokról, és esetenként több száz GB adatról? A visszaállításról már ne is beszéljünk.

- De tegyük fel, hogy még ennél is okosabbak vagyunk, és csak egyszer csinálunk teljes mentést, utána pedig mindig csak a különbözetet adjuk hozzá a már meglévő mentéshez. Jön a kérdés, hol tároljuk mindezt? Hisz az állítás alapján egy merevlemezünk van, amin csak egyetlen partíció található, tehát valószínűleg oda is mentünk. Ha igaz a felvetésem, akkor mi is történik ezzel a mentéssel egy rendszerhalálozás esetén? Pontosan, megint kezdhetünk másolgatni...

Ez a felhasználói szokásoktól függ. Nagyon sok olyan felhasználó van, akiknek alig vannak személyes fájlaik. Néhány doksi, néhány kép, pár zene és film... van még ennyi sem. Ott tényleg felesleges a különpartícionálgatás. Az lesz az eredménye, hogy a C: meghajtó már rég tele lesz, mikor a D: ott fog állni szinte üresen.

Ahol sok adat van, ott már érdemesebb különszabdalni a lemezt.