Az Auchanos kerékpáros sisak nagyon gáz? Ha valakit ilyen benlátsz mit gondolsz róla?
"Éppen ezért a sisakok több anyagból készülnek: van egy könnyű, puha habréteg belül (többnyire EPS, azaz expanded polystyrene hab), és egy szilárd burkolat kívülről (többnyire polikarbonát). Kezdetekben ezt a két réteget egymáshoz ragasztották, de ütés hatására a két réteg így elmozdulhatott, mivel nincs közöttük szilárd kapcsolat. Ennek következtében könnyedén előfordulhat, hogy egy ütés után a ránézésre ép sisakunk már használhatatlan, mert a kemény héj alatt a hab már törött, vagy összezúzódott. Éppen ezért ennél biztonságosabb technológiát fejlesztettek ki, mely során a hab és a héj rétegét összeolvasztják – ezzel egy, szilárd egységet képezve a két rész között, mely sokkal erősebbé és megbízhatóbbá teszi sisakunk. Ez az InMold-technológia."
Auchanos sisak ragasztott és nem kell márkás sisakot drágán venni, mert az Aldiban/Lidlben kaphatók InMold-technológiával készülnek a márkás sisakokhoz hasonlóan. Harmadik válaszoló, amit írsz az nem igaz.
"hehehe, 250 ezer forintos bicajom van, és a 40%-os miatt már biztos, hogy az auchanos sisakot fogom megvenni. Legyen mire fujjogniuk és irigykedniük egyben :D"
Azt veszel, amit akarsz. Csak akkor nem tudom, miért voltál kíváncsi a mi véleményünkre és miért írtad ki a kérdésedet. Irigykedni fogok amúgy majd az izzadó fejedre a sisak rossz szellőzése miatt, a rossz párnázottságára (kényelmetlen lesz a sisak), a rovarháló hiányára és a nehezebb beállíthatóságára. Legutóbb 4000 forint volt egy bukósisak az Aldiban vagy a Lidlben, ahhoz még levehető hátsó villogó is járt, rovarháló is, levehető napellenző, jól szellőzőnek tűnt és a párnázottsága is rendben volt, ahogy a beállíthatósága is. Szúrj ki velem és vedd magadnak a rosszabb sisakot az Auchanból, talán 1000 forinttal lehet olcsóbb!
Nehogy azt hidd, hogy a te érdekedben írtam ezt a hosszú választ, azoknak szeretnék segíteni, akik jó minőségű sisakot szeretnének venni olcsóbban és megtalálnák a kérdésedet. Így legalább tudják, hogy az auchanos az ócska és azt is hogy miért. Egy hozzád hasonló kutyára nem pazarolnám az időmet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!