Büntetendő-e, ha 1 engedéllyel 2-en horgásznak? Természetesen minden egyéb szabályt betartva. Régi tapasztalatok alapján azt gondolom, hogy egymás mellett lévő 2 bot esetén ez nem probléma. De mi van ha egyikünk, vagy mindketten pergetni szeretnénk?
A sztori ami miatt a kérdést felteszem:
Gyerekként, amikor még nem volt engedélyem Apámmal és/vagy bátyámmal jártam horgászni, és nem rémlik, hogy a halőr ezt valamikor is szóvá tette volna, akkor sem ha éppen nem egymás mellett, hanem mondjuk 50 méterre horgásztunk egymástól.
Ősszel kezdtem újra aktívan horgászni, 10-15 év kihagyás után. Szerettem volna barátnőmmel is megszerettetni ezt a remek sportot. Ezért eleinte igyekeztem sikerélményekkel kecsegtető helyekre járni, ezek főként jól telepített horgásztavak voltak. Most már megszerette annyira, hogy az esetleges sikertelenség, kisebb méretű halak fogása stb. se szegje kedvét, kárpótolja a természet szépsége, közelsége.
A Tisza régóta vonz, bár csak párszor volt lehetőségem horgászni rajta. Most szeretném kiváltani rá az engedélyt. Úgy gondolom most értünk el oda, hogy a tipikus félelmek (nagy, ismeretlen víz, nehéz terep stb) ellenére elég motiváltak vagyunk.
Viszont fél évre 2 engedélyt kiváltani, miközben sokszor amúgy is 1-1 bottal horgásznánk és halat is alig hoznánk haza, kicsit "pazarlásnak" érzem. Ráadásul az is benne van a pakliban, hogy visszavágyik (esetleg visszavágyunk) egy kényelmes kockatóra. Kicsit úgy érzem, a tiszai horgászatba vagy egy életre beleszeretek, vagy pedig alig fogok ott horgászni ezután a fél év után. Magam részéről
valószínűbbnek tartom az előbbit, barátnőmmel pedig igyekszem egyre jobban megszerettetni. Ha ez sikerülne, akkor az a terv, hogy jövő év elején mindketten kiváltjuk az engedélyt, mivel gyakran nem esnek egy napra a szabadnapjaink, ezért már most is felmerült benne a turista jegy kiváltása (az általunk leggyakrabban látogatott magántavon a turista jeggyel kapható napijegy az állami jeggyel vásárolttal egyenértékű). Csak még a kijutás túl macerás neki egyedül :)
Büntetendő-e, ha a férjnek van csak jogosítványa de a feleség vezeti az autót, viszont a férj ott ül mellette?
Kedves kérdezö ha erre tudsz válaszolni, akkor megvan a te kérdésedre is a válasz!!
Köszönöm a válaszokat!
Az említett példának köze sincs a feltett kérdéshez.
Egy olyan példa közelebb állt volna, hogy pl 90 km/h megengedett sebességnél, 95-tel mész. Ami akarva akaratlanul is előfordul. Persze mehetsz 70-nel és akkor akaratlanul véletlenül se fordul elő. De a rendőr se ilyen mértékű gyorshajtásért fog megbüntetni.
Persze a 2-en pergetni verziót én is soknak éreztem, de abban továbbra se látok kivetnivalót, ha az egymás mellett lévő 2 botból az egyiket ő használja a nap egy részében, esetleg egészében. Ugyanaz történik, ugyanannyit fognánk stb, mintha egyedül horgásznék a 2 bottal. 2 bottal való pergetésre ez nem igaz, azt jogosnak is tartom.
Kíváncsi lennék 500000 horgásztársunk közül hányan kezdték úgy horgászkarrierjüket, hogy az első horgászat előtt elmentek horgászvizsgát tenni, kiváltották a szükséges engedélyeket meg pénztárcától függően megvették a szükséges felszereléseket...
Véleményem szerint ez nem az a sport, amit úgy kezd el az ember, hogy egyik reggel felébred és azt mondja horgászni akarok! Elkezd tanulni, következő hónapban elmegy vizsgázni, majd megveszi a hozzá szükséges engedélyeket, felszereléseket...
Gyakorlatilag nem ismerek olyan embert (vagy csak nem tudom róluk), aki nem úgy kezdte, hogy rokonnal, baráttal kiment és megszerette a horgászatot.
Mindenesetre a célunk nem a szabálytalankodás, hanem a szabályos keretek kihasználása lett volna. Már ki van nézve a következő vizsgaidőpont jövő hónap elejére :)
Ne keress logikát a mohosz szabályai között. Az ezüstkárász irtandónak van titulálva, de a horgászversenyen mindig visszadobják. A C&R jegyesek visszadobják. A KHESZ-nél napi 5kg limit van rá kiírva, az is a napilimites 5kg-os halakkal együtt értve...
Amit kérdezel, engem is érintene, szoktak mellém jönni, elkunyizni a botot. Mindig mondom, hogy nem lehet, és miért... Pedig mi baja lenne itt állambácsinak? Az én limitemre, az én kontómra lógatna, csak ha én is ott vagyok, pont azért, hogy megszeresse a pecát. Méregdrágán nem fog potyára engedélyt váltani senki. Idióták hozzák a szabályokat, el vannak szállva maguktól és nem ismerik a valóságot.
Örülök, hogy másnak is ez a véleménye :)
Megkérdeztem még 2 tapasztaltabb horgász ismerőst, akik megerősítették, hogy sokkal szigorúbban veszik ezt, mint néhány évvel ezelőtt. Van rá esély, hogy a halőrök egy része, a gyakorlatiasabbak csak legyintenének rá, hisz a limitek, szabályok be lennének tartva, több halat nem fognánk. Lényegében nem okoznánk kárt. De nem szabad erre alapozni. Nem ér ennyit több hónap eltiltás :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!