Vállsérüléssel edzés?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Egy számomra nagyon idegesítő, és mentálisan már megterhelő problémával fordulok hozzátok. 1 hónapja túlerőltethettem a vállízületemet, a rotátorköpeny környékén. Nyugalmi állapotban nem fáj, sőt, csak bizonyos toló mozdulatoknál érzem, de akkor fáj. Az elején nem vettem róla tudomást, de annyira idegesített, hogy beláttam, pihentetni kell. 1 hónapot pihentettem, semmilyen felsőtestes munkát nem végeztem. Jobb is lett, már úgy éreztem, mintha teljesen elmúlt volna. Tegnap próbáltam edzeni vele, de persze light-osan, próbálgattam, hogy tudjam, mégis mit bír, erre ma megint bedurrant. Annyira elkeseredtem, hogy az valami hihetetlen, hogy ezek szerint megint kezdhetek mindent előröl. Napi 10 órai irodai munka után jól esne az edzés, de ezek szerint megint hanyagolnom kell hetekig, mert megint fáj bizonyos mozdulatoknál, és ez kikészít. Az egy dolog, hogy a kondim teljesen vissza fog esni, abba már úgy ahogy beletörődtem, de nem tudom, hogyan fogom kibírni, hogy hetekig még ne mozogjak. Nektek volt már ilyen vállproblémátok? Hogyan és mennyi idő alatt jött helyre? Annyira elkeserítő. Sokan meg se értik miről beszélek, de Ők valószínű, sosem sportoltak napi szinten.2018. dec. 4. 23:42
1/7 anonim válasza:
Miért kell 2x megkérdezni??
https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__egeszsegugyi-ellata..
2/7 anonim válasza:
Menj el orvoshoz, hogy tudd pontosan mi a baj, utána gyógytornászhoz. Amíg nem jön teljesen rendbe, addig vállra ne eddzél. Elég sok mindent lehet még azon kívül is csinálni, nem kell minden mozgást beszüntetni, csak a válladat kíméld.
3/7 A kérdező kommentje:
Értem, köszönöm szépen. Próbáltam másra edzeni felső testre, de úgy érzem, hogy még ha minimálisan is, de minden felsőtestes gyakorlatnál szerepet játszik a vállam, így azokat ezek szerint szüneteltetnem kell. Marad a futás és lábedzés. Kedden megyek ortopéd szakorvoshoz, meglátjuk mit mond.
2018. dec. 5. 12:36
4/7 anonim válasza:
Többhöz menj, nem mind fogja ugyanazt keresni a felvételeken és készülj pontos és frappáns tünetleírással is! Nem kevés olyan sztorit hallok, hogy nem tudom hány hónapon át érlelték a szakadást, mert csak az ötödik orvos látta (meg korábban kb mindenki a fizikón). A közös pont bennük a rotátorköpeny és a tökölés. Ha nálad is ez lesz, akkor nagyon nem bíztathatlak, de ennél jobb lesz, mikor már jó idő eltelik a műtétsorozat után. Reméljük könnyebben és hamarabb megoldják.
5/7 A kérdező kommentje:
Milyen műtét? Azért ne essünk már túlzásokba, műteni biztos, hogy nem hagyom magam, ugyanis nem fog kelleni. Nincsenek olyan fájdalmaim, hogy azt mondjam, műteni kell. Most sem fáj, mozgatásra sem fáj, csak ha súllyal nyomok, pl fekvőtámasz. Akinek el van szakadva a vállízülete, az elvileg majdnem bepisil a fájdalomtól, ismerősömnek már volt ilyene, de Ő sem hagyta, hogy megműtsék, és mára meggyógyult.
2018. dec. 5. 15:37
6/7 anonim válasza:
Köpenyen volt részleges szakadás, de amit írsz, olyan is (szalagszakadással) átment az első orvos rostáján, ahova szegény volt kollégám ment. Nyilván te érzed, miben akadályoz, de ennyit se tekints, látod mi van, ezért írok ilyeneket. A műtét nyilván a hivatkozott esetek többségében volt, félreérthetőre zanzásítottam, a telón pötyörgés hatalma, elnézést érte. Ismétlem: kívánom, hogy egyszerűbb és egyértelműbb legyen a dolog, sima megoldással! Csak vedd figyelembe, hogy többeknek megérte már több szakorvostól véleményt kérni. Én se értem egyébként, miért vannak ezek.
7/7 A kérdező kommentje:
Ne haragudj, nem szerettelek volna letámadni, csak már kikészít ez a dolog:) Én bízom abban, hogy nem kell műteni, mert nincsenek olyan szintű fájdalmaim, meglátjuk. Azért döntöttem végül a szakorvosnál, mert úgy érzem, ha rendbe is jön magától, most már tudni szeretném, hogy van-e valami komolyabb baj, vagy nincs, ugyanis eléggé makacskodik a vállam. Jó lenne, ha végre a gyógyulás útjára tudnék lépni. Kedden meglátjuk. Azt pedig teljesen megértem, hogy azt írod, több orvostól kérjek véleményt, ugyanis több szem többet lát. Bár sajnos nem tudom, hogy akihez megyek, milyen orvosnak számít, ezt sajnos ki kell tapasztalnom.
2018. dec. 5. 20:38
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!