Úszáshoz után kell lenyújtani?
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy úszás után kellene nyújtanom? Igazából jó pár úszásmentes év után kezdek bele a dologba, és eddig még csak 4 alkalommal voltam. Úgy kalkulálok, hogy maximum 2 óra alatt szeretnék végezni az edzéssel mindig. Bemelegíteni én annyira nem szoktam. Elkezdek úszni, eleinte lassabban, majd szépen lassan elkezdek egyre erőteljesebben. A végén még egyszer sem nyújtottam semennyit, hanem kijöttem a vízből és vége, kész. Az első 1-2 edzésen volt valami nagyon kicsi izomlázam. Nem az az igazi, csak éreztem, hogy azért edzettem. Így 3-4. edzésre viszont egyre inkább múlik a dolog, pedig minimális mértékben növeltem az intenzitását is a dolognak. Nem kell sokra gondolni, mondjuk 2 óra alatt leúszom 2,5 kilométert mellúszásban. Annyira ezen sem szoktam egyébként gondolkozni, olyat úszom, amilyenhez éppen kedvem van. Mellúszás nagyjából megy szerintem, gyors- és hátúszást azt meg csinálgatom, de teljesen biztos vagyok benne, hogy az rossz (a mell is lehet, hogy az, de szerintem azt nehezebb jobban elrontani). Tanfolyam tervben, de egyelőre erre a nyújtás témára vagyok kíváncsi (nem tudom, hogy az úszásnemek számítanak-e ilyen szempontból). Ja igen, heti 3 úszás így elsőre, az nekem elégnek tűnik (mellette próbálok futni és erősíteni).
Előre is köszönöm a válaszokat.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!