Kerékpáros sisaknak van lejárati ideje?
A gyártók szeretnek azzal érvelni, hogy évről-évre komfortosabb, jobban szellőző sisakokat kapni és emiatt érdemes újat venni. Van benne igazság, de ha a jelenlegi megfelel akkor használd tovább.
Valójában addig érdemes használnod a sisakot, ameddig nem érte egy komolyabb fizikai behatás. Ha elestél vele és megvédte a fejedet, akkor azonnal újat kell venni, még akkor is, ha látszólag nincs sérülés a sisakon. Ha tovább használod ezek után, következő alkalommal már nem biztos, hogy képes lesz megvédeni a fejedet az előző esés okozta szabad szemmel nem látható sérülések miatt.
Az első válaszolóval pedig nem kell foglalkozni, egy idióta barom, aki idejött szórakozni.
4-5 év teljesen reális. Azok a polisztirol habok, amiket beletesznek az átlagos kobakokba, idővel ridegülnek, a direkt napfény, izzadtságpára, stb. csak gyorsít rajta. Ráadásul 1 ütésre felkeményedik a hab az adott területen, tehát azután "lukas" lesz a védelmed.
Vagy vehetsz MIPS-eset. Az több ütés, komolyabb védelem, és alapvetően hosszabb élettartam (gyk. egyszervásárlós, mint mondjuk egy motoros bukó) ;)
Szlory: A MIPS-nek nincs köze az élettartamhoz szerintem. Egyedül arra hivatott, hogy a fejre ható csavaró erőket mérsékelje, ez egy szerkezeti megoldás, de attól még lehet ugyanazokból az anyagokból a sisak. Tulajdonképpen az a lényege, hogy a külső burkolat és a fejen rögzített rész el tud fordulni egymáson.
5 évente egy sisakcsere szerintem belefér. Nyilván sok mindentől függ a dolog, de szerintem ez nem akkora költség, ami miatt megéri kockáztatni a biztomságunkat. Ha olcsó sisakot használunk, akkor azért, ha meg durván drágát, akkor azért, mert nyilván a terep és/vagy a használat módja indokolja maximális védelmet.
Hozzá tartozik a dologhoz, amit fentebb szlory is említett, esés esetén, ha a sisak kapott, látható sérülés hiányában is cserélni kell, mert az ütés helyén tömörödött a hab és leromlott a védelme. A rugalmas héjon ebből semmi sem látszik.
A 3-5 év kb. reális. A héj romlása nem jellemző, de a benti hab valóban ridegedik, porlékonnyá válik, rugalmassága romlik. Ez nem annyira az UV, mint inkább magának a habanyag polimernek az öregedése, ez megtörténik sajnos az első hozzászóló által említett padláson is.
Javaslom az in-mold technológiás sisakok vásárlását, mert a kétoldalas ragasztószalagokkal felrakott héjak már egy év után elkezdenek lehámlani. Persze vissza lehet ragasztani ugyanúgy, de akkoris menjenek a búsba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!