Én vagyok eltévedve vagy az edző nem jó?
Egy éve már, hogy nem foglalkoztam különösebben semmilyen sporttal, előtte teremben gépeket használtam meg saját testsúlyos gyakorlatokat végeztem, de csak a youtube-on talált videók alapján, szóval nem egy szint, de azért elvoltam.
de el is puhultam, híztam, meg komolyabban akartam venni, ezért elmentem egy terembe személyi edzőhöz.
vittem testzsírszázalék-mérési eredményeket, meg felvázoltam, hogy kb. mit szeretnék.
azt hittem a dolog úgy zajlik majd, hogy felméri kb. mennyire van a béka segge alatt a fittségi és erőszintem, aztán felállít valami programot stb.
de rögtön belevágtunk a dolgok közepébe, ami tulajdonképpen nekem tetszett is. heti 2 alkalmat beszéltünk meg.
a legelső alkalommal felsőtest edzés volt, a másik napom alsótest (például ezt is én úgy képzeltem, hogy majd egész testes edzés lesz, de gondoltam ő jobban tudja).
gépről gépre haladtunk, ha jól bírtam, akkor mindig növelve a súlyt, egészen addig, amikor már megmozdítani se bírtam valamit (és bár nő vagyok, de nem nyafogós, szóval ha az mondom nem bírom, akkor tényleg nem megy), de akkor még valahogy kigörcsöltünk pár ismétlést, néha úgy, hogy a felét az edző emelte.
különösen a lábazásnál volt oda, mert az alsótestem viszonylag erős, és bár már kezdtem fáradni, az edzés végére befigyelt egy lábtolás is, először 80 kilóval, amiből vígan ment 12 ismétlés, szóval rögtön feltolta 120-ra, még ez is ment, aztán lassan megérkeztünk 200 kilóhoz, aminek a gondolata kissé megijesztett, de akkor már én is "minél többet" akartam, csak hogy lássam megy-e. ebből már csak 5 ismétlés ment és tovább nem is erőltettük, mert azt hittem leszakad a lábam (azóta felvilágosítottak, hogy 200 kilótól nem kell megijedni, mert nem nagy szám, de nekem így elsőre azért durva volt)
főleg az volt durva, hogy a hétvégére olyan brutál izomlázam lett az egész testemen, amit még életemben nem éreztem. a szempillámat is fájt megmozdítanom, nem hogy bármely más testrészemet. és ez egy darabig nem múlt el, persze javult, de tartott pár napig. a vállam azóta (másfél hónap) is fáj, ez már nyilván nem izomláz - és a gyakorlatokat is sokkal nehezebb így végezni. mikor ezt említettem, vagyis hogy érzem, hogy nem az izomerő hiányzik, hanem valami mechanikai hiba van a vállamban és attól nem megy, akkor az edző nem akarta elhinni, azt mondta, hogy csak gyenge a vállam, majd megerősödik.
azóta már nincsenek ilyen hatalmas izomlázaim, de eléggé zavar, hogy minden edzést túltolunk a végletekig - és én sajnos olyan vagyok, akit ha motiválnak, akkor tolja ameddig kifekszik.
nem a konkrét testépítés a célom (ezt el is mondtam), hanem az általános erősödés, fogyás és a fittségi szint növelése.
ez a megközelítés inkább a testépítőkre jellemző vagy én vagyok puhány és a legtöbb "fitt akarok lenni" program így zajlik?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Lehet, h izomláz-hívő edző. Első edzésen ekkora terhelés ... nem csoda, h napokig mozdulni sem tudsz.
Én mostanában fogom újra elkezdeni, 6 hónap szünet után. Alapgyakorlatokat fogok az első edzésen csinálni, és hiába bírnék mondjuk 70-80 kilót is kinyomni, akkor sem fogok 40-50-nél többet felrakni, és csak pár szériát csinálni, sok pihenővel. A súly maga könnyűnek tűnik, de kb. a harmadik szériánál már bezsbbadok az első két edzésen. Kezdetnek ennyi elég is, így nem lesz brutál izomlázam, és a hamar megszűnik a zsibbadás is.
Válladnál remélem nem a rotátorköpeny gyulladt be
Miért nem hagytad ott a francba, mikor érezted, hogy valami nem stimmel?
köszönöm a válaszokat - otthagyom az edzőt. nem releváns, hogy ki, mert nem Magyarországon vagyok. de attól tartok akkor van egy pár ilyen otthon is. azért nem hagytam ott, mert bár a módszereivel nem értettem egyet, úgy gondoltam majd hozzászokom (eltunyultnak nem nevezném magam, és hosszú sportmúlttal rendelkezem, habár nem a testépítésben), meg ugye kifizettem egy halom pénzt egy bérletre, ami elveszett volna.
a vállam - valószínűleg a rotátorköpeny is, de nem szakadt el vagy ilyesmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!