Nem szánalmas egy kicsit (vagy nem kicsit), ez a "kinek kell ma drukkolni, hogy a magyar válogatott továbbjusson" duma?
Az a szánalmas, hogy nagy pofával kiment a válogatott, Szoboszlai különleges dolgot ígért, Rossi meglepetést, a szurkolók nagy része elkönyvelte, hogy menetelés lesz, most meg imádkozni kell, hogy valahogy továbbjusson a válogatott azok után, hogy nagy világverő válogatottnak kiáltották ki magukat.
Most arra van esély továbbjutás esetén, hogy a Portugálok ellen megyünk, és itt sem a tisztes helytállás a cél, hanem a kommentelők szerint ha már Ronaldo felidegesítik (mint 2016-ban, azóta ebből él a válogatott) akkor az már győzelem, ultraszánalmas az egész hazai szurkolói közeg.
Nem baj, hogy rohad az oktatás, a korházak, hogy tombol a korrupció, és hogy garantált nettó 7 milliót kapnak ezek a falábúak eredménytől független, nem csak legyen felidegesítve Ronaldo a többi nem számít.
Pontosan így gondolom én is, ritka szánalmas ami megy napok óta, egyetlen egy meccset sem lehet úgy nézni hogy a kommentátor 3 percenként ne azt közölné hogy ez az eredmény jó-e a magyaroknak. Csak a szokásos, mivel önerőből képtelenek eredményt elérni, így megint a szerencsére meg más csapatok bénázására kell bazírozni, hogy hátha mázli lesz. Aztán persze ha továbbsurrannak a legutolsó továbbjutó csoportharmadikként, mert mondjuk a csehek ikszelnek, akkor majd robban akormánymédia hogy mekkora siker, győzelem, szenzációs teljesítmény, királyok vagyunk, nemzeti ünnep, tököm tudja. Mert két laposra verés után sikerült egy századik perces gólt bemákolni egy harmat gyenge csapatnak.
Ja és ha már kormánymédia meg számolgatás, ezt itt hagyom az utókornak: [link]
Volt pofájuk ezt lehozni, miközben egy hete lassan semmi másról nem szól a magyar sajtó, tévé, közösségi média, csak hogy melyik csoportban kinek mennyi góllal kell nyerni/kikapni hogy a magyaroknak legyen esélye csoportharmadikként továbbsurranni. A szánalom magasiskolája.
Szerintem az szánalmas, hogy sokan értetlenkednek, hogy akkor hogy is jönne ki kedvezően a matek. 6 csoport van, max. 10-ig kell tudni számolni, akit érdekel, annak kb. 3 perces áttekintés után illene magától is képbe kerülnie.
Amúgy volt egy nagyobbrészt rossz meccsünk (egy amúgy erősebb ellenfél ellen), és igen, egy EB simán elúszhat ezen.
Szerintem a 16-ba bekerülhetnénk, de a 8-ba nyilván nem reális elvárás ez, akárki akármit mondott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!