Miért van az, hogy az úszónőknek szinte nincs mellük?
Azért mert aki versenyképes akar lenni,legyen az úszás vagy bármilyen más sport, a testalkaton, a genetikán is nagyon sok múlik. Vagyis a kis mellű nők könnyebben és gyorsabban tudnak úszni, mert áramvonalasabb a testűk és az úszásnál hatalmasat számít. Természetesen egy nagyobb mellű nő is ugyanúgy jól tud úszni, de versenyben gyengébb időt produkálta.
Illetve az első hozzászóló említette, hogy a női mellet zsír szövet alkotja, ami szerintem, nem mondunk újat. A sportolóknak kevés a test zsír %-a,(sportos, jó alkatúak) verseny sportolóknak még kevesebb és természetesen amikor fogyásról vagy hízásról van szó akkor nem csak egy-egy testrészt érint, hanem az egész testet és ez alól a mell sem kivétel.
Zsírszövet van nagyobb részben, a mirigyszövetek meg természetesen nem tűnnek el. És a fürdőruhák is nagyon feszesek.
De a legfontosabb, rendszeres sport következményeként beáll egy átlag alacsony testzsír százalék, ami lehet, hogy sport előtt több volt. De igazából akik az olimpiákon is úsznak, csak, hogy aktuálisak legyünk, gyerek koruk óta
úsznak(vagy más egyéb sportnál)szóval ők nem voltak telt keblűek.
A mellizomnak semmi köze a női mell méretéhez, nem azért nincs mellük.
A nagy titok, hogy az úszástól nem lesz kisebb a mell, hanem kis mellűekből lesznek a jó úszok.
A futásnál ugyan ez a helyzet, egyik futónőnek sincs melle, legalábbis nem jelentős és a csípőjük is keskeny, kevésbé nőies inkább férfiasabb testalkattal rendelkeznek. És ez nem a futástól és a sok éven át a napi szintű kemény edzéstől van, hanem fordítva. Azért ilyen jó sportolók, mert megfelelő testalkattal rendelkeznek.
Köszönöm szépen a válaszokat, a legmeggyőzőbb az utolsó kettő volt.
Mindenki kapott tőlem egy pozitív értékelést, amiért egyáltalán válaszolt egy ilyen hülye kérdésre. ;)
szóval nem az van, hogy az úszóknak kicsi a mellük, hanem hogy a kis mellű, magas, vékony testfelépítésű lányok lesznek jó úszók
mert
1.:kisebb az ellenállás
2.:nehezebben veszik fel a többi testrészükre (is) a nőknél természetes zsírpárnákat --> kamaszkorba nem hagyják abba
3.:van mellük, de hidd el nekem, hogy egy olyan dresszbe fél órát is kegyetlen kibírni, mert az nem csak a melleket szorítja le, úgyhogy ne olimpián nézd, hanem mondjuk edzésen, és teljesen más
remélem, válaszoltam a kérdésedre :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!