Ha futopadon le tudom futni a 2kmert 10perc alatt akkor szabadtéren is?
22:
Nekem úgy kettős érzésem van ezzel kapcsolatban. Mert egyrészt senkit nem szabadna lehurrogni, ha büszke arra, hogy megtette az első lépéseket a sportos életmód felé. Viszomt kissé szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, ha valaki az első lépéseknél ünnepelteti magát. Kicsit olyan, mint egy túltolt, nagyon puccos lakodalom. Ráadásul pl. reddit runningon simán 30 éves férfiak áradoznak arról, hogy életükben először lefutottak 5 km-t, vagy hogy végre sikerült nekik a 30 perces 5 km. Pedig ebben benne van, hogy ehhez az kellett, hogy sok évig durván elhanyagolják magukat. Hangsúlyozom jó dolog ha valaki életmódot vált, de érdekes módon sokkal kevesebbektől hallom, hogy mondjuk most fut 10 éve, és sikerült hobbi futóként mondjuk egy 1:20 alatti félmaratont lefutnia. Nekem gyanús, hogy a legtöbb kezdő rotálódik, nagy lelkesedéssel futnak pár hónapot, kifelé a hurráoptimizmust mutatva, aztán abbahagyják, és ott folytatják a mozgásszegény életmódot, ahol abbahagyták.
24 jól mondja, biztatni kell egymást, pozitívan visszajelzni. Van elég szar ebben az életben máshol, a sportbarátoknak össze kell tartani, spanolni egymást.
És nem lenézni a másikat azért mert lassú. Te 23 te biztos úgy születtél, hogy egyből gyors voltál mi? Hát nem!
24:
Azért van kettős érzésem, mert amit írsz, az az egyik oldala. Igen, kell az elején a motiváció, de másrészt meg épp hogy a legtöbben nem az első hónapokban adják fel, hanem utána, amikor már nem jönnek olyan gyorsan a sikerek. Mert a futásnak is, mint minden más sportnak, logaritmikus a fejlődési görbéje.
25:
Egyáltalán nem becsméreltem más eredményét. A gondolatmenetem arról szólt, hogy nem biztos, hogy a kezdeti sikerek túlünneplése hosszútávon fenntartható motivációt adna. A világ tele van kezdő futókkal, akiknek 90%-a néhány hónapon belül feladja, mert hamar elfogy a motiváció.
Na meg edzésmódszerek szempontjából sem mindig jó ez a fajta hozzáállás, hiszen sokat kell futni relatív lassan. Ha valaki ezt nem tartja be, a kezdeti fejlődés legfeljebb 1-2 hónapig még lehet akár gyorsabb is, csak aztán sérülés vagy szimplán a fejlődés hanyatlása lehet belőle.
Nem kell sokat lassan futni. Ez elterjedt tévhit, de már megdőlt.
Sajnos sokan vannak megragadva ilyen ezer éves edzésmódszeteknél, azért is tart ott a magyar atlétika ahol...
A hiit típusú edzések sokkal hatékonyabbak.
28:
A kettő nem zárja ki egymást. A profik is 80%-ban relatív lassúakat futnak, ami szükséges ahhoz, hogy a maradék 20% minőségi edzésmunkát bírják. Épp a HIIT alapozó edzés nélkül vezet oda, hogy megtorpan a kezdők fejlődése. Ráadásul egy modern edzésterv eleve ciklikus.
Szóval ne írj hülyeségeket, ha nem értesz hozzá, nem dőlt meg semmi.
Jezus mi van itt 😀
Na ma kiprobaltam.
2kmert 9perc 39mp alatt futottam le.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!