Ez vírus, vagy a gép bekattant?
Éppen átlagos használat közben, (netezés) meg akartam nyitni egy programot. (Skype) Majd error: "A program nem indul mert ?????? fájl hiányzik a számítógépről" A kérdőjeleket is írta, pontosan így (azt hogy ennyit azt nem tudom de sokat :D) MINDENNEL ezt csinálta, mappákkal, mindennel.
Majd eltűnnek az ikonok, tálca csak kurzor (szerintem bezárúlt az explorer.exe) és errorok sorozatát kapom. Ugyan azt amit leírtam.
Kikapcsolom a gépet, hagytam 10 percet hogy a lapozó fájl kiürüljön, benyomom lenyomott egy Lemezellenőrzést, fájlokat állított helyre, törölt hibás szegmenseket, majd minden jól fut.
(Egy partíció van, C:) Mondom itt az idő telepíteni valami vírus írtót, eddig nem volt. Sokan agyon dicsérik a Kaspersky-t mondom felrakom ezt. Most végzett, semmit nem talált.
Aztán gondolkozom hogy erről bootolva futtatom le, de szerintetek egy vírus, netán a windows magát zavarta össze? mert amint tudjuk a Windows képes magától össze esni minden ok nélkül XD





Igen tudjuk, hogy mien a windows, de erre azért ő sem képes magátol :)
Sok minden lehetett. Pl: vírus, vagy valami telepĺtett, esetleg netről futó program, vagy valamien már régebb óta fent lévő program frissitette magát,esetleg maga a windows frissitette magát és a frissítés közben valami hiba történt, vagy feltörték a géped és valaki szórakozik veled, esetleg valami hiba szervizcsomaggal,...
Egyébként a Kaspersky nagyon jó vírusirtó, én is azt használom. Csak az nem mindegy, hogy milyen verziot használsz. Javaslom, hogy a hivatalos oldaláól töltsd le a 12-est, de ne az un. Internet-security-t, hanem az antivirust. Ez 90 napos próba verzió, de addig minden működik rajta. Aztán, ha nem akarod megvenni, akkor a Serials.ws oldalon találsz hozzá termékkulcsot :) Csak beirod a keresőbe a nevet es ne a downloads-okat nézd, hanem alattuk lesznek a kódok. Több is lesz, de csak 1-2 működik jól.
Ja, és egy kis tipp a vírusírtáshoz: csökkentett modban futtasd a windows-ot és ott futtasd a vírusírtot, mert így a vírusok többsége nem töltődik be. A csökkentett modot úgy tudod elinditani, hogy amikor nyílik fel a géped és még fekete a háttér,vagy van rajta vmi szöveg, akkor addig nyomkáld az F8-at, míg elő nem jön egy menü, még a windows elindulása előtt, ahol kiválaszthatod a csökkentett modot.(ha ez nem műkdne, akkor nézz videót a csökkentett mod elindításáról)
Köszönöm a választ!
Gyanakszom a feltörésre, amit nagyon sajnálnék.
Miért? Mert még az nap elött angolul beszélt a gépem a fülesből. XD
Nem futott net, ilyesmi, és hát nem gondolom hogy amiket mondott neten megtalálni. (Inkább nem is mondom el. :D)
Csökkentet módban ha jól tudom nincs téma, driver, és a fél windows oda.
A vírus írtó ebből levonva gondolom elindul. Ezt majd kipróbálom.
Én az Internet Security-t raktam fel, gondoltam hatásosabb. Lefuttatom az Antivirust is.
Windows nem frissít, mert szar tört-et használok másolt CD-ről, nagyon más sem frissíthetett.
Vírus, vagy feltörés és ha Feltörték a gépemet mit tudok csinálni?
Újra telepíteni? Gondolom a netet kell csesztetni.
Ami még fontos: A gépekhez értek, ez annyit jelent lehet nekem kicsit bonyolúltabban magyarázni.
Ami még fontos, nem volt vírusírtóm, de nem vagyok olyan hogy vírusos oldalakra játjak, a sok szar toolbart telepítsem, észnél vagyok :D





"Windows nem frissít, mert szar tört-et használok másolt CD-ről, nagyon más sem frissíthetett."
Na, EZ a probléma gyökere. Szerezz be normális/jogtiszta változatot, és telepítsd újra.
Aki "ért a géphez", nem telepít fel ilyeneket...
Be tudok szerezni, de ezzel van egy probléma.
80 GB-s vincseszteren, úgy hogy most minden megvan, most takarítottam kicsikartam 30 GB szabadhelyet (amúgy win7)
Ennyi hely nagyon kevés a windows frissítéseknek ha jól tudom.
Maga a windows nem hibás, illetve nem olyan szar tört, aminek a fele alapból vírus.
Ha viszont tévedtem beszerzek egy eredeti windows bármikor szívesen, csak azt mond meg nekem: 30 GB elég a frissítéseknek?
Úgy hogy 20 minimum mindig kell nekem?
Ha jól tudom legalább 20 GB a frissítések. (össz)





20gb? Honnan vetted ezt a baromságot? Max 1gb, és még sokat is mondtam.
MSDN verziót rakd fel, abban nem lehet vírus.
MSN micsodát?
Illetve akkor érdemes benyomnom a Windows Frissítést?
Csak az a gond hogy nem tudom már melyiket kapcsolja ki hogy ne ellenőrizze hogy eredeti-e a win.





Valódi kódos Windows XP, valódi fizetős védelem. A Windows biztonsági résén át jutott be a vírus és hazavágta. Miben volt szerencsém? A particionálás (C-n csak a rendszer, D-n a saját fájlok) miatt csak a C-t kellett újratelepíteni. Mondom, valódi operációs rendszer és valódi fizetős védelem mellett. Ritkán, de ez is megesik.
Ezt próbáld lefuttattni, hátha engedi.





Valódi Windows!
Microsoft Windows XP Professional MUI + HUN (D-OEM)
Nettó ár: 19.900 Ft + Áfa
(Bruttó ár: 25.273 Ft)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!