Örülnétek, ha a Fuji pálya visszatérne az F1-be?
A "modern" korban 2007-ben és 2008-ban rendeztek ott versenyeket, mind a kettő rendkívül emlékezetes lett.
Ugyanakkor a Japán GP állandó helyszíne, Suzuka egy legendás pálya, amit minden pilóta imád. Viszont az utóbbi időben elég sok lapos versenyt rendeztek ott.
Bennem csak a 2007-es maradt meg emlékezetesnek, de azt jól megfűszerezte az eső (habár csak az ismétlést néztem, abból kivágták a kb. 20 környi sétatempójú körözgetést a Safety Car mögött, a körülmények javulására várva).
Szerintem amúgy nem igazán passzol a mostani F1-es autókhoz. Úgy nézne ki a verseny, hogy aki gyorsabb, az elkocsikázna a másik mellett a másfél kilométeres célegyenesben még DRS nélkül is, a kanyargós részen meg úgysem történne semmi, aztán ennyi.
Nem csak 2007-2008-ban a suzukai pálya átépítése alatt rendeztek ott futamot, de annyiból ikonikus, hogy 1976-1977-ben az első két Japán Nagydíjat is ott rendezték. Hosszú a célegyenes, sokszor dönthet a sebesség, Suzukában viszont hosszabb a pálya, és a versenytáv is, a több kanyar pedig számos kísérletet adhat az előzésre! Nehéz megmondani, hogy összeségében melyik a jobb, a 2 pálya évről évre felváltva érdekes lehetőség lenne!
Legközelebbi visszatérő pályaként sokkal inkább Kyalami-t fontolgatják, a tervek szerint 2026-tól lenne újra esedékes a dél-afrikai nagydíj!
Igen, határozottan örülnék neki. Bár elsőre nem egy agysebészet a vonalvezetése, mégis izgalmas, ezerszer jobb, mint Tilke kései förmedvényei, vagy a mostani vackok (pl. Katar, Miami), ahová csak a pénz miatt viszik a sportot.
Ugyanakkor Suzuka is emblematikus helyszín, hiba lenne kihagyni. Ha valahol, Japánban igazán lenne helye két futamnak.
#1
2008-ban ezek történtek a futamon:
-kaotikus rajt
-nem sokkal később a két VB-aspiráns összeütközik; Massa büntetést kap, Hamilton hátraesik
-úgy tűnt, Kubica második futamgyőzelmét szerezheti és reálisan életben tarthatja világbajnoki esélyeit, ám Alonso remekül olvasta a versenyt, és az általa diktált taktikával stratégiailag megverték a BMW-t
-minden idők legjobb braziljának a fia élete legerősebb teljesítményét produkálta (igen, tudom, a méltán híres-hirhedt szingapúri esetet ihlető német nagydíjon már bemákolt egy dobogót...). Ekkor még javában reménykedtek az öreg Piquet rajongói, hogy lesz valami a fiúból, de aztán ugyanúgy csalódniok kellett, mint most a schumisoknak Mick esetében...
-hat pilóta is vezetett a verseny során, s bár igazi esélye a futamgyőzelemre csak Alonsónak és Kubicának volt, ez jól mutatja, milyen stratégiai csata ment (ami akkoriban sajnos elsődleges volt a pályán látott küzdelmekkel szemben)
Szóval soha rosszabbat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!