Milyen volt régen a társas kommunikáció?

Régen az emberek a metrón nem facebookoztak a mobilon, hanem újságot olvastak. Régen ha a haverokkal elmentél sörözni, akkor tényleg sört vedeltetek és disznóvicceket meséltetek, nem a mobilt bújtátok. Régen ha tetszett egy lány, akkor mellé ültél a szakkörön, nem pedig a Facebookon stalkerkedted. Régen a telefonfülkéből hívtad a csaj vezetékes számát, mert senkinek nem volt mobilja. Régen ha csevegni akartál valakivel, nem a chatet nyitottad meg, hanem beültetek egy kávéra valahova. Régen a buliszervezés nem online ment, hanem bedobtál egy levelet a meghívottaknak.

Minden lassabb, ámde sokkal közvetlenebb, emberibb volt.

Látom, közben #2 is megírta ugyanezt, de beküldöm a magam változatát:

Szörnyű. Például nem használtak szmájlikat, ezért csak akkor tudták, hogy nevetni kell, ha tényleg vicceset mondott valaki. Beszélgetés közben bárki láthatta, hogy nem vagy ábrándos pillantású szőke bombázó. Nem hívhattad föl a haverodat a klozettról, és nem küldhettél lánclevelet egyszerre száz embernek. Alig néhány ember értesülhetett róla, hogy mi van a táskádban, hogyan nyomtad ki a kelést az orrod tövén, és milyen ügyesen ordítozol másfél óráig egy képernyő előtt ülve.

A hajdanvolt korok embereinek kommunikációja az értelmes fogalmazásnak, a másokra való figyelésnek szűkös keretei között zajlott, ezt közvetett üzenetváltás esetén időbeli korlátok, financiális tényezők is terhelték, amelynek következtében ún. fontossági sorrend kialakítására, vagy éppen a mások számára érdektelen információk elhallgatására kényszerültek.

Sejtelmem sincs, miért kell egy iskolában föleleveníteni ezeknek a szomorú időknek az emlékét. Ami elmúlt, elmúlt, át kell lépni lezseren. Carpe diem, like a boss.