Korrekt lenne ezt elvárnom egy személyi edzőtől?
2 éve jártam már egy edzőhöz, amikor tavasszal beütött a vírushelyzet. Mindig előre fizetem a következő 10 edzést, ezzel semmi probléma. Épp akkor volt az utolsó edzésünk, amikor kifizettem a következő részt (tehát még 9 edzés lett volna hátra a következő fizetésig).
Azóta nem voltam edzésen a vírus miatt (külföldön vagyok, itt bonyolultabb volt a helyzet), a kapcsolatot időnként tartottuk, és most pár hét múlva kezdeném vele újra a munkát.
Korrekt dolog tőlem elvárni, hogy megtartsa még azt a 9 edzést, amit tavaly kifizettem és majd csak a továbbiakat fizetem vagy eltelt ennyi idő, tulajdonképpen ez már "elévült" vagy lejárt és így jártam?
köszi a válaszokat! ez egyébként privát megállapodás volt az edző és köztem, mert nem tartozott a teremhez, ahol edzettünk, csak ott dolgozott/dolgozhatott (meg azóta a terem sajnos tönkrement és bezárt :( ).
én is (nyilván) arra hajlanék, hogy kérjem tartsa meg, többek között mert nem kevés pénz, csak nem akarok bunkó sem lenni, meg azért nekik külön nehéz volt ez az időszak.
7. az állatmenhely amúgy jó ötlet. de nem visszakérném a pénzt, hanem hogy tartsa meg ezeket az edzéseket még tavalyról és csak utána fizetnék újra, ha ezek lementek.
háááát, igazából nem szívesen nélkülözném, 130ezer forint van nála.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!