Mitől lesz egy ország jó egy bizonyos sportban? (lent)
Például vívás. 3.-ak vagyunk az olimpiai ranglistán. Kis nemzet vagyunk és itt nem lehet belőle nagyon megélni. Az arányokat és más ország populációját nézve máshol még többen vívnak. Pl Anglia. Ott a vívás kifejezetten sznob sport és talán több lehetőségük és pénzük is van rá mégis csak egy aranyuk van. (nekünk 35).
Szóval mitől lesz egy nemzet jó egy bizonyos sportban?
(Persze bármelyik sikersportot felhozhattam volna csak most a vívás jutott eszembe)
Ez igaz amit az első ír, pl. a vízilabdát is nagyon kevés ország űzi komolyan, kb. 10 van velünk együtt, és már pl. Franciaországban nem is találtam komoly válogatottat, komoly eredményekkel, nem is jutottak ki a legutóbbi világversenyekre stb. Pedig a franciák is biztos ismerik, és rengetegen vannak hozzánk képest, biztos űzik is néhányan, viszont nem olyan komoly sport, mint itt M.o.-on, ahol 10-ből 4 gyerek ezt sportolja (legalábbis ahogy én tapasztaltam).
Amúgy alapvető dolgok, tehát az ország és a lakosainak a pénzügyi helyzete, az étkezés, az életszínvonal minősége, a lakosok száma, a sport népszerűsége az adott országban (ugye itt jegyeztük meg, hogy versenysportszinten kell népszerűnek lennie és komoly utánpótlással (edzők és játékosok terén) rendelkeznie, nem elég a hobbi szint, nem árt, ha vannak példaképek, nagy alakok az adott sportban, tehát van múltja az országnak, amiből lehet építkezni), a környezeti tényezők, ugye itt jól jön, hogy itt van a Duna a kajak-kenu esetében, meg a lakosság életmódja, felfogása, szellemisége is sokat számít szerintem. Ezt úgy értem, hogy pld. az angoloknál sokan az egyre növekvő fogyasztói társadalomnak és globalizációnak tulajdonítják részben azt, hogy a gyerekek nem sportolnak, inkább plázáznak, mobiloznak, stb. és ezért nincs egy rendes válogatottjuk már évek óta. Ugye most is az angoloknál a németekhez, belgákhoz, franciákhoz képest nagyon gyenge az utánpótlás, és ezek azért más mentalitású nemzetek. Az is számít, hogy egy népbe esetleg jobban benne van a küzdőszellem (szegényebb országokba hajlamosak ezzel kitörni az emberek, mint mondjuk itt vagy Brazíliába a focival) meg hát alapból vannak "küzdősebb" népek. Szvsz ilyenek, de csak így megjegyzésként mindenki úgy elvan alélva az olimpiai eredményeinktől és most nagyon szemét leszek, de tulajdonképpen szerintem azon kívül, hogy szép dolgok ezek, nem jelentenek nekünk sokat. Az, hogy szerzünk vízilabdába egy aranyat, vagy nyerünk három úszás, vívás vagy kajak-kenu számot kb. nem ér szerintem semmit így országszinten, csak szép és becsülendő dolog, hogy vannak ilyen sportolóink. Amik szerintem számítanának azokba mind rosszak vagyunk, vagy nem eléggé jók (pl. a kézilabda sem igazán számít szerintem). Ezek a sportok pld. a motorsportok (F1, Indy, Nascar, Rally, Moto GP stb.), a foci, a tenisz, a kerékpár, a boksz, a futás néhány része (az atlétika alapjába véve kicsit száraz és komolytalan) pld. maraton, rövidtávfutás (100-200m.), esetleg még egy félmaraton vagy 10 km-es futás. Akkor ott vannak az inkább amerikai vagy külföldi sportok, de már világszerte népszerűek, mint pl. a kosárlabda, baseball, amerikai foci, rögbi, jéghoki. De ez már kicsit off volt úgyhogy bocs:D.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!