Ti mit csináltok, amikor megunjátok a tekerést?

Nagyon hosszú túrán bizony van az a pont, amikor az emberre rájön a hagynám a fenébe állapot. Aki még nem élte meg, az simán nem tekert még eleget.

Olyankor be kell iktatni egy kicsit hosszabb pihenést, nyújtani, inni, enni és lélekben felkészülni a folytatásra.

Marha nehéz olyankor visszaülni, de utána hamar múlik ez az érzés. Utána jön egy hülye monoton szakasz, amikor csak forgatod a pedált, nem érzel semmit, nem látsz, csak 3 méterre magad elé, nem gondolkodsz...

Aztán jön a felszabadító érzés, hogy már csak pár km van hátra, olyankor megtáltosodsz és jobb tempót tudsz menni, mint az egész túrán bárhol.

És az érzés utána, hogy megcsináltad, kárpótol mindenért.

Bringámat soha nem fogom dobálni, nem is csináltam ilyet, ő nem tehet arról hogy puhány lennék. :D Egyszer volt olyan, hogy egy 120 km-es karikánál valahol 90 km környékén majdnem szóltam valakinek, hogy jöjjön értem, de mondom az mekkora szégyen lenne már, és inkább hazatekertem, mégha esett is az eső meg sötétedett is. Amikor elfáradok, szoktam erre is gondolni, vagy profi versenyzőkre, hogy ha ők tudnak több napon keresztül hosszabb távokat 40 feletti tempóval per nap lenyomni, akkor mit sír a szám?

Jövő hétre tervezek egy Balaton kört, végső esetre ott a vonat, de szerintem nem lesz rá szükségem. Kicsit nagyobb dombokon szoktam edzeni, mint amik ott vannak, megértem hogy leveszik az energiámat, de egy ahhoz képest sík terep nem foghat ki rajtam. :D

Ennek vannak fázisai:

1. senki sem fog helyettem hazatekerni, itt fogok megrohadni, ha megállok.

2. Büszke lehetek magamra, hogy a kitűzött célt teljesítem.

3. elkezdek egész másra koncentrálni. (világmegváltó ötletek kidolgozása, matematika feladatok fejben megoldása, effélék)

4.tompítok egy bögre sörrel (ezt csak óvatosan, és semmikép sem, ha főúton közlekedem)

5. Ha minden kötél szakad, komolyabb pihenő. Bár itt az újraindulás az idő múlásával egyre kétségesebb.