Sok ember miért tartja gáznak a bukósisak hordását?
2# baromi rosszul teszed.
Egy ismerősöm csak összeért a keze egy sétálóval, hóbapokig kóma, újra tanult beszélni, a barátok táogatták h legyen mit ennie.
Most karbantartó évek után, egyedül. Előtte autókat árult, csajozott, menő srác volt. Kb bukott mindent.
Nem játék. A biztonsági öv se kényelmes, de jobb mint a tolókocsi..
Simán összeért a kezük ő meg elesett.
Ha gondolod röhögj rajt.
Más majd a te sztoridon fog.
Őszintén bevallom, korábban én sem hordtam sisakot, egyszerűen nem foglalkoztam vele, gyerekkoromban szinte alig volt valakinek, stüleim sem hordtak, osztálytársaim sem, igaz nagyrészt kerékpárutakon, falvak közötti kis forgalmú utakon tekertünk, akkor még a mainál gyérebb forgalmú 60 ezres városban.
Azután vettem meg az első bukósisakomat, és azóta mindig hordom, hogy egy deres úton a kanyarban megcúsztam, és bevertem a fejem. Nem durván, de jelzésértékű volt, hogy kellene a sisak.
Egyébként túrázás az egyik fő hobbim, gyakran magashegységekben mászósabb utakon vagy via ferrata-n is, és ott is vannak, akik vagiznak azzal, hogy nem hordanak sisakot. Pedig ott is életet menthet, egy apró kő is halált okozhat, ha a fejedre hullik egész magasról, ráadásu lez nem felkészültség kérdése, bárkit érhet ilyen baleset. Mégis gyakran találkozok olyanokkal, akik előadják, hogy "hőhő, minek nekem sisak, hordjanak a gyávák".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!